Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - Fogarassy Miklós: Balassa Péter: Színeváltozás
Balassa Péter: Színeváltozás A könyv, a harmincötéves irodalomkritikus ©Iső esszégyűjteményének címe titokzatos, szakrális jelenetre utal. Ebiben az esetben persze A színeváltozás nem a katolikus egyházban augusztus 6-án ünnepelt krisztusi transzfigurációt jeleníti; ez a cím jelképes. Ám a hányatott sorsú magyar irodalomkritika történetében, a műalkotásokról eszmélkedő hazai gondolati prózák sorában kivételes hely illeti meg e könyvet, mert olyan személy jegyzi, aki nemcsak felkészült, de nagyon-nagyon komolyan is veszi a dolgát. Vállalva az értékítélet határozottságát, a kritikai állásfoglalás egyértelműségét. Balassa Péter tisztában van azzal, hogy munkájának sikere elsősorban maguké a műveké, melyeknek szószólója és komemtátora; a bábér az írói alkotásoknak jut, melyekről neki érezve és gondolkodva, alázattal és öntudattal „jót s jól” kell írnia. Ha valaki mélyen merül egy-egy értékes alkotás világába, akkor — mint e kötet lapjain is látni lehet, — pokolra száll és egekbe emelkedik, miinek során — lévén a jelentős mű altus, ami egyaránt jelent mélyet és magasait, — a befogadó-közvetítő személy maga is megváltozik. Ezért kulcsszava ezeknek az írásoknak a „változás” — a „színeváltozás”, az „átváltozás”. Talán már ebből is kitűnik, hogy az irány, melyet a fiatal szerző esszéivel, elemzéseivel felvesz, az irodalom nagyon komoly felfogását képviseli. Éhből adódik, hogy miközben elemzi, magyarázza azt az ismert jelenséget, hogy a műalkotások nyelvezete többértelmű és -jelentésű, hasonló módon bánik saját interpretációjának szövegével is. Balassa esszJéprózája költői tónusokkal áttört drámai, filozofikus okfejtés, sok képes, képletes kifejezéssel, tehát maga is alkotás — írói mű. A mű, még a kritikusé is: mindig határ és határolás. Balassa szinte kizárólag prózaművekről, regényekről és elbeszélésekről ír (pár drámáról is, de az kivétel); nem állítja magáról azt, hogy „all round” kritikus, és ez a karakteres, nyílt önkorlátozás műkritikai irodalmunkban példázatos. Könyve két, közel egyforma terjedelmű részből áll. Az elsőben A regény átváltozása és az Érzelmek iskolája c. Flaubert-tanul- mán.v, a másodikban tizenkét hosszabb-rövidebb esszé, műelemzés, bírálat olvasható a mai magyar próza jeles alkotásairól. Miivel szerzőnk szereti a rejtett jelképeket, és mégha rá is mutattunk, hogy A színeváltozás nem a krisztusi transzfigurációt jelenti, a gyűjtemény spirituális indíttatásaiiinaik fényében fel lehet vetni, hogy a könyv élén álló első nagyszabású regény analízist tizenkét másik írás követi, miként a tanítványok a Mestert... Ami persze lőhet véletlen is, az viszont kétségtelen, hogy igen tudatosan, gonddal komponált gyűjteményt tartunk a kezünkben. A kampozíciós elrendezés taglalása helyett nézzük kissé tüzetesebben is, miről ír a szerző. Egyszerűen szólvást: tizenhárom témáról, ezen belül két nagy témakörről: a klasszikus, de ma is félelmetesen modern francia regényről, és a mai magyar prózairodalom esztétikai természetéről. E sorok írójának az a meggyőződése, hogy azon a nálunk meglehetősen ki- taposatlan úton, mely a csak látszólag „nyers”, alakját szeszélyesen változtató pró- zairodalmi ábrázolásmód megértéséhez-megértetéséhez vezet, Balassa eddigi munkássága jelentős előrehaladást képvisel. Továbbá az is, hogy ennek a vállalkozásnak az egyik csúcsa, nemzetközi (!) mércével mérve is kimagaslónak ítélhető teljesítménye Az érzelmek iskolája kétszáz nyomtatott oldalon megírt elemző felfejtése. A regényeket inkább olvasni és nem magyarázni szerető olvasó, aki szükségszerűen kevéssé járatos az esztétikai-kritikai irodalomban, itt joggal felvetheti: miért ilyen hosszú ez a kommentár, olyannyira, hogy majdnem fele terjedelmét teszi ki magának a Fíaubert-műnek? Válaszul hadd mondjuk el, hogy Balassa Péter ezt a nagyszerű, rejtélyes, sokszor és sokféleképpen magyarázott művet, Az érzelmek iskoláját egészen újszerűén világítja meg: felfejti teljes belső struktúráját az elem378
