Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészlet, Manana Szaladze nyersfordításának felhasználásával fordította Bíró Margit és Komlósy András)
zsia mondott, azt (Kokinasvili mondta el Tahagarinak. Ez pont a fordítottja az előzőnek, de ímindegy. Na, tódulj! Topana anyó elment, és Szeturi isimét felénk fordult: — Az ember csak addig van hasznára másoknak is; magónaik is, amíg magára van utalva, és nem bízhat senkiben. Amint elkezdenek összebeszélni, már semmi jót nem várhatsz tőlük. Ilyenkor aztán mindenféle sötét dolgokra vetemednek. Azzal, hogy Topánéval rágalmakat terjesztők, alhogy mondaná szokták, nem cselekszem Istennek tetsző dolgot. Első pillantásra, ugye így néz ki? Am valójában éppenhogy Istennek tetsző dolgot teszek értük: így nem fognak bízni egymásban, csak magukra számíthatnak, és mindegyik óvakodni fog attól, hogy összebeszéljen a többivel, helytelen dolgot tegyen, bajt keverjen. Milyen szerencsétlen is vagyok, hogy ennyit kell ravaszkodinom! Mennyit gyötrődöm emiatt! Aim nehéz jóst tenni másoknak, ha nem mondasz le a saját javadról, ha nem vállalod a szenvedést. Ha egyszer sajnálni kezdi magát az ember, többé már nem (képes jót tenni ... Igyunk a harmadik evangéliumira! — Az már volt! — emlékeztettem Szeturit. — Áá! A harmadik inem volt még. Igyunk a harmadik evangéliumra!... Na mi az, miért nem esztek, még majd azt hiszem, hogy nincs az ínyetekre, amit az asztalra raktam. N-em volt értelme [vitatkozni vele, a negyedik evangélium helyett ismét a harmadikra ittunk. Szeturi azonban ezután sem hagyott minket bókén. Rengeteg italt diktált belénk, és valahányszor felemelte a poharát, mindig a harmadik evangéliumot említette. Véletlenül sem adott volna hozzá még egyet az a csirkefogó. Visszautasítani sem nekem, sem Datának nem sikerült sem ételt, sem italt, mert akikor olyanokat mondott, hogy majd elsüllyedtünk szégyenünkben. Ha azt mondja, hogy egy egész tömlő pálinkát kell megimnunik és egy nyársonsült üszőt tnegenmünk, azt is megtettük volnál, imég ha belepusztulunk is. — Ha kedvetek van, menjünk, megmutatom nektek a vállalkozásomat, amivel kenyeret adok az embereimnek — javasolta végül Szeturi. Data intett nékem a fejével, hogy menjünk. Az igazat megvallva, azok után, amiket Szeturi mondott, én is szerettem volna megnézni, hol és hogyan dolgoznak az emberei. Hamarosan odaértünk. Házigazdánk egy barlangra mutatott a völgy túloldalán lévő sziklafalban: — Az ott a bánya, albfoam dolgoznak az embereim. Az alagút hossza úgy kétszáz százseny lehet. Az ásással felfelé haladnak, a földet lefelé hordják ki a hátukon. Itt az egész környéken ilyen a föld. Az az egész hegy ébMl van, meg a többi is — de iha az embereket könnyű megélhetéshez juttatod, elzülienek. Viszont attól, hogy ilyen nehéz, hogy olyan mélyről kell a hátukon cipelni a földet, megszeretik a munkát. Mert végül is mi a szeretet? Mii más lenne, mint az, hogy amibe 'több munkát fektetsz, amivel több a gondod, az jobban a szívedhez nő, mint más. Biztosan észrevettétek, hogy az anyák jobban szeretik azt a gyereküket, amelyik 'beteges, amelyiket nehéz gondozni... De van itt még más ds. Mert mi szükséges még ahhoz, hogy a nép boldog legyen? Először ds az, hogy éhezzen. Persze nem arra gondolok, hogy szüntelenül koplaljon, de a teljes jóllakottság az nem jó. Másodszor az, hogy félelemben éljen. A félelemből ugyanis szeretet falkad. A dicsőítésre és az imádkozásra is a szeretet miatt van szükség — mégpedig mindkettőre egyszerre. Mi más kell még az 'emberek boldogságához? Ez az én .népem akkor lesz egészséges, ha nem hagyom elgyengülni, ha állandóan erejét megfeszítve kell élnie. Feltétlenül az erejét megfeszítve! Egyetlen fontos dolog van még, anélkül semmi sem sikerülhet. A remény! Ha nincs, hát magadnak keild 'kiötölnöd valami reményt a nép számára. Én gondoskodtam reményről az embereiimnék, és most mindegyik tele van reménnyel. Ha reménykedik a nép, akkor nem gondol semmiféle haszontalanságra, és boldogságban él. Gyertek utánam, megmutatom, milyen reményt találtam ki az embereim számára. 1173
