Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 5. szám - "Költészet és valóság" - Bella Istvánnal Sárkeresztúri ének című verséről beszélget Kabdebó Lóránt

I

voltaképpen már megvolt, csak egy-lkét vers hiányzott belőle, ilyen összegező versek, mint a Sárkeresztúri ének. Ezt követően pedig még egyetlen egyet írtam a már meglévő Szeretkezéseink cáímű mellé, az Oszip Emiljevics Mandelstam éjszakáit, és ezzel ennek a könyvnek a kicsi kápolnája fel is épült: rátettem a kupolát, megteremtettem, ha tetszik, ennek a versnek az égboltját a földje mellé.

Azt hiszem, most kellene elmondani magát a verset.

SÁRjKERESZTÚRI ÉNEK

Szanaszét széledt ujjaimmial elveszett koponyám most megkeresem, szanaszét széledt urjj'aiimmail elveszett koponyám most elveszej'tett arcom éllé emelem,

— ihiadd nézzék egymást!

Egyiket a másik.

Szálait az egyik, de melyik?

(Nem tadom én sem.)

Szólal a másik is, de melyik?

(Nem tudom ón sem.)

Mondom hát én miaigiaim, magammal,

(Mintha tükrök között beszélnék:)

Tél után,

ikieserves tél után, s 'milyen keserves tél után, tavtaszns, nyaras, őszös tél után, sárosán, hófoltoktól lucskosian, sairasan, pocsolyáktól foltosán,

Ködös erdőként — lassan, napos erdőként — lassan, talán kitelelitem én is, bátyáimmal, fivéreimmel talán kizöldedek én is.

(Egyik szemem kinyi/tom félig.)

Most anyám már mosolyog újina,

'hótól lucskos haját 'kibontja, sártól saras haját lebontja, s a végtelen-kék tekenőben mossa a fényes , levegőben, mossa, virággal sziapanozza, tavallyá lombjával tagozza.

(— .Másik szemem is kinyitom félig. —)

Nézem a koponyám — küllőn van, nyakam tapogatom — külön van, kezemet keresem — küllőn van, elszéledt ujjaimat küldöm elszólod t ujj.aim utón — iaz is külön van!

U4