Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Ágh István: Dani uraságnak XIV-XV. (lírai szociográfia)

hárfázik, a ruhája kivágott, a végtelenbe szűkíti szemeit, válla félig födetlen, karján rövidujjú ing — ez nem lelhet valódi, a másikra nem hasonlatos, inkább csak ábránd egy költőnőről, akit valaki Festetics kávéscsészéjére festett, s mert jól illett Judit mivoltához, hát a keszthelyi gróf nekiajámdékokta, akinek hárfája nem vala, csupán a Tekintetes Ür által említett kl'avír.

Mindenesetre szeretett költőnőként viselkedni, miként Uraságod K'azinczy- nak írja: „az én barna Malvinám, ki az ő töl-koszorújában s Grátiáktól tanult öltözetében ünnepünk istennéje vala.” Én akkor kedvelem legjobban, mikor álcrcáját, jelmezét levetve süti özvegy apjának a krumplispogácsát, s olyan dalra képes, mint „A farsang utolsó órájában” —

Némaság búsong, hol az égi táncban Lágy zefírként mi szabadon lebegtünk,

Így folyt el minden szeretett barátim!

Aki Létbe bús özönébe nem fúl,

Érhet ilyet még, nem örökre vész el Minden előlünk.

Így illik a vendégek utálni szomorúság könnyen letörő természetéhez. „Magyar természetem hozza magával tán, hogy a természetem szomorúbb, mint vidám.” Ez a szenzibilis csapongás, borongás tehette a Múzsák káshugává Hírét-nevét pedig terjesztették patronálói, akik benne nem csodát láttak, hanem szükségletet, a női nem képességednek testet öltött szüzecskiéjét. Híresztel'ték, tanít- gatták, babusgatták olyanná, ahogy egy poetriét szerettek volna látni. S nem kószált a hír, hanem egyenesen szállt Széphalomra Kazinczynak, a korabeli li- teratúra Metternichjéhez. Szép értéke megér legalább hetven ezret, ahogyan Uraságod jelentette. Döbrentei Ossián hősnője után Malvinának hívta, Kazinczy ezt az elnevezést affektáltnak tartotta, Jegyen Dudi, miként a Tekintetes Ür nevezte, Kazinczy szeretné „összve meg összve csókolni”, Katona József verset írt hozzá, a frankhoni magyar hadifoglyok pb diszket emelnek dicsőségére, a francia dámák is nagyra becsülik, imádói csukható, ovális medlalli- onon hordozzák képét, kéziratos verseit terjesztik. Ö a körülrajongott magyar Sappho. Wesselényi báró meglátogatja Dukán, zenélés, fölolvasás, szellemeskedés a porfészekben, melynek rózsáit, petúniáit, krizantémjait a teliholdas esték barmatozták, széncinkék csiklandozták téli boralmafádt.

Több híresség kereste föl, jnint Niiklát, s verseit szinte elföldte filigrán csodalénye. A Tekintetes Űr sem imond poéziséről Semmit, csupán tanácsol, tevéiében a Rontó Pál Csokonairól lebeszélte, Kisfaludyt sem ajánlotta, aki újabb verseiben egyre alább száll. Már megbocsásson az Űr, de Csokonaiban semmi igazsága nem volt, sem abban, hogy Péteri Takáts Józsefet ajánlja példaképül. Ki az a Péteri Takáts? .— kérdezhetném. Az Űr elvei helytállóak, sőt lírai törvények. „Az oly kicsinységek, mint a Osdrmasz vára, névnapi és lakodalmi versek, csak kicsinységek maradinak, ha maga Homer énekli is azokat... A poe- zis nem egyéb, mint lelki muzsika ... Az a kérdés tehát, hogy dorombolni akar-e a poéta vagy lantolni?”

Episztolája általános illetőségű, a nőd nem fölemeléséről valló magas mű. Cicerói vádfoeszéd, olyan ömlő, szabadjára eresztett és visszatekert mondatokkal, mint ahogy a római győzte.

34