Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - Nagy Gáspár: Cs. Nagy István koporsója előtt
Cs. Nagy István koporsója előtt A Magyar Írók Szövetsége, a magyar költők nevében búcsúzom Cs. Nagy Istvántól. Attól a poétától, kinek élete immár végérvényesen lezárult, de műve igazsága honfoglalásra vár, hogy túlíveljen a régión, tágabb és tágabb körökben bizonyságot tegyen mindarról, amit humánumnak, emberi, költői tartásnak hívunk. A jó esélyt erre — hitem szerint — versei magas szintű esztétikai megformáltsága adja, s nemcsak az, hanem az eljövő, cinkos idő, ahogy Ö is remélte: „marad az idő / a tisztességes tisztelő / a mű csontozatáig zsigerelő”. Mert költők végérvényesen csak az időre bízhatnak mifelénk. Még a szerencsésebb csillagzatúak is a jövőidő mágnestűihez fohászkodnak: legyen irgalmas, pördüljön szívük és művük iránt, adjon tisztes értőket, arányos hasznosítókat, adjon eleven olvasókat. Mostani gyászunkban is ez lehet a vigaszunk: ez az arányos, s valóban ívelő pálya az idő kiteljesítő vezényszavára vár. A mi dolgunk az lesz, hogy segítségére legyünk. Cs. Nagy István megírta jó tehetsége szerint mindazt, amire sorsa, költősorsa rendelte, mégha karcsúnak is érezhetjük művét, ha éppen az életében megjelent köteteit számláljuk. De Pi- linszkytől tudhatjuk, hogy semmi összefüggést ne keressünk a madár ívelése és szárnycsapása közt. 95
