Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - Ján Stacho: Szó (vers, Varga Imre fordítása), Alfa és ómega (vers, Tóth László fordítása)
JÁN STACHO Szó Az idő tűzben s a szó. S a láng, a tisztító, megtágult tériben. Cölibátusban a lélek a rekedt hangú tűzzel. S van — pőrén, akár az ég madarai, liliamillat-gomolyiban. Ami kezdetben történt, megnehezült tőle bennünk a szó. Ezen a szűzhavon túl nehéz léptek. Íme, a por-kehely, s előtte virág feluszulva a sírnál, sápadt zengésben, akár a só. De szót-vesztve lépdel az ember, az uszítok ivadéka, visszafordulván előrenyújtja kezét, tapogatózik. De nincs ny ugalom nyomában, vége-nincs fürkészés, kilincselés a tüzek után, sőt már voltaképp egérútja kincs. És övéi be nem bocsátják. Bicegve vakon, velejéig élőn, mintha kölykök nemzőszervének tüzétől, s vdsszahökkenve hirtelen. Leiektől arc s alakzat idegen nem lehet. S látta az ember, hogy jó a szó. Ezt a ipor már vissza nem hozza, igen, a por-harang, a súlyos tengeri sókkal föld ölére leszállt, hanem csak mészen áthátráló lélek, s a tojáshéjon belüli vérszem, az öröklétből hozzánkig bitangolt. A szent vizek szárnyainak megfosztása elkövetkezik, bárha vágynak hóhullás alakba, ének-lforma tojásba, csupa imádságos madár, a szó-arával bezárul, ó, lélek! De te ember, 398
