Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 10. szám - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása (emlékirat II.)

fenntartás nélkül kedvelte, ö volt egyébként a hivatal talpköve. Magunk ugyanis l/2l körül a Szívós sörözőbe vonultunk s Salát bácsi védte a frontot. Meghagytuk, ha va- laíki nagyon fontos ügyiben keresne, az Üllőd út—Nagykörút sarkán levő vendéglőből percek alatt elő tud keríteni.

Mindezt nem azért mondom el, hogy jellemezzem az „úri” hivatal semmittevését. Ez a kis létszámú társaság négy év alatt lébonyolította pl. az esztergomi királyi palota feltárását és helyreállítását, csakúgy, mint a székesfehérvári bazilika feltárását, romkertszerű bemutatását, részt vett a visegrádi munkálatokban (amelynek terhét elsősorban Schulek János viselte), végeztette a szombathelyi Szt. Quirinus bazilika (amelyet Járdányi Paulovits István ásott ki) maradványainak konzerválását stb. A napi feladatok mellett olyan tudományos kérdések megoldását, mint az Esztergomi Topográfia első kötete, amely teljesen elkészült még 1945 előtt, sőt nyomdába is került. Ugyanekkor ez a társaság a tudományos publikációk egész sorával szerepel ezekben az években, sőt részt vett az igényes publicisztikában is, nem hiányzott a rádió mikrofonja előtt sem. Ma már nehezen tudok számot adni arról, hogy mi volt a titka, hogy olyan rövid hivatali munkaidő alatt viszonylag mindent elintéztünk, amit kellett, sőt bőven jutott tudományos alkotó munkára is idő.

Említettem, hogy Lux Kálmán a tervezés és művezetés mellett a pénzt is kezelte. Volt a Minisztérium számvevőségén egy vezető tisztviselő, aki pénzügyi szempontból ellenőrizte a MOB-ot. Én legalábbis nagyon ritkán láttam. Rendszerint az év végén látogatott el hozzánk s ez mindig pénzt jelentett számunkra. Két ilyen jogcím is volt. A költségvetési megtakarítás egy bizonyos része és a lakóház helyreállítások adókedvezményének elbírálásából származtak ezek a „külön” pénzek. Ez utóbbit az tette lehetővé, hogy a műemléki lakóházak — ha helyreállításuk a műemléki elveknek megfelelően történt — igen magas (ha nem tévedek, 75%-os) adókedvezményben részesültek.

Az adókezdvezmény különösen a budai várbeli házak esetében serkentette a tulajdonosokat nagyobb munkálatokra (senkit sem zavart, hogy ezek a házak egyike sem volt műemlékké nyilvánítva). Viszont a várban a magyar születési- és pénzarisztokrácia lakott, akik természetesen felhasználták ezt a kezdvező alkalmat a tatarozásra, hiszen kiadásuk háromnegyede a házadó-kedvezmény révén megtérült. A helyreállítást a MOB-nak kellett elbírálnia s igazolnia, ezért bizonyos díjat fizettek, amely év végén a munkában résztvevők között felosztható volt.

Genthon István józan és mértéktartó bölcsességére mutat, hogy a pénzből (bizonyos állandó kulcs alapján) a hivatal minden dolgozója részesült, beleértve a gépírónőt és a hivatalsegédet is, sőt azokat is, akik nem vettek részt a munkában.

Ez a józan önmegtartóztatás évekkel később Gentthon állását mentette meg. Ugyan- ilyen díjat kapott a Szépművészeti Múzeum 1945 után a kivitelre szánt műtárgyak becsléséért. Ezt is ilyen alapon osztotta fel, s amikor koholt vádak alapján — mint jó néhány múzeum vezetőjét, tisztviselőjét — felfüggesztették, hamarosan kitűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Visszatérve a házadó-kedvezményes tatarozásokra, utólag visszatekintve aligha büszkélkedhetnénk ma a várnegyedi munkálatokkal. Nemcsak azért, mert ezek javarésze homlokzattatarozás volt, hiszen ha mélyebben belenyúltak volna az épületekbe, akkor sem kutatták volna meg, miként ma, még a XIX. századi épületeket is. Inkább azért, mert a várna gyed „biedermeier hangulatát” megőrzendő, a homlokzatok kicsinosítása, új „korhű” vasrácsok elhelyezése volt az alapvető munka.

Az azonban, hogy minden hivatal (még az adóhivatal is) és a szakemberek, tulajdonosok magától értetődőnek tartották, hogy a vári házak műemlékek, igen jelentős előremutató jelenség volt. Ebben a tudatban rejlett ugyanis, hogy a II. világháború szörnyű pusztítása után a legtöbb szerv és személy természetesnek vette, meg kell a várnegyedet menteni, helyre kell állítani. Ekkor nem volt erre törvényes jogalap, hiszen az 1949-es 13-as törvényerejű rendelet — bármily korszerű volt is — nem ismerte a műemlékegyüttesek, a védett műemléki területek, a városméretű műemlékvédelem fogalmát.

1084