Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 4. szám - Gyurácz Ferenc: Népi díszítőművészet Vas megyében

Népi díszítőművészet Vas megyében

A hagyományos paraszti kultúrának az az ága, amelyet ma népi díszítőművészetként, népművészetként ismerünk, Magyarországon a 19. század folyamán bontakozott ki. Az esztétikum iránta érzék és igény természetesen korábban is élt a parasztságban, s a kultúra tárgyi világában is megtalálta kifejezési formáit, le határozott kontúrokkal jelölhető, sajátosan népi művészetté csak az új „parasztstí 1 usok’’ ikialakulásával vált. A történettudomány és a néprajz föltárta már ennek a bonyolult folyamatnak az összetevőit, a folklórművészet változásainak a társadalmi-gazdasági fejlődéssel való szoros összefüggéseit. A polgárosodás századának gazdasági fellendülései a népművészet felvirágzásának anyagi feltételeit teremtették meg, a feudalizmus válsága során megerősödő paraszti osztálytudat pedig a paraszti vonások tudatos vagy öntudatlan hangsúlyozását eredményezte a népművészetben is. Ortutay Gyuila, Hofer Tamás és mások az új, parasztos népművészeti stílusok és az új stílusú népdal azonos társadalmi gyökereire mutattak rá. A század második harmadában történt páratlan feivirágzás után a század végén a gyors hanyatlás következett. A kisparaszti gazdaságok nem bírták a versenyt a kapitalizálódó nagybirtokkal, a „'parasztéletforma csődje” (Kovács Imre) mind nyilvánvalóbbá vált. A létviszonyok elkomorult ege alatt a klasszikus népművészet bizakodó derűje néhány évtizeden belül szertefoszlott, s a megrendült paraszti tudat menekülésének adta át a helyét. Az ország nagy részén a késő-paraszti, semleges, polgárias formák uralma jött el, másutt pedig (Mezőkövesd, Sárköz, Kalotaszeg stb.) a paraszti formákhoz és stílushoz való aLapja-vesztett ragaszkodás az ízlés süllyedését, mértéktelen burjánzást és a kereskedelmi szempontok szolgai követését eredményezte.

Az ország más részeihez képest Nyugat-Dunántúlon, különösen ennek északi felén a polgárosodás viszonylag korán megindult. A parasztstJílusok jelentkezésének egyik jellemző nyugat-dunántúli példája volt a szűr színes posztórátéttel való díszítése a múlt század első évtizedeiben. Berzsenyi egyik Kazinczyhoz írott, 1809-es levelében már említést tesz a vasi „tzifra-szűr”-ről, amely innen terjedt tovább az ország más vidékeire. Divatja túlélte a nemesi vármegye tiltó rendelkezéseit, hosz- szú élet mégsem adatott neki. A század második felének paraszti viseletét már e polgári és a nemesi ruhastílus sajátos keveredése jellemezte. A pásztorfaragások reprezentatív díszítőeljárása, a „spanyolozás” (amelynek során meleg késsel nyomkodták bele a színes pecsétviaszt a vájatokba) ugyancsak elég korán megjelent, az 1820-as évekből is maradtak fenn spanyolozással díszített tárgyak. A motívumkincs változásai, például a viszonylag korai emberábrázolásotk, szintén példázhatják a nyugat-dunántúli fejlődés valamelyes lépéselőnyét

A kisebb eltérések ellenére azonban a nyugat-dunátúld népi díszítőművészet fejlődése az országosan jellemző fázisokhoz igazodik. Virágkorát a múlt század második harmadában élte, amint erről a Savaria Múzeumban 1984. február 10-én megnyílt, a Vas megyed néprajzosok (Barbalics Imre János, Gyurácz Ferenc, Horváth Sándor, M. Kozár Mária, Nagy Zoltán) által rendezett kiállítás is híven tanúskodik. A kiállítás címe — „Népi díszítőművészet Vas megyében” — rövid magyarázatot igényel. A kiállított anyagot a Vas megyei múzeumok gyűjteményéiből válogattuk. Nyilvánvaló azonban, hogy a „Vas megyeiség” meglehetősen esetleges, a múzeumi szervezet fölépítéséből adódó jellemzése az itt reprezentált népművészetnek. A „megye” nem tudományos, hanem közigazgatási fogalom. Néprajzi szempontból egy-egy kulturálisan körülhatárolható tájegység népművészetének bemutatása lenne kívána372