Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 4. szám - Héra Zoltán: Dalok cím nélkül (vers)

Egy ilyen ember! Egy ilyen ünnepen.

Hát persze, mivel most minden ünnepel.

Milyen más percben?

Egy ilyen ember! Bujdosva ilyen mélyeken.

Hát persze, hogy olyan zug-helyen.

Milyen más helyen?

Egy ilyen ember! Ilyen isteni vértezetben.

Hát persze, hogy úgy is vérttelen.

Egy ilyen ember! Ennyire ebben.

Hát persze, mert ember.

Ha ilyen ember, akkor is ember.

(Ebben, mert ember, ember, mert ebben)

*

Behunyom a szemem: csupasz köveket látok.

Még gyíkjuk sincs, amely a hátukon zöldlegyezne, még mohájuk sincs, melytől a szigoruk megenyhülne.

Pedig milyen sziklákat láttam én,

rajtuk milyen gyémánt ereket, tűzgyopárokat.

Pedig milyen mosolygó sziklákat tudnék én látni, fölöttük milyen hatalmas napkorongot.

Gyalázat, hogy csupasz köveket látok, csupa egymásra zuhant kővándort, kővendéget.

Kinyitom a szemem: elázott kerteket látok.

A körtefa ágain iszap, a mandula ágán is iszap, a fű, mint a sásrét, melyen a láp hüllő-királya meghempergett.

Pedig milyen kerteket láttam én,

milyen paradicsomi gyöngykölest s almafákat,

a felkelő napnál micsoda keltikéket.

Gyalázat, hogy csupa szakállas fatönköt látok, csupa kátyúból feljött, ínyét mutató dög-komondort.

Láttam ezt, azt, s tudnék még ezt, amazt látni.

Gyalázat, hogy amit lehetne, nem lehet.

Nevetség, hogy győzni látszol, aki rajtam még sose győztél, éppen te, a napvilágon. *

*

312