Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - Gyurácz Ferenc: Népi díszítőművészet Vas megyében
tos. Ennek azonban nőm annyira a közigazgatási beosztást követő múzeumi szervezet, hanem sokkal inkább a történeti-néprajzi kistájak kutatásának, kulturális szempontú elhatárolásának hiányosságai vetnek gátat. Jelenleg még a kezdeténél tart annak a hosszútávú kutatási programnak a kidolgozása, amely Barabás Jenő problémafölvetése és alapvető intenciói nyomán a délnyugat-dunántúli kulturális mikrorégiók körülhatárolására irányul. A kutatás említett hiányait a jövőbeni feladatok megfogalmazódásaként kell értelmeznünk, nem pedig a korábban területünkön tevékenykedő tudósok kritikájaként. Hiszen a Savaria Múzeum néprajzi gyűjteményét a századelőn megalapozó Kárpáti Kelementől kezdve a kitűnő Pável Ágostonon és Dömötör Sándoron át a tavaly elhunyt Bárdost Jánosig valamennyien jelentős gyűjtő- és feldolgozó tevékenységet folytattak. Bárdosi János 1958—83-ig tartó szombathelyi munkásságának legjelentősebb gyülmölcse a Vasi Múzeumfalu, amely a hazánkban másodikként megnyílt szabadtéri néprajzi múzeum. A Múzeumfalunak nemcsak az építkezés- kutatás számára van tudományos jelentősége; az építkezés és a lakáskultúra a népművészet egyik leggazdagabb megnyilvánulási területe is. Jelenlegi kiállításunk közvetlen előzménye az a Bárdosi János rendezte nép- művészeti kiállítás volt, amely 1981—83 között Közép-Európa több nagyvárosában került közönség elé. Ennek anyagát mennyiségileg jelentősen kiegészítve jött létre a mostani bemutató, amelyet Bárdosi János emlékének ajánlottunk. A kiállítási tematika kidolgozásakor arra törekedtünk, hogy a nyugat-dunántúli népművészet valamennyi műfaját képviseltessük. Ez egy-két kivétellel sikerült is. Az egyes műfajok szerinti tárgycsoportok mennyiségi arányát általában azok minőségéhez igazítottuk. A tematika logikai rendjének kezdőpontján álló tárgyak — díszítetlenek. A díszítődén tárgyak egyfelől fölfoghatok a díszítőművészet történeti előzményeinek, más megközelítésben azonban a díszítőművészet részeként szemlélhetek. A tárgy- alakítás közösségi ízléshez igazodott, így a pusztán funkcionalitásra törekvő tárgy- formálás is tükrözi a panaszíttársadailom formakultúráját. Az esztétikum a formán belüli arányokban jut kifejezésre. A tárgyak parasztos elnagyoltsága, statikus nyugalma összhangban áll az elmúlt korok falusi világának viszonylagos mozdulatlanságával. A népi építészet gazdag díszítőművészeti vonatkozásait a szalafői kocsma festett oromzata képviseli a kiállításiban. A fa- és csontfaragványokon alkalmazott díszítési technikák, eljárások szabályos történeti fejlődési sorba illeszkednek. Az egyes eljárásokat a kiállítás külön is szemlélteti. Az ősi geometrikus ékrovás mellett a múlt század első évtizedeiben gyakoribbá válik a karcolás, majd föltűnik a karcolt tárgyak színes spanyolviasszal való díszítése. A domború faragás a támlásszékeken már a 19. század előtt is széleskörűen elterjedt, a pásztorfaragványok jellegzetes díszítőmódjává azonban csak a 20. század fordulóján vált. Kevésbé elterjedt, ám rendkívül dekoratív díszítést eredményez az ólomöntés, a fa- és fémintarzia, a festés, az áttört faragás és a relief. A díszített szarutárgyak közül lőportartóinkat említem meg, rajtuk az olykor spanyolozott, szimbólum értékű svasztikával (napkorong), és más motívumokkal, amelyek jelentését és eredetét annak idején Bátky Zsigmond kísérelte meg föltárni. A népi ornamentika homályba vesző eredetvilága mindig is lázba hozta a kutatókat, akik a rejtélyek erdejében néha csak az irracionalitás és az ideológia tudománytól idegen, lidérces fényeivel véltek nyomra bukkanhatni. Lükő Gábor háború előtti kutatásai vitatott vonásaival együtt is úttörő jelentőségűek, újabban pedig a jeltudomány módszereinek .alkalmazása és bizonyos pszichoanalitikus fölismerések segítségül hívása vezetett érdekes értelmezési kísérletekhez. A kiállításiban szereplő, használati célra vagy szerelmi ajándékul készített pásztor- és panasztfianagványok (tükrösök, borotvatokok, gyufatartők, szoknyaráncolófák, bárányjelek, stb.) legnépesebb csoportját a mesterség címeréül szolgáló juhászkampók, pásztorbotok és különösen a nagy számban datált mángorlók alkotják. Ez 373
