Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - Debreczeny György: "Gyónom mindenkinek..." (Bókkon Gábor: Néhány szó a tigrisekről)

Maulbertsch-freSkók éppúgy megkapják a helyüket ebben a dunántúli tudósításban, miint a termálvizek hasznosítása. Hegyiké, Bük, Lipót, Hévíz és más melegvízű (gyógy)fürdők hangulata nélkül csonka lenne a nyugat-magyarországi barangolás története. (Zárójelben: Bük nevét következetesein, mindvégig — sajnos — Bükk formában szedték, nyilván a Bükk hegység ismertebb neve sugallta a téves írást.)

A kismartoni (edsenstadti) Rötzer Kiadó gondozásában kiadott ízléses külsejű kötet színes képekkel, Luzsdca Lajos tájfestményeinék reprodukcáóival illusztrálva jelenít meg. A dunántúli táj 'hangulatát, színeit éppoly megkapóan életre keltik a könyviben, mint a már említett Sebestyén-útdrajzban közzétett Kundt-festmények Burgemiandét. Az eisensitadti írónő, aki egyébként bécsi tanulóévedben germanisztikát és romanisztiikát tanult, francia műveket fordított németre, s már újságírói évedben hangjátékokiat, gyermefcdarabokat, verseket, esszéket írt, a legújabb magyar—osztrák vonatkozású eseményeknek is hű krónikása. Ahogy Savaria múltját ismeri, úgy arról is hírt ad, miikor nyílt meg a búcsúi átkelő. S nem véletlen, hagy első látogatása szorongó érzései múltán leírja és könyvében végig bizonyítja is, hogy ez a határ az utóbbi évtizedeikben a barátság, a jószomszédság határa lett.

S mert egyetlen útikönyv sem lehet teljes, még csak megközelítően sem, itt is támad (hat) az olvasónak jócskán hiányérzete. Talán az sem ártott volna, ha a tárgyilagosság helyenként egy kissé élesebb, s a jószomszédi látogató udvariassága helyett kritikusabb. A dunántúli barangolás azonban így is értéke tájaink irodalmi, publicisztikai törekvésednek.

BERTALAN LAJOS

„Gyónom mindenkinek ..

BÖKKON GÁBOR: NEHÁNY SZÓ A TIGRISEKRŐL

Fabábu fakardja fasebet ejt.

Fasebből vér csöppen mégis.

(Bókkon Gábor: Két sor)

Akár (első) kötete mottójául is választhatta volna Bókkon Gábor ezt a látszólag paradox verset, kétsoros megfogalmazását sebezhetőségünknek. „Egyre nehezebben íróik. Egyre jobban félek az elnémulástól.” — olvashatnánk a könyv fülszövegében, ha valami ok folytán nem maradt volna ki belőle. Prelúdium című versében is a megszólalás nehézségéről beszél:

Szavaim nekifeszülve a fogak falainak legyőzve a sikoltás görcsét kizuhannak a megsebzett csendbe

Korunk jól észlelhető értékcsökkenéseit és értékvesztéseit igen érzékenyen éli meg, és teszi erőteljes kritika tárgyává. Manapság „hajnali kocsmákban Hamlet dadog”, „köd miatt a názáreti késik”, és „fény csillan — míg kávéját issza — Júdás új airanyíogain”. Merít amíg egykoron a jó elnyerte jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését, ma „nincs egyetlen másodosztályú csámpás féregnyi angyal se, aki koponyát bezúzva jutalmazva büntet”. De Bókkon még titkon azt reméli, hogy mindez csak mese vagy éppen rossz álom, és valaki majdcsak föiébreszti. Üresnek és tartalmatlannak, ha nem épp veszélyesnek, demoralizálónak találja az emberi kapcsoiato1054