Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - Tallár Ferenc: A realizmuson túl és innen (tanulmány)
Az anyagi életfolyamatok konszolidálódását a hatvanas években így az értékvilág válsága, a társadalmai önidentifikáoió zavarai kísérték, melyek — és ezit feltétlenül alá kell húzni — nemcsak a társadalom normatív viszonyait érintették. Hiszen a társadalmi részfolyamatokat éntelLmeis egészlként legitimáló tudás normatív és kognitív oldalai egymástól elv álaszthatatlandk. A legitimáció nemcsak az egyes cselekvésmódok jutalmazott vagy tiltott voltát, értéfcstátusát határozza meg, hanem — elhelyezvén őket a „természetesnek” tűnő nyelv érteűmi univerzumában — meghatározza azt is, hogy „mik ők valójában”. Az értékválsággal maga a Valóság, világunknak a közös nyelv primer, elmélet előtti szintjén „mindenki” számára „adott” értelme vált ily módon kérdéssé. Ez a hatvanas években beérő kérdés a hetvenes években megkerülhetetlenné vált. 2. Az első pillantásra magátótértődőnek tűnne, hogy a Valóságnak ezt a válságát közvetlen összefüggésbe hozzuk az új generáció hetvenes éveikben kikristályosodó prózavonulatával, .mely — úgymond számot vetve ezzel a válsággal — önnön auto- noimitását egyértelműen meghatározott értéktartalmak hiaranahiziáiása helyett, inkább az értáklahatősiégek altennativitásává 1, az eltérő tapasztalati horizontok különböző értékrendszerednek polifon komunikáoiós térré szervezéséivel igyekezett megalapozni. De bármennyire is nyiiilvávaiónek tűnik ez a kapcsolat, rövidre zárt is egyben. Rövidre zárt, mart a maga közvetlenségében levezethető, ok-okozati kapcsolatot tételez fal ott, ahol valójában egy sajátos válasz született. Bármennyire is igaz ugyanis, hogy a zárt, monologikus jelleget oldó, liberalizáló folyamatok következtében a társadalmi tudat pluralisztikus formája, a különböző tapasztalati horizontok és műveltségi tradícióik amnéziáikkal terhelt, latens vitád a hatvanas-hetvenes években lassan érzékaibetőikké váltak, ebből legfeljebb a sematizmus csődje vezethető le, de egy politonikus-plurális művészeti íviláglátás tudatos formaprogrammá emelése aligha. A társadalmi tudat plunalizálódására mutató — egyébként igencsak csökevényes formában megrekedt — társadalmi tendenciáik önmagukban semmiféle következtetésre nem jogosítanak fel a művészeti forfmaszanvezlés területén. Egyrészt mert egy valamennyire is komplex társadalomban a különböző tradíciók és tapasztalati horizontok aktív együttélése éppenséggel a tudati szféra természetes állapotát jelenti, mely a maga részéről ugyanakkor nem zárja ki, hogy föléjük egy integratív, az egyes tapasztalati világokat „helyére rakó” és közös Valósággá hderarchizáió értelmi univerzum kerüljön. Másrészt, mert a tudati szférának ez a pluralizmusa a művészetben is jól megfér a plurális tartalmiakat egy egységes értelmi univerzumba integráló monologilkus fonmaszenvezéssel — gondoljunk csak a jobb híján „klasszi- kusrealistárnak” nevezhető polgári realizmus és az ab ovo plurális polgári tudattartalmak egymáshoz rendeltségére. Az új prózajvonulat nem hierarchdzált, s így valóban alternatívvá vádó világainak vállalt polifóniája épp azért mondható új válasznak, mert „váratlanul” lemond a fensőbb, imtegratív értelmi univerzum és az általa biztosított egységes Valóság tételezéséről. Az új prózavonulat nem vállalja ugyanis a „klasszikus-realista” próza évszázados tradíciójának azt az integráló elvét, mély a hősök értelmi világainak és individuális cselekvésselnaimak elkülönültségét és egyediségét az ellentétek átcsapásává és azonosságává oldja a regényagósz dialektikus ésszerűségében. Nem vállalja azt az előfeltevést, hogy a bősök az értelmet képviselik, az individuális magánakanatoit, mély. a regónyegész képviselte ésszerűség magasabb valóságában oldódik meg és fel, válik megítélhetővé — méghozzá oly módon, hogy az individuális függetlenség végül is látszatként lepleződik le: vagy a hős bukásaként, vagy oly módon, hogy a hős igazsága az individuális érteimen túli ésszerűségben, a „felismert szükségszerűség” Valóságálban nyerd el tényleges alapját. Az új prózavonuilat látásmódja ezzel természetesen nem az individualitás érvényességét vonja kétségbe, csak sokkalta összetettebbnek és szövevényesebbnek fog1101
