Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása

Ganthonék ugyanis csak akkor kezdtek nyugtalankodni, almikor a (távoliból feltűntök Ravenina jellegzetes kerék caimpiagniiiléi, hiszen kuniéin utaztunk Aímcomába s nem volt szándékunk ide Visszatérni. összeszedték a csomagokat <és Ravenmában leszálltak. A pályaudvaron a bolognai vonat után érdeklődve egy polgári ruhás lecsapott rájuk: ókkor maguk aiZiok mondotta és minden holmi jukkái ibetusdkalta őket egy induló motorvonatba. Így esett, hogy a legnagyobb csodálkozásukra én üdvözöltem őket a bolognai pályaudvaron.

Ez ,a kis epizód bevilágított az oliasz diktatúra egész szervezetiébe, melynek egyik lényeges pontja az emberek állandó szemmeltartása volit. Minden állomáson, minden vonaton ott volt inéhény fekete ruhás fasiszta (katona, de jóival több polgári ruhás detektív, akik — minit kísérőm elmondta — hasonló esetekben az utasok segítségére vannak. Azt már nem mondta, de nem volt nehéz kitalálni, nem ez volt az elsődleges feladatuk.

Ösztöndíjam lejártakor vúsaatőrve Rómából, az úton úgyllátsaik, megvilágosodott előttam a jövő. Feleségemnek azt magyaráztam, (búcsúzzon el ütáliától, mert hosszú ideig inem fogja Hátai. Annyit voltam Itt, hogy nagyon fontos művészeti centrumok háttérbe szorultak. Nem voltam Görögországban, a Németaltöldön, Párizsban. Jóslatom bevált, de nem úgy, ahogy gondoltam. Az oliasz műemlékvédelem (légoltalmi tevékenységét iroég egyszer, 1942-ben egy hétig tanulmányozhattam, de utána csák 1957-ben kerültem vissza néhány napra Olaszországba.

Budapesten meglepetések értek: Genthon István lett a római Aocademia d’Un- gherie igazgatója s évekre bár, ide litthagyott bennünket. Állását természetesen nem töltötték, be, visszavártuk, de a hivatali egyensúly ezzel megbomlott. Egyre aktívabban lehetett és kellett résztvenni az adminisztrációs ügyekben. Geravich is szívesen támaszkodott rám, s így esett, hogy minden kinevezés vagy más intézkedés nélkül sóik ügy futott össze a kezembe. Mint törekvő fiatalember, beleástam magam a műemléki törvényhozás kérdéseibe, nyomdai tapasztalataim bizonyos gyakorlati érzéket fejlesztettek ki. tudományos publikációim pedig sikeresek voltak s meghozta a magántanári haiblitáciiót is. A most megjelenő sorozat címe (jelenleg alcím) miatt most ezekről kell szólni. Mindenekelőtt a 'Nagy Lajos kora e. könyvemről, mely a szakmán kívül elsőként jutott el a széles nagyközönséghez.

Amennyire határozottan emlékezem arra, hogy két olvasmányomnak volt döntő szerepe abban, hogy ezt a könyvet és így megírtam, annyira kótséglbeejt, hogy mekkorát tévedek az évszámdkiban. Most, hogy levettem a könyvespolcról Bállá Antal: A legújabb kor Világtörténete c. kötetét, elcsodálkoztam, hogy 1932-iben jelent meg, pedig egész élesen emlékszem, hogy ez gyújtotta fel bennem az igényt, hogy a Könyvharátok számára írjak egy könyvet.

Alighanem 1939-ben balatoni nyaralásra vittem le ezt a könyvet, mely ugyancsak megnyerte tetszéseimet. Szakszerűen, ugyanákkor olvasmányosan írt az elmúlt 60 esztendőről o:ly módon, hogy még a teljes laikus is élvezhette. Ilyen könyvet kell írni, véltem, de miiről? Nagy Lajosról — ötlött az agyamba, hiszen 1942-ben lesz 600 éves évfordulója annak, hogy trónr.alópett. A korszak hallatlanul színes, talán ki lehet hozni egy olyasféle kötetet, (amilyet ugyancsak nemrég olvastam Szebb Antal fordításában, Huizinga: A középkor alkonya. Ott volt a magyar mintakép is Horváth Henriknek Zsiigmond király és kora c. műve.

Két dolgot világosan éreztem: nem tudok Olyan fölényes biztonsággal kort és életet megrajzolni, miiint luizinga és nem szabad oly elvont s bármennyire is kiváló elemzésekbe bonyolódni, mint Horváth Henrik. Olyan könyvet (kell írnom, melyet százak és ezrek elolvashatnak és ugyanakkor megfelel az általiam elérhető tudományos szintnek.

Nem volt idegen nékem e téma. Már említettem a padovai freskókat, inem volt nehéz hozzágyűjtem az anyagot és egy Nagy Lajos Ikonográfiává fejleszteni. Mint minden sikeres munkáihoz szükséges, szerencséim is volt. Kisebb cikket írtam a The Quarterlyban Nagy Lajos kincstáráról (1940) és azzal végeztem, hogy nagyon sok magyar (műkincset őrizhetnek a külföldi múzeumok, melyek eredetét nem is isme1305