Életünk, 1984 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 10. szám - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelmünk megújhodása (emlékirat II.)
egyes számok, de mindet megvettük. így elég gyorsan összejött egy teljes Vasárnapi Üjság, ami már akkor ritkaságnak számított. Sajnos, ma már nálunk sem komplett. Nem tudok visszaemlékezni arra, hogyan bírtuk pénzzel, alighanem nem volt költségvetésünk úgy felaprózva rovatokra, mint most, mert nem fordult elő, hogy valamit nem tudtunk megfizetni, noha bőven vásároltunk külföldről is. (A külföldi topográfiákat és a művészettörténeti könyveket aligha lehetett itthon, vagy pláne antikváriumban megkapni.) Ezzel egyidőben bőségesen köttettünk is, Ács Géza a pesti könyvkötők tanítómestere dolgozott nekünk. Érdemes megnézni, még a félbőrkötéseket is könnyedén ki lehetett nyitni és nyitva letenni. Szentiványi Gyula műve sajnos torzó maradt s jelenleg a MTA Művészettörténeti Kutatócsoportja őrzi kéziratát. Ennek okát munkamódszerében is kereshetjük. A cédulák százezrein ugyanis a művész nevén kívül rendszerint csak az idézett hely szerepel, de ritkán, hogy a cikk mit tartalmaz. A negyvenes évek végén sikerült az Akadémiával elfogadtatni a lexikon kiadási tervét. Akkor derült ki, micsoda sziszifuszi munka a feldolgozás. Rónay Mária személyében még segítséget is kapott a szerző, elkészültek az első betűk, de már nem jelenhetett meg. A fiatalok között Nagy Zoltán volt a rangidős. Bár sohasem érdeklődtem utána, alighanem szerény anyagi környezetből jött, jórészt maga tartotta el magát már az egyetemen is. Ö csinálta Gerevich jegyzeteit, de kis példányban, rendszerint ameny- nyit a gép átütött. Egy kedves elgépelésre emlékszem. Gerevich, mint általában az egyetemen szokás volt, előadásában röviden ismertette a szakirodalom véleményét a szóbanforgó kérdésben, majd kifejtette a saját álláspontját. Ez a jegyzetben rendszerint „a Prof. szerint” kezdetű mondattal szerepelt. Egy alkalommal azonban a gépírónő Prof. helyett Blöf-öt írt, gondolván, ez is külföldi szerző. Gerevich természetesen maga mellé vette a MOB-hoz s ott amolyan személyi titkári szerepet játszott. Még azt is megengedte neki, hogy az esztergomi ásatásról az első tudományos jellegű publikációt a Nouvelle Revue de Hongrie-ban megjelentesse. Alighanem pénzügyi oka volt annak is, hogy ritkán jött el társaságunkba, a Centrál kávéházba, vagy este a Kossuth Lajos utcai Holub sörözőbe. Azt is meg kell az igazság kedvéért említenem, valahogy nem illet társaságunkba, pontosabban, ha nem is mondta, de nem mindenben osztotta politikai nézeteinket. Üj magyar művészet c. 1940-ben megjelent könyvét Artinger Imre méltatta arra, hogy egész oldalas cikkben bírálja a Magyar Nemzet híres 5. oldalán. Időrendben utánam Pálinkás László érkezett. Ma már — életem végén egyenleget csinálva — elmondhatom, ő volt a legjobb barátom. Kissé dzsentris modorát kedves humorral fűszerezte, jól beszélt olaszul és franciául, nem szeretett írni, de amit megírt, az jó volt. Sajnos, a MOB-ban nem töltőt hosszú időt, mint légvédelmi tüzért gyakorta behívták, a háborúban repeszsérülés miatt egyik lábát amputálni kellett, mert sebe üszkösödni kezdett. Még kevesebb ideig volt köztünk Csabai István, aki disszertációját az erdélyi reneszánszról írta. öt is gyakorta behívták és ott veszett a Don-kanyarban. Végül a háború alatt került a hivatalhoz Berkovits Ilona, Gerevich régi kedves tanítványa, aki itt is a magyar miniatúra festészettel foglalkozott. Tőle származik az esztergomi Bibliotéka pompás kódex anyagának feldolgozása az esztergomi topográfiában. Ennek korrektúrájával mentem el Szilágyi Lászlóhoz a várbeli Belügyminisztériumba, hogy az egyre szigorodó zsidó törvények alól felmentést kapjon. Szilágyi, akii egykoron nagybátyám titkára volt s így ismertem, vezette azt az osztályt (a morbid pesti humor Csillagvizsgálónak becézte), amely a mentesítési kérelmeket bírálta el. Ügy emilékszem, csak rövid ideig sikerült' eredményt elérni, mert jött 1944. március 19-ie. Kauteckiné volt az intézmény egyetlen gépírónője. És Salát bácsi, mint említettem, a hivatalsegéde. Ö róla tudtuk, hogy korábban valamelyik főúri házban volt inas, időnként egy-egy vacsorára behívták felszolgálni még akikor is. Talán itt tanulta meg a halkszavú, de mindent pontosan megvalósító modorát, amiért mindenki 1083
