Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Zimonyi Zoltán: Szükségletek és értékek (Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945-1980

gait nem a cseh és a szlovák irodalom ellenfényében domborította ki, hanem a világirodalom és az egyetemes magyar irodalom kontextusában. Elsikkadt viszont a monográfiában a kölcsönhatások kiemelt jelentősége Közép-Kelet-Európában, ahol a nyelvi-etnikai és a politikai határok átfedése a világirodalmi hatásokkal imár-már egyenrangú regionális irodalmi összefüggés-rendszert alakított ki. Hiányolható Gö- römbei András eszköztárából az összehasonlító irodalomtudomány fokozottabb felhasználása, s .kimondottan hiba a közvetítés: a műfordítás-irodalom teljes mellőzése; egy újabb kiadásban — esetleg társszerzővel — érdemes lenne pótolni.

Görömbei András a (történész alaposságával és a műveket elemző esztéta fogékonyságával közelítette meg a témáját. Hatalmas (és nem mindig lelkesítő) anyaga ellenére is sikerült mélyre ha tolnia a művek és az alkotók világába. Módszerén Bar- ta János iskolateremtő hatása érezhető. Könyrve szerkezete, mondanivalójának felépítése világos, a stílusa szabatos, színes, már-imár ibölletriszítákus, az íráskészségével azonban nem dl vissza, következetesen alkalmazza a terminus technikusokat, előzetesen mindig tisztázva, .pontosítva a jelentésüket. Az irodalomtörténeitírásban riasztó tartalom-felmondások, adatokat egybehordó munkák után szinte üdítően hat Görömibei András műközpontú irodalomtörténete. Éppen a szerző igényessége véteti észre azt a néhány (s alább talán 'teljes lajstromba is vett) .kisiklást, amely idegen Görömbei András módszerétől: az analógiás minősítést (Lov.icsek a csehszlovákiai magyar irodalom Berke&ije), a kategóriáiként laza, ámpresszionisztikus, sajnos többször is használt „felületi realizmus” kifejezést, s az afféle „meghatalmazást”, miszerint „Az 1945 utáni .csehszlovákiai magyar irodalomtörténet megírására leginkább Koncsol László hivatott” — 377.1.

Görömbei András portrékból építette fel a csehszlovákiai magyar irodalom leg- úja'bbkari történetét. Kiemelkedik közülük a Fábry-kép, amely a legjobb a stószi „.remetéről” szóló tanulmányod között. Fábry Zoltán legendássá formálódott alakjához .tárgyilagosan közeledik, nem bálványoz, de nem is deheroizál. A kritikai hang ellenére sem kétséges, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom jeles (alkotójáról olvasunk. Görömbei azzal becsüli meg Fábryt, hogy nem hallgatja el az egyoldalúságait, de bemutatja azt is, hogy azok sohasem voltak károsak, kirekesztőek, elő- ítéletszerűek. Egy polgári társadalom prolatárremónnyel teli világában lett dogmatikusa a va'lóságirodaiomnak, a dogmatikus sztálinizmus sajnálatos korszakában viszont a szépség, a művészi értékek szószólójaként óvta az irodalmát a művészet- ellenes, sematikus hatásoktól. Görömbei érzékelteti ennek a tiszta embernek a szilárd eszmei-erkölcsi következetességét, keménységét, s mégis nyitott, lönkorrekciók- kal karbantartott világát. Tehát „leleplezi” a dogmatizmusát, .amely nem észjárás, értékvakság, yalóságsüketség, hanem vállalt szerepe az író egyűik korszakának. Ezért nem akarunk magának Gürömbeimek sem hinni, amikor végső értékelésként mégis úgy látja, hogy Fábry .általában ds föl-fölcserélte a művészi értékek és a társadalmi szükségletek világát, összekuszálta, parttalanná tette az esztétikai kategóriákat. Megállapítása a teljes Fálbry életműre meggyőződésünk szerint nem helytálló, a „harmadvirágzásról” szóló Fábry írásokban (Rés poetica, Kevesebb verset, (több költészetet stb.) például a „helyére” kerül .az esztétikum.

Görömbei András irodalomtörténetet írt, így munkáját lehetőleg igyekezett mentesíteni a lexikális, könyvészeti, életrajzírói terhek alól; ezzel teremtett .magának elég tágas teret ahhoz, hogy mélyenszántóan, esztétikailag megalapozottan, műköz- pontúan vizsgálódhasson. A korszakmonográfia valóban nem .az irodalomtörténet- írás mindenese, á könyve tehát nem módszertani, hanem gyakorlatias szempontból válik problematikussá. Hadd idézzem ide Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetések szlovákiai magyar írókkal) című, 1981-ben Pozsonyban megjelent initerjúkötete egyik félmondatát: „mindmáig nincs irodalmi lexikonunk, rendszerezett irodalom- történetünk, feldolgozott nemzetiségtörténetünk, .nincsenek megfelelő tankönyveink, íróinkról és irodalmunkról szóló monográfiánk, nélkülözzük .a legszükségesebb bibliográfiai munkákat.” Igaz, azóta éppen Görömbei András jóvoltából született meg az első irodalomtörténet, a többi hiány azonban sajnos még mindig hiány, s ezen

281