Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Varga Csaba - Varga Gyula: Improvizáció a háború forgatagában, avagy az emberség lehetőségei (emlékirat)
elszórt szerb hadianyag begyűjtéséig, ä békés egymás mellett élés ellenére is ütőit fellángoló torzsalkodásokig, ül. zsarolásokig, a visszafelé özönlő szerb katonákról való gondoskodásig minden gond a nyakamba szakadt. Hogy igazságos tudjak lenni, a tavalyi szerb bírót is a tanácsadóim közé vontam be, és az ő, valamint Rózsa Máté első világháborús tiszthelyettes segítségével sikerült meglehetősen igazságosan intézni a dolgokat. Nemegyszer riasztottak föl, hogy ennék vagy annak a házában húszan-harminoan gyülekeztek, hogy engem eltegyenek láb alól, s a hatalmat magukhoz ragadják. Ezek a jelentések rendszerint éjszaka jöttek. Én a három szál lövedékkel a pisztolytáramban bátran az aposztrofált házakhoz mentem, ám egyebet sem láttam, mint a szobában leszórt szalmán húsz-harminc agyongyötört & fáradt katonát aludni. Ennek a rendszeresebbé tételére az iskolából ki- bordattam a padokat, és az ilyen tantermekben szalmazsákokra helyeztem el a községben egyesével átvonuló szerb katonákat. A kincstári holmit — a testi ruházat kivételével — elvétettem tőlük, és a község pecsétjével ellátott menlevelei állitgattam ki névre szólóan mindegyiknek, hogy ezzel szabadabban és zaklatástól mentesebben mehessenek otthonukba. Már a harmadik nap jelentették, hogy a magyar nemzetőrök fegyvereik erejét felhasználva a tanyákon kíméletlen zsarolásokat hajtanak végre. Megkérdeztem a magyar bírót, Rózsa Mátét, valamint a szerb bírót, hogyan lehetséges ez. Elmagyarázták, hogy évtizedes szokás szerint ha az ara- tási-csépiési munkára elszegődött munkások a munka befejezése előtt bármilyer oknál fogva a munkájukat otthagyják, az addig elvégzett munkáért semmiféle bérre nem tarthatnak igényt. Ez mind a két félre érvényes volt, és ezek az atrooitásol mind ilyen természetű ügyekből fakadtak. Kieszeltem ennek az ellenszerét. A fegyverrel ellátott nemzetőrök listája nálam volt, fölösleges fegyver pedig már nemigen akad elszórva, mert azokat összegyűjtettem és a községházán őrizet alatt tartottam. Az volt a tervem, hogy mivel a fegyverek nem voltak egységesek, elhíresztelem, hogy a nemzetőrséget teljesen egyforma fegyverrel szerelem föl, és így a; ötödik napra kitűztem a fegyvercserét, — de előzőleg már megtanácskoztam az il letékesekkel, hogy kik az abszolút megbízhatók, és csak annak az ötven főnél szándékoztam fegyvert adni, miután előzőleg a fegyvereket már mindenki beszól gáltatta. így azután jöttek sóiba a fegyverleadási jegyzékkel a kezükben, és a tanáé: által nem megbízhatónak ítélt egyéneknek nem adtam ki fegyvert, csak a körül belül ötven fő megbízhatónak. Így tehát a zsarolásnak elejét vettem. Azt mondanom sem kell, hogy egyetlen éjszaka sem jutott alvásra és pihe nésre több időm négy-öt óránál. Ruházatom nem volt, csak a birkalbőr kezeslábas se fehérneműm, se fogkefém sem, úgy hogy mindezt a szerbek által hátrahagyot felszerelési tárgyakból egészítettem ki. Ennek megfelelően szerb tiszti egyenruha ban és köpenyben jártam. Fogkefét természetesen a patikában vásároltam. Mindeközben a begyűjtött szerb kincstári javak annyira felszaporodtak, hog; a községháza raktárhelyiségeit dugig megtömték. Arról nem is beszélek, hogy a Fe renc-csatornán át már látogatókat kaptam, több magas rangú katonatisztet, eg; repülős főhadnagyot, akik mind kíváncsiak voltak a begyűjtött hadianyagra, é a legjavát kiválogatva, legalább öt-hat tehergépkocsit megtömve elvitték. Hogy há a további hasonló zabrálásnak elejét vegyem, összeszedtem huszonhét jugoszlá' szekerest, és fölrakattam a hadianyagot, és beszállíttattam az óbecsed katonai pa rancsnokságra. Apróságként említem meg, hogy az egyik éjjel szerbek jöttek hoz zám panaszra, hogy az észak-déli és kelet-nyugati országutak kereszteződésénél eg; részeg magyar huszár fosztogatja az ott átmenőket, megkülönböztetés nélkül, hog; magyar-e vagy szerb. Kimentem a nevezetes kereszteződéshez, és az állítás igaznál bizonyult. A huszárt csellel sikerült lefegyvereznem, és fegyver nélkül a lovára fel ültetve elzavartam, a ralblott holmi visszahagyásával. Közben eljött a szerb húsvé napja, és a pópa meghívott magához ebédre. Hát a magyarok összeültek és mini azt a tanácsot adták, hogy ne menjek, mert ez meg fog mérgezni, vagy az ott el rejtett szerbek meg fognak gyilkolni. Ennek ellenére kitartottam amellett, hog; teljesen fegyvertelenül elfogadom a meghívást, ök nem tudtak magyarul, ezér 224
