Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 2. szám - BOZSOKI TANÁCSKOZÁS, 1983 - Szakonyi Károly: A magyar drámáról - Bozsokon

olyan darabokat írná, amelyeket szívesen színpadra állítattak — és a közönség is rajongott értük? Vagyis az írók megemberelték magukat? Inkább a színházak. A színházak döbbentek rá, hogy ez nem mehet így tovább. Nagyszerű dolog, hogy a külföldi mesterek magyar színpadra kerülhetnek, hogy be­mutatható Beckett, hogy az akkori lengyel, az akkori cseh dráma a hazai publikum elé kerül, de az már nem, hogy — miközben a kortársi filmművészet, persze esz­téták támogatásán,ak is köszönhetően, kitörve a hűvös körből, általánosan emelkedő színvonalon sorskérdésekkel foglalkozik — a drámairodalom hasonlóképpen ne kap­jon teret! És megtették a szükséges lépéseket. Igen, a színházak. A Thália pl. beásta ma­gát az epikába, jól tette, mert értékekkel bukkant fel onnan: drámának íratott át regényeket, sorskérdésekkel foglalkozó regényeket. És kezdett eloszlani a babona, -miszerint a színház kortárs szerzővel nem fejezheti ki ma-gát érdekesen és értéke­sen, hogy a közönség nem tölti meg a nézőteret, ha magyar darabot játszanak. A közönség! — elsősorban -a közönség bizalmát lehetett megnyerni. Megnyer­ni — és megőrizni, véleményem szerint, lényegében ,mindmáig! Az adaptációk serkentőleg hatották az egész színházi életre. Űj és új darabok születtek, már egyenest színpadra írt témák; írók találtak rendezőkre, színházakra, egyik-másik háziszerzője lett ennek vagy annak a társulatnak. A fellendülést a kül­föld is -észrevette. Nemsokára magyar -darabokat játszottak az idegen országok vá­rosaiban — ott is, -ahol Molnár Ferenc óta nem került színre magyar szerző. A dolog persze nem men-t könnyen, in-em minden megint darabnák volt egysze­rű az útja az ősbemutatóig. Sok kultúrpolitikai gyanakvás, so-k -aggályoskodás és megmagyarázhatatlan óv-atoskodás akasztott meg nem egy újszerű törekvést. Egy- egy darabot akár egy évtizedre is el-venmeitettek. De ha nem is volt minden út síim-a, mégiscsak -sok minden megszületett egy kedvezőre fordult színházi időjárás­ban — mert val-tak színházi emberek, akik szinte feltételek nélkül hittek abban, hogy -lehet, kell, érdemes, sőt szükséges együttműködni a kortárs drámairodalom­mal. Már-már azon versengtek, k-i tűz több magyar -művet, köztük -ősbemutatókat, a műsorára. Ez aztán o-dáig -men-t, hogy -a vidéki színházak is ősbemutatókra töre­kedtek, évi két-három eredeti darab színházanként, egy ilyen kis -ország-bán, számol­janak -utána, nem ki-s teljesítmény a -kortársi irodaiam kapacitását tekintve. Ugyanekkor sok-an -nem jutottak színpadhoz, mert — úgymond — kevés volt a színház. Ami azt mutatja, hogy íródik elég -dráma; s-oik szerző kopogtatott mindig -i-s, ma is a dramaturgiák ajtaján.-Dolgoztam -színháznál, tudom, -mennyi előadatlan munka jár fcörbe-könbe az országban, ezekről most ne ibeszélj-ünik. De a jó művek sorsa is kiszámíthatatlan. Az a — különösen máról visszatekintve — ragyogónak látszó rövid korszak, amely a magyar -dráma fellendülését hozta, mostanára már felhők -mögé került. A lelkesedés -alábbhagyott, -ámbár sietve -meg kell jegyeznem, hogy a hazai drámairo­dalom nem vesztette el sem -becsületét sem támogatóit a színháza vezetők egy nem túl -nagy, de jelentős részének -meg a közönség túlnyomó többségének körében. Sze­mélyes panaszra nincs ökom, -mégi-s, -magam is érzem, hogy hidegebb szelek fújdo- gál-nak — leginkább a színházat körülvevő kritikusok felől. A kritika harcba szállt a magyar drámával. Azt mondják: érte küzdenek, nem ellene. De a krtttikánák -azért aninyi-ra nem -kellene aggódnia -a drámáért, a magya­rért, -pontosabban a h-azaiért, hogy az érte küzdés közben -agyonverje. Az író, -bármi mást ír, soh-a nem kap annyi ütést — már úgy értem, öv alatti ütést — mint amikor színmű írására a-d-ja a fejét. Nem kívánok -bővebben foglal­kozni a kritikával, de annyit el kell mondanom, hogy általános vélemény áród kö­rökben — s -megalapozott vélemény, h-ogy nem az -a baj, ha egy kritika éles, hi­szen -nyugatot járt szerzők elmondhatják, micsoda pengékkel -támadnak ott -az íté­szek, hanem az a baj, hogy a mieink -többsége tartalmas elemzések nélkül vagdal- koziík, nem kíván -mást, csak sebesíteni, mindegy, hogy miiért, legtöbbször -persze egy 159

Next

/
Thumbnails
Contents