Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - Héra Zoltán: Dalok cím nélkül (vers)
Ahány pár, annyi kopó-szem, ahány arc, annyi tört vigyor, gyanú a nézésben, gyanú a szemhúnyásban, gyanú a csevegésben, gyanú a hallgatásban, a pohár szélein, a szőnyegmintákban, a gitár testében gyanú. Mi folyik itt? A homlokok összevérezve, a gondolat nyak-erén sebek, a köröm tíz félholdja alatt sebek, kiharapva az ajkak, s kiharapva a hold. Mi folyik itt? Most mintha minden jobbra fordulna, kéz a kéztől már nem iszonyodik, az arc az arctól nem fordul el, a szem a szemet úgy nem méregeti. S a gyanú szemei mégis. A harag szemei mégis. És tessék: az első irdatlan sikoly. Senki se ütött, senki se szúrt, és mégis, valaki mintha megfeszítenék, valaki, mintha most húznák ki a vízből, valaki, mintha kiterítenék. Mi történt itt? Mi fog történni? Mi történik? * Én azt soha nem panaszlom. Amíg lesznek tisztások, tarlók, tombol az tovább, vércse vércsére, pille pillére lel, ölelnek karmok és paták. Én azt úgy nem siratom, míg lesz a tengernek oxigénje, hal halat tűzcsapdába csal, s elérik egymást csillósok, gyöngyállatkák, a zátonyok között a magános koráll is kivirágzik. Gyászolni annak kínhalálát? Én olyan húrokat nem pengetek, én nem azt a dobot verem. Te így, mások meg úgy? Látom, de magamat miatta nem oltom ki. Valami mindig termőre áll. * 311
