Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - Ján Stacho: Szó (vers, Varga Imre fordítása), Alfa és ómega (vers, Tóth László fordítása)
és a néma csillagok fölötti mozgás-forma szél, büszkén ameddig fo lmeredsz Ádám csontijaiból rakott kifehérült torony. S a zengésből kötélen a porba bekormozódott harang lecsüng. S telisded sötéttel a szív éá a harangtomyokban rángás. Ó, te uszító, tüzekkel nyomodban, az ujjak kapui előtt nyugvó urnában keresel menedéket. Az ember volt; s a hamu fölött lébeg a lélek, s lebeg a szó, mely kezdetben volt, és lészen örökké. Varga Imre fordítása Alfa és ómega 1 Hol végződik a kör? összesodorni, s mint egy hajszálat, feltekerni a dalt (újból és újból, éjről éjre, megint és megint, napról napra, (földön is, égen is), hajszálvonalú körbe belekényszeríteni a dalt, a 'dalt! A körnek (éjszaka és lemezjátszók!), minden körnek csak egyetlen közepe van? 2 Ki? Megérezni a terhet (a föld, a szárnyakat lehúzó föld, a nagyvonzású föld!) akár a ujjhegyekkel is (és a vért és az illatokat!) s a liliomokkal együtt ismételgetni emlékezetből a lobogók selymét (a gondolkodó tűz szikráival szétfröcsögő illatokat!): mennyi, ó, mennyi tapogatózás! Ó, bakelitlemezekkel telezsúfolt éjszaka! És a forgás!
