Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Korompay János: A nemzetiségi egyenlőségről és egyenlőtlenségről - Beszélgetés Joó Rudolffal
11a, oktatási és egyéb tevékenységbői arányosan részesedjenek. Az állam és a társadalom magát tiszteli meg, ha az arányosnál is többet biztosít. Az ENSZ előbb említett albizottsága egy 1977-ben megjelent tanulmányában az államok és a kisebbségek „találkozásának” három történelmi típusát említi meg. A kisebbségek első csoportjába tartoznak azok, amelyek már az államok létrejötte előtt az adott területen éltek, a második csoportba, melyek az állam létrejötte után annexióval vagy területátadással kerültek az állam szuverenitása alá, végül azok a kisebbségek, amelyek az államok létrejötte után bevándorlással kerültek jelenlegi lakhelyükre. Mi indokolja ezt az osztályozást? — A kisebbségek mai jeMemzőine, így tudatára, természetesen hat az a mód, ahogyan államuk keretébe kerültek. Egyáltalán nem mindegy, hogy raját akaratukból — bevándorlással, vagy csatlakozó önrendelkezéssel történt-e ez, vagy az állam bekebelezéssel, kényszerrel terjesztette Jói felségjogát rájuk. A nemzeti önrendelkezés eszméjét ima csaknem valamennyi ENSZ tagállam formailag elfogadja, de értelmezésében már nagyok az eltérések, s a megvalósulás — több közismert sérelmet említhetnénk — messze van a teljességtől. Nemcsak demokratikus kívánalom, hanem a béke és biztonság igénye egyben, hogy a nemzetközi gyakorlat itt is közelebb kerüljön a meghirdetett elvekhez, s az önrendelkezés jogát valamennyi nép akadálytalanul gyakorolhassa. A saját sorsával való rendelkezés szabadságától megfosztott nép ugyanis „emberi dinamit" az államon belül és az államközi kapcsolatokban egyaránt; míg a belső és külső önrendelkezés érvényesülése magában hordja a nagyobb egységbe .való önkéntes integrálódás lehetőségét és vele egy szilárdabb nemzetközi kapcsolatrendszer kialakulását. A spanyolországi—franciaországi baszk kérdés, Dél-Tinói és Európa más égető vagy nyugvópontra jutott kisebbségi problémáinak tapasztalata azt a véleményt erősíti meg, hogy kontinensünk különböző térségeiben a nemzeti-nemzetiségi önrendelkezés azon válfajának van jövője, amely nem a határok megváltoztatására, hanem jelentőségük csökkentésére, elválasztó vonal jellegük enyhítésére törekszik. Mindenekelőtt jó nemzetközi légkörre van szükség ahhoz, hogy a távlatokban (tegyük hozzá: néhány ország viszonylatában meglehetősen messzi távlatokban) egy ilyen folyamat bárhol is, Európa szocialista vagy tőkés felén, kibontakozzon. Napijaink valóságában elsősorban a területi status-quo és szuverenitás elismerésére épülő, a szó eredeti értelmében vett nemzetközi (és nemcsak államközi) kapcsolatok fejlesztésétől, és a határon átnyúló tnterregionális kapcsolatok szélesítésétől várható előrelépés ezen a téren. Ezzel a kívánatos irányzattal szemben mindazok a jelenségek hatnak, amelyek a normális nemzetközi kontaktusokat általában zavarják: a globális katonai feszültség, a nacionalista elzárkózás, a kapcsolatok és cserék antidemokratikus szabályozása, vagy éppen a területi realitásokat támadó politika. Milyen szerepet játszhatnak napjainkban a kisebbségek az államközi kapcsolatokban? A jól megoldott nemzetiségi kérdés .belső stabilizáló ereje mellett kedvező hatással van az államközi kapcsolatokra is. Értelemszerűen elsősorban az anyanemzettel való viszonyra, de egy térség, országcsoport egész kapcsolatrendszerére is általában. — A nemzetiségek mindenekelőtt a kulturális cserében tölthetnek be tevékeny szerepet, de részvételük gazdagíthatja a határmenti kontaktusokat, a városok, tájegységek emberi és gazdasági kapcsolatait egyaránt. A feltételes mód használata azért indokolt, mert ma még elég ritkán találkozunk ilyen kedvező példákkal kontinensünkön. Gyakori az elzárkózás az anyanemzet érdeklődése, segítő szándékú felajánlásai elől. Pedig ha ez a [figyelem a nemzetközi jogi normák tiszteletben tartásán alapul, nem tekinthető a belügyiekbe való beavatkozásnak; ugyanakkor az elzárkózás csaknem mindig alig rejtett asszimilációs szándékot takar. Ügy gondolom, termé261
