Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 5. szám - "Költészet és valóság" - Bella Istvánnal Sárkeresztúri ének című verséről beszélget Kabdebó Lóránt
meg, elsősorban szép hangja miatt, ahogy ezt utóbb én is olvashattam a választás jegyzőkönyvében. Később hallottam apámról, hogy nemcsak faluszerite volt híresen széphangú kántor, hanem megyes zarte is, és sokfelé hívták, főképpen temetés ékre, de más alkalmakra is. így került el Kislángra is — amá különben nincs messze tőlünk, kilenc vagy tíz kiiilométerire —, amikor meghalt a Zichy gróf, s akkor apám, meg az apám öccse, aki később ide került szintén Keresztárrá tanítónak és a későbbi nagy énekes, Sárdy, aki ekkor perkátaá tanító volt, ők hárman énekeltek a temetésen; apám volt a bariton, az öccse volt a básszius és hát Sárdy volt a tenor. Édesapádnak ezt a szép hangját te is örökölted, sőt részben az állását is egy ideig, mint hadiárva. 1948-ban, amikor szétvált az állam és az egyház, akkor a tanítók a kántorságot már nem vállalhatták, nem lehettek továbbra is az egyház szolgálatéiban is. így advent idejétől egészen húsrvét hétfőig én voltam a falu kántora, illetve, hogy pontos legyek, á katolkusoké. Temettél is? Temettem is, a falu egyik legöregebb emberét én temettem el, 48-ban volt 99 éves, tehát a szabadságharc leverésekor született. Később még a passiót is előadtuk a fiálu öreg embereivel, mind a kettőt, a virágvasárnapit és a nagypéntekit is, én voltaim az evangélista. Iskolába Sárkeresztúron jártál? Sánkeresztúron jártam a nyolc osztályt, utána Fehérvárra kerültem, a József Attila gimnáziumba. Azt, hogy vers, tulajdonképpen hol tanultad meg, hogyan találkoztál a költészettel? A költészettel mindenekelőtt a mesében találkoztam, azokban a mesékben, amiket a nagyanyám, és .amikor ő már kifogyott a szóból és a szuszból, akkor a nagyapám meséit nekem; és amikor már ő se tudott mit kitalálni, akkor később felolvastak nékem meséket, elsősorban nem népmeséket, hanem Grimm és Andersen meséit. Utána pedig a templomi ének jelentette számomra a költészetet. És aztán, amikor már megtanultam olvasni, ákkor nagyon megszerettem a verset, meg nem tudnám mondani miért. Az iskoláiba járt a Csillag és járt az Új Hang, ás mint úttörő, meg talán mint félárva tanító-gyerek is, megkaptam ezeket a folyóiratokat. Egyik tanáram, akinek nagyon-nágyon sokat köszönhetek, T&nlka János, poétikai stúdiumokra is fogott, meg kezembe is adta ezeket a folyóinatokat. Már ekkor olvastam Juhász Ferenc Dózsa eposzát, de az igazi nagy élmény 1958 körül ért, amikor kezembe került az első összegyűjtött verskötete, A tenyészet országa; hazavittem, — Sárke- resztúrra utaztam akkor —, és a petróleumlámpánál, mert nem volt villanyunk, egész éjjel azt olvastam, és egyszerűen nem tudtam letenni; felszabadító is volt meg agyontaposó is. Te magad verset mikor kezdtél írni? Az első versemet akkor írtam, amikor a nagyon hiányzó apámról kezdtem el gondolkodni. Egyszerűen el kellett mondanom, hogy nincs és rettenetesen hiányzik. Ez volt az első versem. Tizenhárom éves voltam ekkor. 448
