Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 11. szám - Csabua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészlet, Manana Szaladze nyersfordításának felhasználásával fordította Bíró Margit és Komlósy András)

dég. Az is az ősziébe jutott a vén boszorkánynak, (hogy az a másik az ablaknál állhat és iláthatja,, ahogy ő a kulcslyukon leskeliődilk. Fel is nézett az ablakra^ de nem látott meg, mert hátrébb álltam. Intettem Patának, odiaiopakodtam az ajtóhoz, és hirtelen sárikig licitáltam. Énre nem számított az öregasszony, és úgy maradt ott a nyitott ajtóban, alhogy a kulcslyukhoz hajolva állt.

— Egyenesedj fel, anyóka, és gyere be — mondta 'Date.

Bejött, becsukta az ajtót.

— Hol szokás másnak a szobájába békukucskálni, nénikéin? — kérdeztem tőle szemrehányóan.

— Még hogy hol szokás, hát itt szokás!

Hallottá! már liilyet? Csak így egyből rávágta!

— Az ég szerelmére, imd célból és ki vezette be ezt a szokást?! — kérdezte Date.

— Megjelenik itt bét jöttment, mint ti vagytok, hát csak tudnunk kell, mit gondoltok, mit csináltok! Ez már csak természetes! A kenyéradóntonak mindenről tudnia kell, másképp nem lehet.

— Ha meg nem sértelek, ki az ördög a te kenyéradód? — Dühös voltam, nagyon.

— Jaj neked, te szerencsétlen! — formedt rám az öregasszony. — Kit nevezel te ördögnek?! Te magad vagy az ördög, te tetves. (Néztél te már tükörbe, tudod, hogy hogy nézel ki, te világcsúfja, te!... Még hogy ki a mi kenyéradónk, hát Arki- po Szetumi a mi kenyéradónk, az ajpánk, az anyánk, az istenünk, úgy bizony!

Az öregasszony még jó ideig szitkozódott. Date úgy hallgatta, mintha maga bölcs Salamon állt volna előtte. Én jobbra-balra pillantottam, tükröt kerestem, hogy belenézzek, vajon hogy nézhetek ki, hogy még ezt a nusnya öregasszonyt is feldúlja és elborzasztja az ábrázatám.

— Mondd csak, anyóka, tulajdonképpen Ábelnek hívják Szeturit, vagy Arfcipo a neve? — sikerült közbeszólnia Dalának.

— Ábelnek azelőtt hívták. Most Arfcipo a neve! ő maga változtatta meg. Így kellett lennie, azért.

Rövid hallgatás után ismét Data szólalt meg:

— No jól van! Menjünk mosakodni.

Az öregasszony a ház mögé vezetett minket, vizet öntött nekünk a kancsóból, törülközőt adott, és akikor ismét felhangzott a harangszó és a tóúgás, ami pirkadatkor kiugrasztott miniket az ágyból. Előresiiettünlk, hogy lássuk, mi történik.

Amikor Szetuirimál töltöttem a telet, akkor csak az ő kis kunyhója állt ott. Most annak a kunyhónak a helyén egy szemrevaló szép nagy ház ált, az előtte levő teret pedig földkunyhók vették «körül, legalább tizenöt-húsz darab. Még mindig zúgott a harang, a földkunyhókból pedig csak úgy tódultak elő a férfiak és a n9k, az öregek és a fiatalok. Mind Szeturd háza felé ügettek. Micsoda sürgés-forgás, Jótás- futás volt ott!... Pont olyan, mint amikor kénnel klfüstöllöd a vakondokat és töméntelen mennyiségben özönlenek elő, aihányan, annyi felől. Egy perc múlva elcsitult, elnémult minden, még a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Amint csend lett, «beszélni kezdett egy férfi, de «tudod, hogy hogyan beszélt? Így: „dara- bara-darabara-darabara”. Hogy mit mondott miket beszélt, azt olyan távolról, mint mi voltunk, még a geiati M-elániia sem tett volna képes megérteni. Amikor a férfi befejezte a 'beszédet, akkor «meg a «földkunyhóból «előbújt népség kezdett darálni, de ebből sem lehetett érteni semmit, mindegyik meg akarta előzni a másikat.

— Gyere, Mosze, menjünk közelebb, és nézzük meg, mát művelnek ezek! — mondta Data.

Közelebb húzódtunk a térhez. Megálltunk, és képzeld asalk, mit láttunk! Egy kimondottan erre a célra odaállított fatuslkó tetején, mellén keresztbe font karral ott állt Tabagari, a sánta sekrestyés, aki előző este kiszolgált minket, és akit Sze- turi a jobbkezesként mutatott be nekünk. Vele szemben két sorba felsorakozva vagy húsz-huszonöt nő és férfi mondott buzgón valami imádságot vagy verset. Mondták, mondták, aztán elhallgattak. Akkor a tuskón álló Tabagari kezdett mormolni :

1169