Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - Varga Csaba - Varga Gyula: Improvizáció a háború forgatagában, avagy az emberség lehetőségei (emlékirat)

szükségesnek tartottam a már említett villanyszerelőt tolmácsként magammal vinni. A parókia nagyon egyszerű volt. Egy nagy szobából állt, mellette a konyha, és az udvaron elég sok gazdasági épület. Kissé aggódva, félénken bemutatta igen szép feleségét, két kis gyermekét, körülvezetett a házban és a kertben, és büszkén mutogatta apró jószágait. Majd elkészült az ebéd, tyúkhúsleves burgonyával és kapor- mártással. Nagyon jó volt, ott maradtam vagy másfél órát, elbeszélgettünk, és semmi rossz ízt, mérgezésnek nyomát sem észleltem. Megígértem, hogy a délutáni szertartásra elmegyek, amit meg is tettem, és mind ezen emberséges viselkedésem azt eredményezte, hogy a községben sehol semmiféle atrocitás nem fordult elő.

A szerb húsvétot követően bevonultak a magyar csapatok, és rögtön elkezdődtek a letartóztatások. Minthogy énnekem alacsony volt a rangfokozatom, megbízatásom pedig semmi sem volt, a parancsnokló őrnagynál semmi befolyásom nem lehetett. Közben Sóstóról egy vadonatúj repülőmotorral szerelők érkeztek, a nap folyamán kicserélték motoromat, üzembehelyezték, motorprófoát tartottak, én egy berepülő kört végeztem, és a parancsnokló őrnagy utasítására azonnal el kellett hagynom Bácsföldvárat úgy, hogy még az ott szerzett barátaimtól sem tudtam elbúcsúzni. Azt tudtam, hogy a századom Borovón vár, a Bata-cipőgyár repülőterén, öt óra tájban érkeztem, s egy magyar és német alakulatok közötti futballmeccset élveztem végig. Azzal az utasítással feküdtem le, hogy másnap déli tíz óráig alhatok, s akkor kapom meg a parancsot: századalakulatban a második raj élén Szarajevóba repülök, német katonai fennhatóság alatt.

Fél tizenkettőkor volt a start. Benkő János az első rajjal szépen elrajtolt. Utána öt perccel Bella István tizedes és Gyimesi József szakaszvezető kíséretében én mint második raj kötelékben elstartoltam, de az új motor körülbelül tíz-tizenöt méter magasságban ugyanazt művelte, mint a kényszerleszállás előtt. Csak azon imádkoztam, hogy a szemközt fekvő Dorovó falu felett és tornyai között áthúzzak, és a falu túlsó határán az első adandó területen kényszerleszállást hajtsak végre. Amit azonban a (falu házai után megpillantottam, megdöbbentem, mert a Duna kiöntéséből egy valóságos tenger fogadott. Nem látszott, hogy höl a Duna medre, az sem, hogy hol milyen mély lehet a víz. Ebbe beleszállni nem mertem, mert a nehéz bárányruhában semmi reményem nem volt arra, hogy a parttalan víztömegben partot érjek. Közben mintha a szívóboroknyomás megnőtt volna, nem vesztettem sebességet, hanem egy nagyon kicsit nyertem is. így tehát minden reményem megvolt arra, hogy egy nagyon enyhe fordulóval emelkedve vissza tudok fordulni a borovói repülőtérre leszállni. De még nem tettem meg a 180°-os fordulatot, mikor lebegő sebesség mellett két rövid motorlövést hallottam, és a következő pillanatban már sebesség nélkül léállt a motorom. Minek következtében lapos dugóhúzóban estem, 110 méter magasságban. Nem sok gondolkodni való időm volt, mert a gépnek lapos dugóhúzóból való kivételéhez sokkal nagyobb magasságra lett volna szükség. Arra maradt csak időm, hogy Haás Tibornak hátraszóljak, hogy húzza meg a hevedereket, kösse meg magát jól, mert ebből zuhanás lesz. Én is a kötésemet megfeszítettem, gyorsan elzártam a benzin- és olajszivattyút, a ben zri ntartályokat, és emlékezeteim szerint valami őszi búzatáblában értem földet. Többre nem emlékszem, mert súlyos agyrázkódás miatt csak harmadnap, a pécsi .bonvédkórházban ébredtem föl, Hozzátartozik az is, hogy feleségem ekkor nyolcadik hónapos terhességben volt, és amikor egy túlbuzgó egészségügyi zászlós megtudta, hogy pécsi vagyok, és a lakáscímemet is, azon idő alatt, míg Koczkás Gyula és Hegedűs mint kísérőim a hivatalos dolgaimat Intézték a kórházban, motorra pattant, felkereste Évát és közölte, hogy ha még egyszer utoljára élve akar látni, üljön fel a motorkerékpárra hátul, és menjen le vele a Honvédkórházba, mert koponyaalap! töréssel fekszem ott.

Hát ennyi az egész. A homlokomon egy háromszög alakú nagy ékben a bőr felszakadt, bordáim megzúzódtak a hevedertől, majd már lábadozó szabadságon voltam, amikor Csegezi Jóska autóval értem jött, és két lerendelt Bückerrel átszállított Szombathelyre, az oroszok elleni háborúba.

225