Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - Panek Zoltán: Hamlet, a cselekvés hercege (esszé)
Jenesre sem. hagyván időt” (Hamlet) íejét vegyék, kijátssza őreit, megszökik a hajóról (nem mulasztván el királyi haimiisíitású ál-paranccsal a neki szánt halálba küldeni a két hatalom-kiszolgálót). És másodszor is hazatér atyja gyászára. Mindezek az értelem cselekvésének mozdulatai és mozgásai. „Hogy színtelenné Ne váljon tettem: könnyé, vér helyett”, és ment „ö vért kívánj Hát, gondolat! vagy értéked silány” szárítójában Hamlet az, aki kapva kap az oly pontosan a mélylélektan irányába mutató kiváló .alkalmon, hogy vándorkomédiások ajánlják magukat a művészetpártoló királyi udvar (Hamlet) pártfogásába: műsorra tűzeti a visszajátszást helyettesítő Ihajszálra-hason tragédiát, egy lap- nyi szöveget ír hozzá és betaníttat a színésszel, és ő „rendezi” a keserves igazságot káböikő előadásit; ennél cselesebb cselt aligha képzelt-képzelhetett el valamely gyilkosságban személyesen is érdekelt nagyeszű nyomozó. Hamlet tisztázza — megszabadulás oéljából, cselekvésre vontatottan kész lelke-keze ne legyen kötve — a nyafka Qpheliával való viszonyát is — de bármelyik mozzanatot-cselekményszálat vegyük is vizsgálat alá, ugyanazt látjuk: a cselekvés hercege működik, hatásosan hatol mélyebbre ama itifkak irányába: „Miérthogy a sír, melybe csöndesen Láttunk betéve, megnyitá nehéz Márvány ínyét, hogy így kivessen újra?” Nemkülönben ama titkok irányába is jócskán, amelyekről Atyja Szelleme nem .akart beszélni és amelyeket így jelez Marcellusmak és Horatiónak Hamlet: „Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek Álmodni képes." No és indulatos bi- rokralkelése, dühödt-zavaros öiremenése Laertes-szel Ophelia sírjánál (sírgödrében): ez sem késlekedést vagy közönyös, ráérünbanramég magatartást jelent, inkább he- veskedő, majdnem megint „hebehurgya” már-már méltóságán aluli, méltatlan, elhamarkodó viselkedést. És így tovább, és így tovább. (Itt — nem tehetek róla: épp itt, e résznél — bekatitant újra a kontakt-hályog gondolata. Íme, a Hamlettal kapcsolatos magyar kritikai közhelyek gyöngyszemei közül egy, annak igazolására: nem szátmatamharcrál van szó. Ha már .az imént Laertesről esett említés — ez tette a kontakt-hályog újra-feibulkkanását — íme, mit ír az irodalomtudomány egyik jelese: „... Laertes, aki a darab f olyamán Hamlethez hasonló helyzetbe Ikerül, megölt apjáért s őrületbe és halálba kergetett húgáért kell bosszút állnia. Még rokon- szenvet is érzünk iránta, amikor fegyveresek élén beront a bűnösnek vélt királyhoz. Így kellett volna cselekednie Hamletnek is, ha nem előbb, hát a bizonyosságot hozó színielőadás után.”* Így kellett volna cselekednie, ha nem az a jellem, akinek megismertük.”** (Milyennek? Erre már csak közhelyeket kapunk a továbbiakban; „így kellett volna cselekednie”? Csak nem? Apáért való bosszú — csakis egy kaptafára? Így és ilyenformán működik és termeli mondatait a kiírtbatatlan kritikai közhelyek nemzeti és nemzetközi üzeme.) Végül pedig ne feledjük és figyeljünk rá kellőképpen, hogy Hamlet legkényesebb és ugyanakkor legszellemigé- nyesebb („szelleme összes éberségét” igényi), a tettel, ellenségeivel és azok cinkosaival, önmagával és világgal könyörtelenül őszinte és építő számot vető cselekvése: emberré fogalmazza önmagát iszonyú, az igazságént életével fizető feladatához. „Mert ki vigyáz, ki meg szunnyad: Így folyik le a világ.” Ezek után talán bejelenthetem: Hölgyeim és Uraim (odafigyelhetsz te is, földszinten álló pánnép, ha érted), a tragédia tálalva van — a hullák száma egyről kilencre emelkedett. Avagy jelenthetné inkább Hamlet, akié az érdem; esetleg mondhatná Horatio, áki hűségében majdnem kivette a háláiba imádott barátját, ám aztán mégis maradt még-élőnek, hogy „beszéljen el minden körülményt, mi okozd” e nyomasztóan tündöklő történet annyi bonyodalmát, és hogy mily nehéz volt a sok életveszéllyel járó cselekvéssel végre is az igazságnak nem vigasztaló érvényt szerezni. A cselekvés, a cselekvő gondolat hercege elbukott (a nyomozói szakma éppen nem veszélytelen), ám valójában mégis győzött; végrehajtott bosszújában rendkívül óvatosan-okosan, csak a szükséges módon és ütemben alkalmazott lépéseket • Kiemelés tőlem — PZ. '• Benedeie Marcell: Irodalmi hármaskönyv, Kriterion Könyvkiadó, 1982. 123
