Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

künk rontottak, parancsra, szaglászva leálltak, mert szófogadó juhászkutyák. Az apja otthon volt, és nagyon megörült Kari bácsinak. Hatalmas ember, fején nyugateurópai sapka, minden ruhája a maga munkás természetéhez való. Váltóig érek talán, fölöttem kese feje, jobb arcán anyajegy, szeme kék, orra sasorr s oly kicsi a testéhez képest, (beszéde gyors és öblös. Nem illik ehhez a századhoz, a nagy szövetkezeti földékhez, az újszerű istállóikhoz. És az udvara tele mindenféle vadmadárral, olyan, akár a Paradicsom.

— Hogyan került ide a hattyú? — kérdeztem.

— Ideröpült.

Itt minden első teremtménye az Istennek. Érdeklődni fölösleges, csak nézni kell. Fehérmárvány hattyú a vörösmárvány medencéiben, nevetségesen vedlő ipává, vad- ludak, vadkacsák, mindenféle keresztezésben; kicsiny aranyfácánok, fácánok, tyúkok, ketrecbezárt nemes galambok, kint gyöngytyúkok, gyöngycsáibék jönnek-men- nek. Középen a hattyú medencéje egy négyzetméteres fürdőalkalmatosság. — Római! — mondja a gazda. Elhiszem, mert itt annyi mindent áshatnak ki a földből.

— Nagy cseresznyefa volt ott hátul. Olyan magasak voltak az ágai, hogy csak egyetlen ember tudta megszedni. Minek bajlódjunk vele? Nekiláttunk a csákánynyal. Egyszercsak valami koccan. Te, valami kő van itt! Kivettük. Még feneke is volt. Majd a múzeumiba kerül, ha adnak érte másikat.

Állataival is beszélgetett és nemcsak a tyúkok sürögtek körülötte, a kukorica- góróból ehettek volna amúgy is. Rejtett szóváltás folyt inkább szeretetrőű, ragaszkodásról.

A gyümölcsös hozzátartozik a Paradicsomhoz. Szeptember elején az almák, barackok, körték, szilvák roskasztják a fákat. Nemsokára itt a zápor — gondoltam —, akkor lesz majd igazi, édend ragyogás, mert -tíz perces zuhé után kisüt a nap.

— Fogadok! nem kínál meg bennünket — mondta Zoli bizonyos ismerettel. Nem is 'kínált.

Az udvaron még néhány beteg birka, mögöttük a gazdaság másik felén zsúfolásig a karám. Aztán a majorépület telistele. Birkái számát arányítani lehet a százhúsz kdsbárányhoz. Van közöttük hetes, kétnapos is. Pecsenyebárányok — a jövő hónapban szállíthatók. Uraságod panasza jut eszembe: „A sok eső tavasszal... ötszáz kedves selyemibirkámat megölte.” Kívánom a gazda szerencséjét. A tetőn ezer galamb. Ide csak egy rossz és illetlen 'kérdés tolakodhatott volna — Haszongalam- bok talán?

Rákóczi Ferenc beszédzáporához nem lehet férkőzni, csak következetetni és ará- nyítani lehet. Az öccsével végzi a munkát, de mindig kell fogadni valakit.

— Nagy 'bajlódás. A cigányok előleget kémek, aztán meglépnek. Most egy magyar segítség van Mesteriből.

— Hazament vasárnapra — folytatta az öccs. Szavaiból érződik a bennfentes- ség — nem megy az Mesteribe, a sági búcsúig meg sem áll. Mindig a cigányokra költi a pénzét, azok meg nem fizetnek neki, erre nagyon dühös. Decinként issza a pálinkát, ha nincs, akkor még Szalókra is elmegy árkon-ibokron.

Akkor növekedtek azok a felhők, amelyek nemsokára odavertek füstölögve. Jaj, de élvezik a vízimadarak; a tyúkfélék kényszeredettek, mintha nem is az égi kakas herélné meg őket; a galambok csak gubbasztanak; kétkilós gyapjúsúly-gyarapo- dástól hajtják le fejüket a birkák. A nyitott szobaajtóból néztük, amennyire a gazda széles vállai mellett, vagy hóna alatt kSleskelődhetünk.

— Tömény italt vagy bort parancsolnak? — Nem is olyan fukar — gondolok Zoltánra —, hátha paradicsomi szabály, hogy a fáról nem lehet szakítani. Kard bácsi kérdően néz rám. — Bort — mondom én.

Az egész szekrénysor tetejen sorban megkezdetien külföldi ital, Napóleon-konyak, angol whisky, meg nem ás tudom, mifélék. Az udvaron a nyugat-európai sapka lehetett még esetleges, de itt az üvegek -alatt félredobva, már tudom, az is a pecsenye-bárány vevőinek ajándéka.

248