Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - Héra Zoltán: Dalok cím nélkül (vers)
Ilyenkor szoktátok mindig, s a kutyák épp felugattak. Harapós szájú a Hold. Most mondd meg neki. Eléri célját, holnap új célja lesz, ha nem mozdulsz rögtön, fölötted, mint az Isten-hegy ragyog. Az órája megállt. Cinkosod a csend. Most mondd meg neki. * Az idő ezt nem gyógyítja. Az idő nem arra vaió, hogy ezzel bajlódjon. Az idő erre nem tekinthet. Felhők jönnek nyugatról, vonulnak rendre kelet felé. Az idő dolga, hogy járják be mind az útjukat, essen záporra zápor, zúduljon hóra hó, vízár és aszály egyaránt legyen. Az idő emel hóhalmot, szénahalmot, hullat harmatot, csillagot. Az időnek mindegy, ki fekszik hóágyán, szénaágyán, s fagyban, vagy tűzben fekszik-e ott. Mit ölelsz: teli fényt-e, vagy puszta sötétet? az idő azzal nem törődik. Hát persze, hogy teli van gyógy-ízzel, gyógy-illattal. Aki nem kéri, kincsével annak hízeleg. De ha nem kérnéd, írt te erre akkor sem kapnál. Oly orvosság nincs az ő nyár-polcán s tél-polcain. Az orvos ősz, a gyógyszerész tavasz olyat számodra nem tartogat. „Legalább egy évet anélkül!” — az idő ily hangra süket: Amivé leszel, abban ér el, magát idődtől úgy vonja meg. Nem kérdte, hogyan akarsz születni, meghalni hogy óhajtanál? — azt se kérdezi meg. Ha kigyógyulsz ebből, boldog gyógyultként, ha nem, hát holtak holtjaként temet. * * 310
