Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - "Költészet és valóság" - Orbán Ottóval Gyökér a földben című versciklusáról Kabdebó Lóránt beszélget
— Kiket ismertél közülük, akiket megjelenítesz ebben a miliő-rajzban? — Mindenkit, nem azonos közelségből persze, és nem azonos hőfokon. A szü leimet természetesen ismerteim, bár ha jobban meggondolom, ez nem is volt olyat természetes, mert apám kilenc éves koromban halt meg, őróla inkább egy álom képpel vegyes valóságos emüékisor maradt meg, a valóságos emlékek is belevesztel részben az idő fényességébe, részben az ostrom sötétségébe, és részben abba a, bog; is mondjam... szóval mintha maga a történelem tett volna látható, olyan ködő pára forrnáj álban, ami aztán eltakarta a fölfoghatatlannál fölfoghatatlanabb törté neteket. Ismertem persze két nagymamámat is, ők maguk azt hiszem, talán nem t találkoztak, de ha találkoztak is, beszélni nem tudtak egymással egy szót sem. — Amikor az előbb ciklusod realista szintjét említettem, azokra a részekn gondoltam, ahol a két nagymamát jellemzed. FÖDD- NAGYMAMA ö soha nem mondta, hogy ő magyar, ö Gaskó Julianna volt, földön futók lánya, nyolcvan kiló. Az ő köreiben MÁV néven tisztelték az is tent. Nyugdíj — ez volt a legtávolibb csillag, amit az ő falujából látn lehetett. Végül az isten egyszülött fia, a Beszkárt szállt le érette a föld re; a remíz mellett laktak évekig, hat gyerekéből az a négy, amelyil megmaradt, kenetlen nyikorgásban nőtt fel. Később gyakran vigyázat rám. A konyhában gáncát ettünk, fokhagymás pirítást — képzelete ehe tő költeményeit. Jóságos tészta-arca sütött mint a hold. Lassan fojtott) meg a szegények sorsa, előbb a térdéig majd a szívéig ért a víz. Aztái vályogtüdeje összedőlt, egy-két bitang holmi úszkált a hörgő árada színén. Köztük találmánya, a „nyitott nadrág”, az egy pár férfizokn meg egy flanell-bugyogó összepárosításából született ruha-masztodon, i bugyogó alján tenyérnyi hasítékkal, hogy ne kelljen levetni akkor sen — ott láttam először harisnyanadrágot, Kelenfölden, abban a kalyibá ban. A szegényszag még élt, a vaskályha kihűlt. És a borostás udvarol tüszkölt az ősz, a taknyos óceán. LÉG-NAGYMAMA ö bezzeg jobb körök neveltje volt. Erre adott, az apja még Bácskába1 batyuzott. Családi audienciáinak egyikén hirtelen hanyattvetette magá és a dívány huzatát markolászva vonítani kezdett, mint teliholdkor i kutyák: „A fiamat!... azok a nyomorultak!..." Tragikus népszínmű könnyes közönség. A bádogdobozban színes krokodilok — páncélos sa vanyúcukor. A családi vagyont ő vesztegette el, tizennyolc elején, eg] seprűüzleten. Negyvennégyben fáspincékben lakott, a fa mögött. Hí egyedül maradt, hangosan társalgón halott fiával, akit nem taníttatot a költségek miatt és akit egyszer ki is tagadott. Amíg járni tudott, i szaladt ajtót nyitni — hátha nem a nyugdíjat hozza a postás. Holtá ban úgy feküdt a díványon, mintha szárnyak nélkül repülne. A csatát őrültje letépte róla a paplant: „Most legalább láthatod, mit ér az em bér!" Láttam; a két fehér mellet bolondul duzzadni, a szeméremdom bon profánul életteli volt a szőr — a női test vadul élt még, csak a: álla, az esett a nyakára. Percek vagy évek teltek így, mit tudom én. „E: nem normális!.... a gyerek előtt!....” — hívott vissza a föld. A szobá aranyba akarta fojtani a nap. Autók, tejeskannák; zörögve élt a Szón dy utca. Az óra nem állt meg, a tavasz mellkasában dobogott a szél. — ök a két végletet jelentették a családban. Anyai nagyanyám, akit nagyon sze rettem, de akivel beszélgetni szinte már én se tudtam, mert az életmódbeli különb ség miatt már köztünk is olyan nyelvi szakadék, vagy nem tudom micsoda támadt amin csak a szeretet tudott átsuhanni, igaz, hogy az viszont akadálytalanul, ö nagyon szerettem, ő még első generációs gazdag ember volt, amit úgy kell érteni 238
