Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 5. szám - "Költészet és valóság" - Bella Istvánnal Sárkeresztúri ének című verséről beszélget Kabdebó Lóránt

Távalyi-levél-szemhéjam lehunyom inkább, tavalyi-pörzsölt-fű-szempillárn leeresztem inkább.

(Vissza, csak vissza,

vissza a gyökerek közé, a vak virágok közé, a tamieteflan szomjúság közé, ereim kőilenyomatáihoz, a testembe préseit kőkori virághoz, mit nem mutat M röntgen és kés se, vissza, csak vissza,

vissza a csöndhöz, a csöndbe, csöndkishúgam édes öléhez, kistestvérem édes ötéhez.)

fBr

■j

Nem akairak látná!

3

De a bátyám nem hágy nyugodnom, napfényes tükrökét tódultat, késes tülkröket laveledzik, barotvafény vagdossa arcom;

Fűfivérem se hágy aludnom, szemhéjam alá föiltüremlák, fiákat füved! maga mellé, fölpödkölák nehéz szempillám.

(Mindkét szemem kinyáitom újra)

Mindikét szemem maga az égbolt, a láthatár egyik karéja, úszó szigetei nap és hold,

(szemem színét szitakötők hozzák.)

Anyám már a haját szárítja, földszagú haját szárogatja, baját most öklére csavarja, bátyám karjára aggatja, lábam nagy uijjára aggatja, elszéledit ujjairmna tanító, elveszett koponyámra tanító.

(Hova hajszálai hullnák,

'koponyám nyakamba forrad, ujijaiiim tenyeremhez forrnak, anyám magamhoz visszafomaszt)

Mert látnom kell, nekem kell látnom!

446