Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)
Most újra itt állok a „ház” előtt. Kerítése léceinek idővel dacoló, csonttá 'keményült évgyűrűin évtizedek folydogáltak, csorogtak Je, mint a szitádó esőben egyedül álló kóró bütykös ágain az égi lé. Valami méla szomorúság sejlik bennem és egész valómat átjárja. Sorsunkat látom e múltba süppedő telken-----------E gyformák a sorsban. A romlás Adorjánházát is kísérti, a mostani eleven udvart. Hozzám küldött írását jelenlétemmel köszöntem meg. Zalaegerszegről jöttek, Zoli 'bútort vett, Kard bácsi azt a valamit ott sem kapta meg. Ha valamiért messze kell autózni, fölösleges kérdés — Hát, nincsen közelebb? Azt sem érdemes mondani, a fuvar milyen sokba kerülhet. A rövid autóúton megtudhattam, az öreg milyen beszédes, füngeeszű és öntudatos. S már az udvarában azt is, hogy nem volt szegény és most sem az. Kiszáradtam a sok vonati cigarettázástól. Elszomorodnók, ha most nem ihatnék egy fröos- csöt. 'Muszáj kikéredzkednem festményeit, udvarát bemutató szavaiból. A három- literes demizsoniból önt kétdeci bort. Utána már vidámabbak a 'kacsák, a tyúkok a nedves udvaron, a három marhából egyet nem engedtek legelőre, mert hasas. A színben a fia autója. Hatalmas fákig ér a kert. Érőben a barack, az alma, a szilva meg egy malom'keréknagyságú úritok. A ház három szobájából három napra egy az enyém lesz. Megkérdezték, hol vacsorázzunk? Nagyon jól esett, hogy nem a vendégszeretetben raboskodom majd, nem fognak traktálnd, hagynak kívánságaimra. A Dabróka csárdába indultunk. Uraságodnak micsoda 'luxusnak tűnhet félnapi járásra vacsorázni? De, higgye el, sebes korunkban csappöt sem tűnik fényűzésnek. Ddbrókán sokszor voltam, emlékszem asztali helyeimre, bár olyan megszokott vendég sohasem lehetek, mint Savanyó Jóska betyár volt a múlt század második felében. Én itt még este sose jártam, s most éppen szombaton félrészeg fiataloktól zúgott az egész. Kari bácsit nem lehetett hallani, hát magába roskadt, evett. Helyünk meg éppen a nagybőgő árnyékába jutott. Jól ismerem, mi lesz egy csöndes kocsmából zárórára, hát, nem kiabálom túl, inkább figyelem. Természetesen parasztgatyás pincérek rakják az üres üvegek mellé a sört, meg a pálinkás poharakat. A lányok unatkozva isznak. Szemben velem az egyik, miután fiúja 'kiment, hirtelen fölhajtja féldecijét. Egy idősebb férfi dirigálja a hangulatot, kövér s egy faluimbeli kövér asszonnyal ropja. Elrontanám az estéjét, ha ráköszönnék. Látszólag nem a férje, aki búzát és adaküld a cigányoknak három litert. Még a füleiről is csöpög a verejték, egyedül uralkodik az Ifjúság fölött. Senki sem táncol rájtuk kívül. Ilyenkor szokott a verekedés kitörni. Aztán visszamentünk esőben, késő este a szülőház előtt másfelé. Az autólámpa fónypásztája végighúzott a földúcolt falakon, s bennem a hontalanság, mint a kerti sötét. Nem kell megállni! Tovább! — Te, Zoli! Nem veszed meg a csögled zsidótemetőt? Eladják — mondja Kari bácsi — Eladják. Jó kövek vannak benne, a kerítésből még egy ház is kitelik. — Gondoltam volna a Tekintetes Űr Temető című versére? Elhűltem, mi lesz a ke- gyeletes helyekből? Mii lesz a szülőházaikból, mii lesz belőlünk, akik sokszor nevetve röpülünk át múlandóságunk percein. Kari bácsi életrevalóságáról még csak jeleztem valamit, előbb inkább barátját mutatom meg az Úrnak, másnapi, vasárnapi délutáni valóságában. Rákóczi Ferenc juhász Veszprém megyében lakik a Szalók és Mersevát közötti tájon, ö a környék érdekes embere. A tanya, vagy inkáhb puszta, fák mögött. Három fekete ugatott az udvarból, -mikor a kaput kinyitotta a kékszemű lány. Ne247