Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 12. szám - Héra Zoltán: Ráismerések (napló V.)
HÉRA ZOLTÁN Ráismerések NAPLÓ (5) Azoknak, akik bizonyos fajta írások hitelét úgy akarnák kétessé tenni, hogy „megengedettnek”, sőt „megrendeltnek” nevezik azok szabadságát, legalább némi fogalmat kellene alkotniuk arról, hogy mi az, amit az irodalomban semmiképpen sem lehet megrendelni. Aminek a szelleme annyira az írójáé, s annyira sorsszerűén az — az alkatból, az élményből jövő, annak ritmusát, „dallamát” működtető, s így minden mellékgondolat nélkül való — hogy nincs az a parancsuralmi isten, akinek egyáltalán eszébe juthatna: nosza jöjjön az, »szükségünk van rá«, »kell az nekünk«, »segítsük világra jönni«. A szabadságra kényeseknek ismerniük illene a nem-szabadság, vagy a nem-úgy szabadság működési mechanizmusát, érzékelniük illene, mire és mire nem terjedhet az ki. Különben okot adnak a gyanúra. Arra, hogy nem is a szabadságra kényesek, hanem valami másra: irritálja őket a tért nyerő szabadság, minden olyan esetben, amikor azzal van dolguk. * Egy régebbi feljegyzés, utólag ideírva: Gyakran álmodok egyfajta ítélőszékről, amelynek magamban a Botrány-számonkérő Bizottság nevet adtam. Egy erdei tisztáson ülésezik álmaimban ez a bizottság és emberei éppen akkor ütnek rajtam, amikor a lehető legjobban érzem magam. Heverek időtlen-önfeledten egy fenyő alatt, a gyanta-illatban, fürdők, hátamon lebegve, erdei tóban, vagy pásztortüzet készülök rakni, hogy úgy dicsérjem az éppen lenyugvó, szelíd- szentséges Napot, amikor jobbról odalép mellém valaki, s mire kiszakítanám magamat a markaiból, már balról is támad egy másik, ugyancsak erősmarkú. Néha lábon kísérnek a Bizottság elé, |de van úgy is, hogy leütnek és hordágyon visznek. A vádat mindig valamelyik írókortársam képviseli, részben-kopasz, vagy teljesen kopasz, idősödő úr, ha más alkatú, akkor is vérmes. Elesmetszé- sű felső ajka van és vastag, lefittyedt, valaha vérbő, alsó ajka. A bíró is nemzedéktársam, egyszer olyan, aki még él, másszor meg olyan, aki már meghalt. Felismerhető mindig a személyében — néven is tudnám nevezni —, de Iáhatom azt is, hogy valamilyen elváltozás van rajta: legyen bárki az ismerősök közül, az álla mindig nagyon előreugró, noha nem mephistóian hegyes, ellenkezőleg, taplószerűen elterülő. És a felsorakozó tanúk! ők is a maguk valóságbeli módján, s ugyancsak valami idegen jeggyel, az egyik a szeme alatt, a másik a homlokán, mesterségesen megjelölve. Védőm nincs, magamnak kell ellátnom a védelmemet, amiről tudom, hogy úgy is hiábavaló. A vád, azzal az okos-vehemens, rációs-mániás, feszült-ernyedt ajakkal el1280
