Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - BOZSOKI TANÁCSKOZÁS, 1983 - Ruszt József: Jegyzetek a Tragédia bemutatójához
a bökkenő. Amíg ugyanis a példázatot ihitelesítgetjük, nem a lényeggel, hanem a karakterrel, a stílussal, tehát az összes eddigi kon venni ókkal foglalkozunk. Ádám története, bármennyire és bárhogyan is az emberiség története, és bármennyire is a Lucifer sugallta álomkép az emberiség történelméről, mégiscsak a példázat drámai meséje. A dráma maga: Lucifer és az Űr konfliktusa, a tagadás a teremtésben... „Mivégre az egész teremtés?’’ Ez a kulcskérdés. Lucifer azt állítja, hogy az Űr olyan világot teremtett, amelyet maga sem ismer ... Aztán arra hivatkozik a fcisemmizés pillanatában, hogy „együtt teremtónk”, tehát az Űr eddig sem vette észre Lucifer teremtő működését. Az Űr olyan világot teremtett, amelyet nem ismer, Lucifer pedig az Emberen, Ádámon keresztül egy olyan világot teremt, olyan történelmi folyamatot produkál, amelyben — paradox módon nem is az az érdekes, hogy Ádámnak miként megy el tőle kedve, hanem hogy Lucifer megfojtsa Ádám — önmaga — számára a valóság immanenciáját. Adatik egy élet Ádám számára, amelytől egyfolytában elmegy a kedve. Ezt a világot az Űr csinálta Ádámnak, Lucifer csak magyarázza. Paradox módon Lucifer nem az élettől akarja elvenni Ádám kedvét, hanem elejétől végig a küzdés szükségszerűségét, és az ideákkal szemben az eleve elrendeltetettség alapelvét hangsúlyozza, s ez a „determinizmus” lényegében a természet egészének dialektikája az ember idealista szubjektivizmusával szemben. No itt meg kell állni! Tisztázandó újfent az alaphelyzet, a világkép, s nem utolsósorban az, hogy végül is ki, kicsoda? Űr, Lucifer, Ádám? Az Űr létezése szükségszerűen vallásos világképet feltételez, ami a létezés alapdilemmáját illetően elég nagy bökkenő, de az Űr kihagyhatatlan drámai értelemben is, mert drámailag van jelen az első színben, ahol a kérdés megfogalmazódik: mivégre az egész teremtés?! Ha a világ csak „van”, nincs drámai alaphelyzet. Ha a világot „teremtették” — a tagadás létrehozza a drámai alaphelyzetet. Később már ez az Űr nem létezik... Egyiptomban talán maga a Fáraó az isten, a görög színben a görög mitológia uralkodik, stb.... a párizsi színben pedig Ádám azt mondja: „én azt a túlvilágot nem hiszem”... Kepler pedig feltehetően materialista. Ami Luciferrel, az ördöggel szemben megjelenik, ami a túlvilág és Isten létezését jelezné, érzésem szerint színházi masinéria, lényegében szükségtelen. Mit lehet akkor ezzel kezdeni? Érzésem szerint Madách-nak, mert valóban a lét alapkérdését akarta feltenni, a kor világképe szerint az Isten által teremtett világban teheti csak fel ezeket a kérdéseket, de az ember világát kérdőjelezi, az ember létét faggatja ... Az Űr úgy van jelen ebben a drámában, mint egyfajta drámai tényező, a keresztény teremtés-mítosznak megfelelően. De változtatna-e a lényegen, ha ugyanezen célbóa Madách a görög teremtés mítoszt használná? Semmit sem változtatna. A keresztény mítoszra azért van szüksége, mert a befogható emberi történelem nagy részét mégiscsak ez határozta meg, tehát drámáját is ennek kell meghatároznia. Ebben a drámában pontosan úgy működik az Isten, amint a történelemben működött. A magunk teremtette Isten működik, Lucifer vele, tehát önmagával van vitában, Ádám hisz benne, mert ez szerepének lényegéhez tartozik. Lucifer nem elpusztítani alkarja az embert, hanem meggyőzni akarja egy Isten- nélküli világ logikájáról. Ezt nyíltan azért nem mondja ki, mert akkor kiugrana a drámai erőtérből. Számomra tehát így állítható fel a mű értelmezésének alaphelyzete: Lucifer én vagyok, Adám a mindenkori ember, tehát az én életem is, egy tőlem szubjektíve elidegenített példázatban. Lucifer az önmaga tudatára ébredt ember teszi fel a kérdéseket ebben a drámában Ádámnak, hasadt-lényének... A válasz: sem kitörni, sem abbahagyni nem -lehet... Említettem már, —: mi nem Londonnál, hanem a falanszternél tartunk. Az előadás tehát egy falanszterben játszódik; az előbbiekből talán nyilvánvalóan következik, hogy játsszák egy falanszter lakói „Lucifer úr betanítása szerint.” Lucifer a reprezentáns hős, Ádám csak példázat, miként az előadás rítusában mi mindany- nyian játszók és nézők: utódok vagyunk. Ez lényeges kérdés, gyakorlati kérdés, 172
