Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Száraz György: A tábornok XXXIV. (életrajzi esszé)

tál tisztnek tehát vagy gazdag „arát” kell keresnie, vagy éveken át várni a magasabb rendfokozatra.

Egyik sem szerelmeseknek való megoldás.

Van persze egy harmadik is: kilépni a hadseregből. De ez abban az időben egzisztenciális öngyilkosság. Hisz épp 1932 nyarán röppent fel a hírlapi kacsa: államközi megállapodás született, amely szeriint állástalan magyar diplomások vándorolhatnak ki egy Csendes-óceáni lakatlan szigetre, s a brit hatóságok nemcsak területet adnak a robinsoni honfoglaláshoz, de a szükséges felszerelést is biztosítják. A képtelen hír nyomán pár nap alatt hatszáz jelentkező akadt...

Az állástalan diplomásoktól, érettségizett középosztálybeliektől hemzsegő országban a Lúd ovi ka Akadémia oklevele a szűkös, de biztos kenyeret jelentette, de ugyanekkor semmiféle polgári foglalkozásra nem képesített.

Oesterreicher hadnagy gyors csömörét — nem a hivatástól, de a velejáró „ope- rettes életformától” — a szerelem idézi elő; egyetemi leckekönyve pedig egyelőre csak igen-igen távoli reményét nyújtja a „kényszerpályáról” való letérésnek. S ott van még a „Caipuilet-Montague”-ellentét: a szülők ellenszenve az „egynemű” családba betolakodó „idegennel” szemben. De ezen túl is: a lányos apa szemében az egyenruhás Oesterreich er György „házasságképtelen” a kaució miatt, uniformis nélkül pedig egyszerűen „kétes egzisztencia”; de a másik apa is csak haraggal gondolhat a „koldus zsidólányra”, aki kerékbetörni készül a fia induló karrierjét.

De úgy látszik, Oesterreicher hadnagy valóiban elszánta magát: megmutatja, hogy lesz akarata a sorsa alakításához. Három nappal a hétfőd levél után, október 27-én már ezeket írja a lánynak: „Ebiben a percben fejeztem be a sorsdöntő levelet haza. Itt fekszik előttem az asztalon, a tizenhat oldal majd szétrepeszti a borítékot. Ha kedvelném a történelmi pózokat, most azt mondhatnám: ’Alea jacta est!’ Olyan könnyűnek érzem magam, hogy szinte jókedvű vagyok, és az az érzésem, hogy jól fog sikerülni a dolog. Bár úgy lenne! Mindent, mindent megírtam, és teljesen őszinte voltam... Minden erőmet összeszedtem, hogy minél érthetőbben és világosabban értessem meg magam, és nagyon tárgyilagos és józan voltam, nehogy azt a látszatot keltse a levelem, mintha abnormális állapotban írtam volna. Remélem, sikerült. Nem is haza címeztem, mert akkor esetleg először Édesanyám kezébe került volna, és nála igen sokat számít az első impresszió, és esetleg nagyon megviselte volna. Inkább az Apám hivatalába címeztem. Most pedig izgatottan várom a választ... Nagyon szeretném már tudni, hogy fogadják, és vájjon megértik-e, amit írtam.”

A sorok mögött érezni a megkönnyebbülést, az elégedettséget: megtette, meg tudta tenni! De az is kiderül tüstént: nem táplál túlzott reményeket; gyanakszik — később kiderül: csöppet sem alaptalanul —, hogy apja megpróbálja majd eljátszani az öreg Duvai szerepét a Kaméliás hölgyből: „Dacára optimista érzéseimnek, nagyon valószínű, hogy Apám ezek után Magával szeretne beszélni, akár csak azért, hogy megismerje, akár esetleg azért, hogy befolyásolja. Mindenféleképpen: ha tényleg rákerülne a sor, legyen nyugodt, érti, Édes: abszolút nyugodt, őszinte, és ami a legfontosabb, bízzon bennem, semmit ne tegyen és semmit ne határozzon el, mielőtt nekem nem ír és engem meg nem hallgat. Ez nagyon fontos, és úgy veszem, mintha már meg is ígérte volna. Igen?”

Érezni: tart az apjától, tudja, hogy az meggyőzően képes alakítani az áldozatot követelő szülő szerepét, s fél, hogy a lány — érzékeny, amellett „reális” pesz- szimizmusra hajló alkat — engedni talál. Annál is inkább, mert a nyomás kettős: saját családija is ellenzi ezt a kapcsolatot. A levélíró szinte szuggerál, mint pár nappal előbb, amikor Pécsre hívta a lányt: „Tehát most már, miután eldöntöttem a dolgot, nem szabad cserbenhagynia, édes Katókám, sem félelemből, sem pedig rosszul értelmezett jóakaratból — mert valószínű, hogy erről az oldalról próbálják majd befolyásolni. Érti, Drágám, mit akarok mondani? Bízzon bennem, mint én bízom Magában... Lehet, hogy abban a hiszemben, hogy nekem tesznek jót, esetleg minden eszközzel, mindenféle intrikákkal igyekeznek éket verni közénk. Ne higyjen senkinek, csak nekem, mint ahogy én sem hiszek másnak, csak és kizárólag Magának. Válaszoljon azonnal, és ha valami kétsége van, kérdezzen..

231