Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 2. szám - Száraz György: A tábornok XXXIII. (életrajzi esszé)

1-én megvan a kinevezés. (Másnap Bethlen nyilatkozatban indokolja, miért nem vállalta ő a kormányalakítást — ezzel tudtára adván mindenkinek, hogy Göm­bös valójában csaikis neki köszönheti a kapott hatalmat. A kormányzó ugyan­akkor a Magyar Érdemkereszt nagyik eresztjét adományozza a búcsúzó Károlyi Gyulának. A „pípás grólf” ennek ellenére hamarosan kilép a kormánypártból és lemond valamennyi közjogi tisztségéről; talán azért is, mert Gömbös siet ki­jelenteni: az új rezsimben nem lesznek eSibukozó urak a hivatalokban. Október 5-én az új korájaány leteszi az esküt. Szokatlanul vidáim fotográfia készül erről a kabinetről a Sándor-palota er­kélyén. Gömbös a maga tervezte tábornoki díszben, mókásan szalutál, körü­lötte csupa nevető ábrázat, még az egyetlen „régi ember”, Keresztes-Fischer belügyminiszter is mosolyra húzza a száját. Az új kormányfő gyors egymásutánban két szózatot is intéz a nemzethez, majd október 10-én magabiztosan jelenti be a pártok közös értekezletén: meg­szünteti a statáriumot, ő anélkül is tud kormányozni. Mi az oka, hogy ennyire széles — a fajvédőktől a kisgazdákon át a kor­mánypártig terjedő — egységfront támogatta Gömbös hataiomrakerülését ? Hogy „radikális reffortmtervei” ellenére is melléállt mind a mágnások Nemzeti Kaszinója, mind a Gyáriparosok Országos Szövetsége? S hogy maga Bethlen is az ő kinevezését javasolta a kormányzónak? Kétségtelen, hogy a bethleni éra válságát csak tovább mélyítette Károlyi Gyula egyéves kormányzása; így egy újabb arisztokrata kinevezése aligha fe­lelt volna meg a közhangulatnak. Alkalmasabbnak látszott a „népfi” Gömbös, a falusi tanító fia, akinek nemcsak a 'különböző politikai csoportolásokkal és a tisztikarral volt jó 'kapcsolata, hanem Mussolinivel és a hatalomhoz mind közelebb férkőző Hitlerrel is. Alkalmasnak látszhatott tehát arra, hogy újra konszolidálja a válságba került ellenforradalmi rendszert. De mindezék a kapcsolatok nemcsak mellette, ellene is szólnak: épp a le­hetőségei teszik veszélyes emberré. Igaz, a fékek ott vannak, beépítve a kormányába. Keresztes-Fischer alig­ha lelkes híve, Imrédyről pedig, aki a Nemzeti Bank igazgatóságából került a pénzügyminiszteri székbe, köztudott, hogy az angol tőke embere; az igazság­ügyminiszter Lázár Andor és Fabinyi Tihamér, a kereskedelmi tárca birtokosa viszont a hazai bankok és nagyvállalatok érdekét képviseli. Csakhogy elég-e mindez egy olyan emberrel szemben, aki Mussolinit te­kinti példaképének? Dernői Kocsis László állítja, hogy a Gömbös-kabinet első napjaiban módja volt feltenni ezt a kérdést Bethlen egyik legbelső bizalmasának, az ex-kultusz- miniszter Klebelsberg Kunónak, aki beavatta őt az il9l32-es körtenányelnöki ki­nevezés kulisszatitkaiba. „Bethlennek sikerült konszolidálnia a konzervatív ál­lamvezetést. Károlyi rontott a helyzeten — az ország még szegényebb, az ál- lamkasssza üresebb, mint Károlyi jövetele idején volt. Ők (— Bethlen és leg­belső köre —) megunták már a .szegedi kísértetek’ örök fenyegetőzését, Göm­bös türelmetlen döröímíbölését, nekifutásait a hatalomért, s azért ajánlották Hontihymak GömlbÜs kinevezését, mert legkésőbb egy esztendő leforgása alatt bele kell buknia a rázúduló nehézségekbe. Ha pédig ebbe belebukott — ami elkerülhetetlen és törvényszerűen következik a belső helyzetiből, a világválság­ból —, örökre elintézték. Legfeljebb egy év... Ennyit el kel viselnünk, el kell tudnunk viselni, mert a párt Bethlen kezében van, nemrég választottunk, Horthy nem adhat engedélyt házfeloszlatásra, tehát Gömbös bármit tervez, 139

Next

/
Thumbnails
Contents