Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 11. szám - Láng Gusztáv: Vidék, magyarság, Európa (Pomogáts Béla: A transzilvanizmus. Az Erdélyi Helikon ideológiája)

Kuncz Aladár félreállva nézte ezt az egész ’történelmi korszakot’, s valami különös, ártatlan dévajságot takaró tunyasággal várta, hogy az írók csak tobzódjék ki magukat ... Aztán amikor már úgyis halálos ágyán vergődött ez a történelmi időszak, akkor az Erdélyi Helikonban teret adott arra, hogy kimondjuk néhányan: elég volt a történelmi regényből.” Számítsuk le a Tamásitól „dévajjá” stilizált Kuncz- portrét, s marad a szerkesztő, aki 1924-ben, nem sokkal Kolozsvárra történő visz- szatérése után még a történelmi tárgyú elbeszélésben látja a romániai magyar próza új lehetőségeit — ne feledjük: 1919 után a magyar irodalmat mind a forradalmak bukása, mind Trianon történelmi számvetésre, a magyarság jelenének és várható jövőjének történelmi folyamatként történő vizsgálatára késztette; Móricz is (erdélyi tárgyú!) történelmi regényben remélte összegezni erre vonatkozó mondanivalóit —, egyszóval a „történelmi transziivanizmus” volt az a magyarországinál szabadabb eszme, mely a hazatérő Kunczot is lelkesítette. 1929 őszén azonban már kikristályosodott saját transzilvanizimusa, amelyet a Fekete kolostoriban avat íród világképpé, s amelyet a „messianisztikus transziivanizmus” megnevezéssel jelölhetünk. Lényege: az erdélyi magyarságot kisebbségi helyzete, az, hogy le kellett mondania (és egyedül neki) a korábbi többségi, hatalmi pozíciókról, eleve elrendeli arra, hogy nemzettudat és humanizmus, osztályérdek és nemzetérdek egyeztetője legyen. Azt hiszem, tévesek azok a kísérletek, melyek Kuncz e gesztusát mint a társadalmi cselekvés irányába történt elmozdulást, radikalizálódást értékelik; a „vallani és vállalni” vita célja az lett volna — ismétlem: nem valóságos, hanem Kuncz feltehető szándéka szerinti lefolyásában —, hogy a magyar irodalommal szemben, melyet osztályérdekek szabdaltak, s melyben a nemzeti eszmét a politikai konzervativizmus sajátította tó, olyan irodalmi életet teremtsen, melyben a nemzettudat önrevíziója maradéktalanul végbemehet. A 'kisebbségi nemzettudat lett volna az a minta, mely az osztályellentétek fölött szükségszerű módon szüntelenül ébren tartja a nyelvi és kulturális fcözösségtudatot és az ennék megmaradásáért vívott naponkénti küzdelmet. Ez azonban Kuncz szemléletében immár nem egy magára maradt közösség önvédelme, önfenntartása, hanem összmagyar és európai misszió; „Erdély kínálkozik gyógyszerül a kontinensnek, ahol eddig mindig fontosabb volt a térkép- rajzolás a népek ibékéjénél.” Nemcsak Babits „európai magyarság” eszméjéhez áll közel ez a „kisebbségi .küldetéstudat”, hanem Németh Lászlónak a magyarság kelet-európai szerep-alkalmáról kialakított nézetéhez is. Az már az erdélyi — és a magyar — irodaiam önfejlődésének Kuncz által előre nem látott eredménye, hogy a „vallani 'és vállalni” -vita azt az irányt erősítette és szervezte meg elsősorban, melyet „.népi transzilvanizmusnak” nevezhetünk, s melynek Tamási a vezérképviselője. Ami a mondottakat nem cáfolja, hanem igazolja; ha a Móricz — Kés, Kuncz — Babits, Kuncz — Németh László rokonítások mellett a népi mozgalom — Tamási összefüggésre is figyelünk, 'kimondhatjuk, hogy az erdélyi irodalomba nem átkerültek — a közös nyelv és közös hagyományok okán — a magyar irodalom fő mozgásirányai, hanem ez utóbbiakkal szinkronban jelentkeznek lényegileg azonos fejlődéstendenciák.

Pomogáts Béla könyvének még számos — elsősorban az adatok gyűjtésében és csoportosításában kimutatható filológiai és történetírói — érdeme van; témája rendkívül sokfelé ágazó jellege úgyszólván lehetetlenné teszi, hogy valamennyit áttekintsük egyetlen ismertetés keretében. Legfőbb értéke azonban éppen az elmondottakban van; abban, hogy a transziivanizmus igazi mibenlétének dokumentumhű feltárását elvégezte, s ezzel a további vitákat és kutatásokat az elfogultságok vizeiről a tudományos véleménycsere útvonalára vezette. S hogy éppen józan szákszerűségével vágja el a továbbiakban annak lehetőségét, hogy a transziivanizmus mint valami az összmagyarságtól elidegenítő, „kisebbségi” vagy „nemzetiségi” sajátosság, egy különálló romániái „nemzetiségi tudat” előzményeként, mintájaként legyen felhasználható, manipulativ célzattal. Fontos szolgálatot téve ezzel mindazoknak, akik a kisebbségben élő magyarság azonosság-tudatának tisztázásán, erősítésén fáradoznak.

1206