Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 11. szám - Tóth László: Öt szlovák költő

TÓTH LÁSZLÓ Öt szlovák költő Az itt bemutatásra kerülő öt költő a szlovák költészet derékhadéihoz tartozóik. Nem fiatalok már, harminchét és negyven év közöttiek, de még mindig ők alkotják a középnemzedék fiatalabb vonulatát. S noha mór mind az öten külön utakon halad­nak, nagyjából azonos életkoruk s együttes indulásuk egymás mellé sorakoztatja őket. Fellépésük ideje, a hatvanas évdk közepe ugyanis fordulópont a szlovák líra felszabadulás utáni történetében. Ennek előzménye, hogy a csehszlovák művészet­politika is felocsúdott a sematizmus dermedtségéből a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa után. Szlovákiában Milan Rúfus Az dozrieme fMajd ha beérünk, 1956) laíímű verseskötetének a megjelenése nyitja meg azt az új korsza­kot, amelyben publikálni kezdtek a sematizmussal közösséget Rúfus'hoz hasonlóak nem vállaló, s addig visszahúzódó költők — Miroslav Válók, Viliam Turcány és még néhányan, mások — Vojtecih Mihálikkal az élükön — sietve felülvizsgálták az elő­ző években játszott szerepüket, s ugyanekkor egy teljesen új nemzedék is jelentke­zett, melynek leghangosabb és a későbbiek szempontjából legtöbb újat hozó kép­képviselői a imagát Nagyszombati csoportnak (Trnavsfcá sikupina) nevező négytagú csoport tagjai voltak. Akárcsak ezen esztendők szerb, magyar, szovjet, lengyel és cseh lírája, a szlo­vák költészet is új poétikák, új költői tartományok meghódításával tért rá belső átszerveződésére és megújulására, a szlovák költészetkép és versnyelv differenciá­lódására, korszerűsödésére. 1956. szeptemberében megjelenik a fiatal szlovák írók és művészek folyóiratá­nak, a Mladá tvorbának az első száma, s csakhamar kiderült az is, hogy az írótár­sadalom addig hirdetett egysége többé nem létezik. Am a „nemzedéki »öntudatra ébredés-«” nemcsak a pályán éppen elinduló fiatal írók jelszava, hanem az idősebb pályatársak is magukévá teszik. Rendszeresein publikálja (nemegyszer igen éles han­gú) kritikáit és esszéit a Mladá tvorbában például Vladimir Minác, de Rúfus és Vélek is a folyóirat gyakran jelentkező szerzői közé tartozik. S mi több, egy-két évvel a lap megindulása után Válek a MiLadá tvorba belső munkatársa, szerkesz­tője lesz, s Válek nemzedéki közösséget is vállal a nála néhány érvvel fiatalabb köl­tőikkel, elsősorban az akkoráiban szerveződő Nagyszombati csoport vihar-kavaró poétáival: Ján Stachoval, Jón Qndrussal, Jozef Milhalkovic-csal és Lulbomir Feldek- kel. (Földektől tudjuk, hogy éppen Válek adja az első impulzusokat a csoport meg­alakulásához.) Hiszen Váleket nemcsak első kötete, az 1959-es Dotyky (Érintések) megjelenésének időpontja hozza közelebb az utána következő generációhoz, mint saját nemzedékének jónéhány képviselőjéhez, hanem korszerűség igénye, világfa nyitottsága és sajátos líraszemlélete is. A Nagyszombati lesöpört költőit pályájuk leg­elején Nezvalék két háború közti cseh poetlizmusa és annak ősei — Apollinaire és Rimbaud lírája — ösztönözték. De nevezték őket „konkretiistáknák”, „expresszív szenzuaMstáknak”, és „metaforistáknak” is, ugyanis a korábbi, általuk „absztrakt­nak” nevezett költői gyakorlat ellen tiltakoztak a valóság konkrét megfigyelésére alapozott, s a retorika és a deklaratSvítás mindem fajtájával szembehelyezkedő ver­seikkel. Ugyanakkor az alkotás alapjának az érzéki megismerést tekintették, ezért titulálhatta Ján Strasser exprasszív szenzualistáknak a csoport tagjait. S mivel ezék a fiatalemberek az elvont eszmék helyébe a konkrét költői képet léptették, magától értetődő, hogy a vers alapegységének is a valóság mélyebb összefüggései 1150

Next

/
Thumbnails
Contents