Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - Ágh István: Dani uraságnak XIV-XV. (lírai szociográfia)

don én is — mondta nyugalmazott főiskolai történelemtanár unokabátyám. Emlékszel arra a nagy tölgyfára az Irenék előtt, ahol születtem? Kivágták. A fiatalok olyan szemérmetlenül csókolóznak a helyén, mintha még mindig a törzse mögött bújhatnának.

Nem mertem ellent mondani, ebből Uraságod is sejtheti, nekem egészen más a véleményem, s Uraságodat sem akarom rám haragítani, hogy kifejtsem, mit gondolok a mai ifjúságról.

Jobb felől a falon az érsekújvári iskola érettségi tablója függött az 1942— 43-as tanévtől. — Na, megtalálsz-e rajta? — Nem találtam volna, ha nem lett volna aláírva, mert az a kép a mostanira nem hasonlít. Ott sovány, itt jócskán kerekded, az a ritka haj megkopaszodott. — Mért nem maradt az érsek- újvári iskolában — kérdeztem. — A diákjaim küldték utánam. A háború után Csehszlovákiából egyetlen hátizsákkal telepítettek ki bennünket.

— A háború után Győrben tanítottam — mondta Kari bátyám. — Onnan a Minisztériumba akartak helyezni. Nem mentem. Azt mondtam a Kovács Máténak, aki akkor államtitkár volt, tegyenek olyan helyre, ahol nagyobb szükség lehet rám. Egy nagyobb faluba, vagy kisvárosba, ahol még középiskola nincs. Inkább azt csinálom.

Közbevetettem, Kovács Máté volt az én professzorom könyvtárszakos koromban, s hogy nem él már szegény.

így került Celldömölkre. Sokan sajnálták, mert olyan mélyről kellett kezdenie, mint a népnek ezt a letarolt országot újjá teremteni. Mikor a régi búcsú alkalmával meglátogattam, emlékszem, egy cselédszoba féle helyiségben fogadtak.

— Nem, nem — cáfolta Kari bátyám —, az az iroda volt. Biztosan a kétszobás lakásunkban ültettünk le benneteket. Szemben velünk a kollégium hálóterme, a fiatalok is abban tanultak. Jártuk a falukat, toboroztunk, s jöttek a gyerekek szegényes ruhában. Azt mondtam, jöttek? Nem olyan könnyen, ahogy most képzelheted. Először csak hat gyerek jelentkezett. Nehezen jöttek, mert a kollégiumról szóló hírek odahaza elvadítóan hatottak. Nem neveljük-e istentagadásra gyerekeiket? Igaz-e, hogy a kollégium kommunista agitátorképző? Egy izsákfai szülő sunyin megkérdezte: „Maga becsületes embernek látszik, mondja meg hát, mit csinál, ha orosz katonák jönnek gyerekeiért, hogy orosz katonának vigyék őket?” Celldömölk se jeleskedett demokratikus beállítottság dolgában. Kispolgári telep, hétszázéves dömölki apátság, kétszáz- éves kiscelli búcsújárás, a legnagyobb magyar evangélikus közösség, artiku- láris hely.

Uraságodnak Kari bátyám nem mondott újságot, hiszen ezt nagyon jól ismerheti. De ugyancsak elképedhet, mivé lett a világ? Én erre nem tudok mást felelni, ilyen a mi világunk. Inkább beszélni hagyom rokonomat, aki demokratának, kommunistának Vallja magát, ám feleségét katolikus hitében nem zavarja. Mint ahogy általában a beszélgetések kanyargósán szoktak folyni, mint a Rába, Adrienn asszony megkérdezte tőlem — Szeretem-e Pilinszky Jánost? — Nagy költőnek tartom. — Meghalt szegény, olvastam az Űj Ember című lapban.

— A célldömölkiek menthetetlenül kispolgárok voltak, a pörkölt, a spric- cer, a kártya emberei annyira, hogy e kellékeket nemcsak a három vasutaskor, hanem a katolikus kör is elengedhetetlennek tartotta akkor, ha embereket akart összehozni. Ilyen környezetből csak hat gyerek jelentkezett. Nem lepődtem meg rajta. A tanulók a környékről rövid idő alatt bejárhattak. De én

29