Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Ágh István: Dani uraságnak XIV-XV. (lírai szociográfia)

a juttatott nyolc holdon. Ezeregynéhány forint nyugdíjat kapok, a feleségemmel együtt kétezer a pénzünk. Majd beírok, de be álm!

A Tanáccsal van valami dolga a csatorna miatt. Túlzottan nem érdeklődtem, nem tudom, mi -baja lehetett. A Tanácsról az jutott eszembe, hogy a parkban most épül a kultúrház. Harmadik mozdulatával karját a levegőben felejti, a kosarat hasára húzza.

— Máshol is lett volna telek, elvették a gyerekek elől a játékot. Pedig lett volna telek máshol is, de azt mondják, a tulajdonostól bonyolult megvenni.

Edit autója kacsíntós ablakkal hívott bennünket a hetyei ember, a kúriát nyitó öregasszony és az unoka társaságából.

Amint kezdtem, már voltam Dukán, s most újra mentünk Judithoz. A temetőben magas júniusi zöld, a múltkori orgonasövény elrozsdult dárdái. Egymás mellett két gyereksír 1938-ból, születésem évéből. Hajthatnák az utcán a mai fekete-tarka nagy tőgyű teheneket, mint az előbb déli harangszóra az a két ember. Ez a régi sírkert, elhanyagolt halmok, virágillattá szuiblimálódott halottak vegetációja. Ciprus a nem tudom elolvasni ki és kin ék a lányai fölött, a mohás kövön koszorúmaradvány. A Samu-csálád sírjait laposra, egybe kapálták, simították. „A dukai kriptában létemben” — írta Judit anyja és verse fölé. Annyira valódisodott minden, mintha láttam volna, amint szaknyája fönnakad valami kórón, fölemelinti és leejti a középtermetű leányka, mert ha látják, úri kisasszonynak, Sapphö utódjának, Ossián Malvinájának lássák. Hátha éppen az orgonasövényben leskelődik az ifjú Wesselényi vagy Döbrentei Gábor, méginkáb'b a sárvári patvarista Horváth József Elek. De csak a füs- töskonyháiból zsíroskenyerestül szabadult suhancok epekedhettek miatta. Képzelődöm, mit tehetnék? A Tekintetes Or Judit házában hallgathatta klavíros andalgásait jó nagyokat pipázván. „Örülök, hogy Dukában mindig jó kedvvel van.” — írta Judit az Orról Döbrenteinek. ön pedig halhatatlan pipafüstjével bodorította körül a kedves kis alakot a szent helyen, „ahol csak az ártatlan vidámság lés a nyájas Múzsák mulatnak.” Háhyszor látogatta ,meg, s hányszor találkozott Hiklán, Keszthelyen, Festetics Helikon ünnepségein? Mily boldogan értesíti Kazinczyt Dudi keszthelyi viselkedésről, szemben Kisfaludyné, Szegedi Róza oktatóé, nemesasszonyos modorával! Két ízben is járt Vas megyében, gondolom Hetyéig, de elmulasztotta vizitjét. „Így kerültem valaha szeretőmet, midőn látáJsára nem valék eléggé elkészülve... ha már a Múzsák elpártoltak tőlem... kedves kis húgom, ne kövesse őket, hanem maradjon Barátném” — kérleli és szabadkozik. Mondhatta volna, sógorai miatt sem abaródzott Duká- ba menni, ahogy atyjának megírta 1812 márciusában: „A múlt decemberben Dukáig felmentem, de minthogy ott tudtomra esett sógoraimnak impostorsága, bosszúságomban onnét tüstént visszafordultam... Ezen mocsok, ámbár tudtam azt, hogy önként lehull rólam és ellenségeimet fogja megszégyeníteni, ele- inten mégis igen megháborított.” De a fiatal lányt családi háborúsággal minek gyötörte volna? Ahogy máskor Hetyére nem ment, éppúgy nem lehetett kedve máskor Hetyéről Dukai Tákátséknál elszóratooznd, hiába volt ott olyan jó kedvvel mindig.

Ebben a kis nőben, túl a rokoni érzelmeken, mi lehetett olyan vonzó? A poézissel párosult szépség? A pallérozott eszmény? Sötétkék szemében biztosan volt valami kékebb mágnes, ami még a fehér galambot is vállára szállatja. Két képét ismerem; az egyiken a vállára repült fehér galambot nézi, vagy inkább fejét fordítja csőre felé, s ő kerek szemekkel a végtelenbe tekint halott anyjára, távoli kedvenceire; haja hátrafésült, talán befont. A másik képen

33