Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - Láng Gusztáv: Vidék, magyarság, Európa (Pomogáts Béla: A transzilvanizmus. Az Erdélyi Helikon ideológiája)
szubjektíve az erdélyiség elvének hirdetői alighanem meg voltaik győződve e tran- szilván modell életképességéről, történelmi jogosultságéról. Példájaként annak, hogy utópiáik és történelmi illúzióik is lehetnek reális eredmények ösztönzői és kiindulópontjai. 3. Az ebben az erdélyiségben rejlő „schyzma-veszélyre” azonban nemcsak a konzervatív tábor, a hagyományos nemzeteszme védelmezője érzett rá, hanem a Helikon táborán belül is szóvá tették. Nem a nyílt polémia formájában — ez a közösen vállalt tolerancia érvényességét kérdőjelezte volna meg —, hanem azon „ányalatok” hozzáadásálban, melyek a transzilvanizmus egyes változatait egymástól megkülönböztetik. A köztudat sokáig (mindmostandg) csakugyan egyazon ideológiai törekvés belső tagolódásának tekintette ezeket az eltérő „árnyalatokat”; Pomogáts könyve végre tüzetesen bemutatja ezeket az eltéréseket, lényegi különbségeikre mutatva rá. Éspedig a transzilvanizmus fönt vázolt belső ellentmondásának, a 'kisebbségi tudat és a nemzettudat összefüggésének tekintetében. Makkad álláspontja szerint „az erdélyi magyar szellem nem más szellem, mint az egyetemesen magyar. Külön mivoltáról, sajátosságáról szó sem lehet abban az értelemben, hogy a magyar fajon és nemzeten kívül, attól 'lényegében idegen valóság lehetne ... itt az egységes magyar szellemnek egyik megnyilvánulásánál van szó, melyet nem faji és nemzeti, hanem történeti és természeti viszonyok színeztek sajátossá.”(Idézi Pomogáts, 121. 1.) Tagadása ez a külön „erdélyi léleknek”, mint ahogy lényegében ennek kiiktatására irányuló szándék robbantotta ki — legalábbis részben és kezdetben — a „vallani és vállalni” vitát is. A történelmi és a társadalmi regény szembeállítása történt e vita során, az utóbbit sürgetve, az előbbit „menekülésként” elmarasztalva, arra csábítva az utólagos elemzőket, hogy az osztályszempontokat „elmosó” transzilvanizmus és a társadalmi elkötelezettség ütközését olvassák Ibi belőle. Holott Kuncz Aladárnak, a vita kezdeményezőjének eredeti intenciói szerint — ha a vita kifejlődése túl is lépte ezeket az intenciókat — alighanem az erdélyiség két változata közötti erőviszony próbája ez a polémia, éspedig éppen a Kos képviselte „történelmi” transzilvanizmus helyesbítése célzatával. Nem 'tarthatjuk véletlennek — ellenkezőleg, jól átgondolt stratégiának —, hogy az „elefántcsont-torony” műfaji példája, az időszerű írói feladatokról szóló vita bűnbakja éppen a történelmi regény lett. Kuncz levélbeli felszólítása félreérthetetlen: „...vajon a mai erdélyi írónak a históriai virágnyelv helyett nem kellene-e egyenesen hozzányúlni a mostani fájó és aktuális kérdésekhez? ... Szeretném a Maga cikkével kezdeni, ha az harcias és éles állásfoglalás mondjuk kontra (elvileg a tört. regényt értem).” (Kuncz Aladár levele Ber- de Máriához.) Az „önálló erdélyi lélek” elvét valló transzilvanizmusnak ugyanis a történelmi regény volt a reprezentatív műfaja, azon egyszerű oknál fogva, hogy az általa valóságosnak tételezett erdélyiség-modell erőltetés, valóság-torzítás nélkül csakis a történelemnek oly korszakaiban volt felmutatható, amikor az erdélyi történelem az erdélyi népcsoportok közti kohézió erősödésének példáit kínálta, a későbbi nemzeteszmék széttagoló erejének érvényesülése nélkül. A mintát e tran- szilvanista eszimevilágú történelmi regényre 'kétségtelenül Kós Károly munkái szolgáltatták, Kuncz azonban — megint csak taktikusan — óvakodott attól, hogy a Helikonon belül és az egész erdélyi magyar körletben is nagy tekintélynek örvendő Kós közvetlen támadására mozgósítson; ezért „robbantja” a vitát Taibéry Géza vitatható esztétikai értékű regénye kapcsán. Lényegi összefüggést fedez fel e vita kezdeményezésében Tamási Áron intuíciója: „Nagy dolog volt, amikor a Nyíró— Berde—Sípos-féle történelmi noivellapályázaitot kiírta és lefolytatta Kuncz Aladár ... ez a pályázat lökte tulajdonképpen útjára az erdélyi történejmi regények dühöngő korszakát, amely korszakról egyáltalán nincs hízelgő véleményem. 'Érthető dolog azonban, hogy amikor az írók belekóstoltak a történetem témákba, s úgy találták, hogy a múlttal veszélytelenül megírhatják a jelent, akkor nekiláttak, és addig próbálgatták, amíg végül is kiderült, hogy semmiképpen sem jön ki a huszonegy. 1205
