Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 5. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék XXXII.
BÁLINT ENDRE Életrajzi törmelék XXXII. Az elnyúlt hónapok során ikrét vidéki városban rendeztek kiállítást fotómontázsaiimból: Miskolcon és Debrecenben. Meglepett a közönség szeretetteljes közeledése dolgaim felé. Lehet, hogy a rendezők képzelete hozzáigazodott az enyéimhez, amikor szinte didaktikus tematikus egymásutánisággal sorakoztatták fel montázsaimat. Szeretnék néhány gyűjtőcímet leírni, amelyek a különböző szériák alá voltak helyezve: „Danse macabre”, „Kézhelyzetek”, „öregség” és Egy médiuma rajz, Vajda szellemi szűrőjén keresztül”. Főleg ez utóbbi szériával kapcsolatosan tolulnak fel a messzi múltakból, hosszú évtizedek távlatából megható emléfcmozZanatok: 1935-ben Anyám az egykori „Move” klubjában rendezett médiuma rajzókból egy csodálatos kiállítást, amit Vajdával együtt néztünk meg, aki pár hétig nálunk lakott az Örömvölgy-utoai alkovos „proli” otthonunkban. A különféle stílusok jegyeit viselő médiiurmi rajzok között volt jónéhóny, amelyek technikája kísértetiesen precíz vonalhálózatukkal bizonyára megdöbbentő hatást váltottak ki Vajdából. Különösképpen egy Windisch nevű médium 1921. december 21-én rajzolt gázló madara — ami most a birtokomban van — tussal megvont roppant sűrűségű vonalrendszerével, egy belső formanyelven megmutatkozó alakzatok szinte megfellebbezhetetlen logikai kapcsolódásával szinte önként kínálta számomra az összehasonlítást Vajdának egy 1939-lben készített — „Vízparti világ” oímű — szénrajzávai, amelynek ugyanaz a legszemiélyi'fob forma- nyelven, vajdai logikával és festői fegyelemmel előadott világa öntudatlanul válaszolhatott Windisohnek. Vattay Elemér fotóművész barátommal lefényképeZtettam Wiindisch gázló madaráról és annak mindenféle részleteiről egy nagy szériát, amelyeket valójában Vajda szellemi szűrőjén „engedtem keresztül” és ily módon alakítottam ki húszegynéhány montázst, amelyékben a magam szerkesztői módszere is, azt hiszem, érvényesült. Lám, így vált az „időmontázs” képivé a Windisch—Vajda— Vattay—Bálint személyi „jelenléte” következtében. (Természetesen az egyik montázson szerepeltettem Vajda „Viízparti Világ” c. sZénrajzának fotóját, minden változtatás nélkül, hogy utalásom a kiindulópontokra kétségtelen legyen.) Kérem az olvasó elnézését, hogy e sorok alá lejegyezzem a „Hajdú-Bihari Napló” 1983. május 21-áíki számában Székelyhídi Ágoston „Kiállítási Naplójának” debreceni tárlatommal .kapcsolatos vélekedését. Valójában nem szokásom kiállításaim méltányló kritikáit publikálnom, de erre felbátorít az általam talán legtöbbre becsült Füst Milán gyakorlata, aki szükségét érezte, hogy összegyűjtött versei mögé felsorakoztassa a költészetét méltató recenziókat. De felbátorít erre még az is, hogy mifelénk nem szokásos montázsokról írni, és nem ennyire beleérző szándékkal és készséggel. Pazar és kegyetlen ajándékozó Bálint Endre. Varázslatos tudásával elkápráztat, majd szelíd, és szép kényszerrel az örökös nyugtalanság birodalmába visz. Ennek a birodalomnak ő maga a teremtője és állandó lakója, fVIint csiga a házát, úgy hordozza az örökös nyugtalanságot, benne és általa él. Olyan alkat, akit megborzongat, felkavar, elsodor minden rejtély és titok, ámde aki a sejtelem első pillanatától kezdve éber és világos értelemmel figyel, boncol, mérlegel. Rejtelmei, sejtelmei, ítéletei ezért nem lezárt megállapítások, hanem nyitott kérdések. Festményeiben, rajzaiban, tárgyaiban, montázsaiban mindezt a szabatosan, tisztán formált elemek és a sokrétű, bonyolult 'kapcsolatok találkozása testesíti meg. Varázs az elemek könnyed, tökéletes, érett megjelenítéséből árad, nyugtalanságot, zaklató nyugtalanságot pedig a kapcsolatok távolba és mélybe húzó örvényei fakasztanak. Ellentmondás? Igen. Rész és egész közt a feszültség, kivált e montázsokban, a mostani tárlat darabjaiban csap magasra. Előbb is a felületbe illesztett motívumok 440
