Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 10. szám - EMLÉKEZÉS HUSZÁRIK ZOLTÁNRA - "A mű megszüli az életet..." Ágh István és Császár István beszélgetése 1983. augusztus 18-án Huszárik Zoltánról (Lejegyezte Pete György)

mint a többi ember... Micsoda filmren­dező az, aki olyan, mint a többi ember! Emlékszel, hogy amikor meghalt, együtt voltunk egyszer a Vadasz Presszóban ... A pincémők nem tudták, hogy Zoli ki­csoda, de már régen járt ott, és érdek­lődtek felőle. Amikor mondtuk, hogy meghalt, sírva fakadtak... Ez nem a filmrendezőnek szólt, hanem az ember­nek ... Annak a kedves embernek, aki bejárt oda. Olyan ohanme-ja volt, olyan kedves volt, hogy a nők őt nagyon sze­rették ... Ha megjelent valahol, akkor a társaságból minden valószínűség szerint beleszerethetett valaki. Zoli olyan volt. És talán amiatt is félve félt a nőktől, « mert mindig bonyodalmat akoztak neki. Állandóan valami érzelmi bonyodalomba gabalyodott. Érezte, hogy kisajátítják... hogy 'ki akarják sajátítani. Cs. I.: A szerelem persze 'kisajátítás is, de Zoli kapcsolatai más értelemben is zűrösek voltak. A vele kapcsolatba ke­rült nők, ritka kivételtől eltekintve, va­lami könnyen átverhető haszonállatot látták benne. Másrészt meg tipikusan az az ember volt, akit a nők meg akarnak menteni. Sokan imádják az ilyen nőket — én nem ilyen vagyok... Az ilyen nők­től reszketek, menekülök: engem ne akarjon megmenteni! Tudod, milyen a „megmentés”? Mintha egy idegorvos ke­zelne engem! Hát honnan van neki olyan embermodellje, aminek a mintájára akar engem formálni?.... A. I.: Nem hagyta magát úgyse megmen­teni ... ö sohase volt szafcítós ember, de odavitte a dolgokat, hogy ne lehessen ve­le élni. Ettől viszont lelkiismeretfurda- ■lásai lettek, mert ő azért minden nőt, aki vele volt, tisztelt is ... emberként... Áttérve most már a nőkről általában az emberekre, ő mindenkit tiszteit valaho­gyan. Szeretetteljes ember volt... Rá is fizetett a szeretetére sokszor, mert ki le­hetett használni. Bárki kihasználhatta, aki csak akarta. Például ahogy ő zsebre rakta a pénzt, az elárulta, hogy őt nem érdekli a pénz. Nem érdekelte az evés, az ivás és a cigaretta sem — pedig ab­ba más, akinek éppen nincs pénze, és rá akarna gyújtani, belebolondul... Meg tudott lenni egyetlen szál cigarettával. Vagy anélkül is. Így volt az evéssel is. Pedig nagyon szépen tudott enni: élvez­te az evést... De volt valami az evésé­ben ... valami furcsa ... mintha vala­mit bepótolna ... mert majd úgyse eszik. Gyorsan evett, de élvezte, úgy éreztem... Tudta dicsérni. A Csologatóban a pala­csintát ... négy adagot... meg a babgu­lyást ... Cs. I.: Azt mondjuk, nem érdekelte a pénz, nem érdekelte a cigaretta, nem ér­dekelte az evés — de nem jó kifejezés az, hogy nem érdekelte. Az átlagosnál jobban érdekelte, de npm akart kötőd­ni... Érdekes, hogy a filmrendezők mást, mint amerikai cigarettát, nem szív­nak. Zoli mindig vacak, olcsó cigarettá­kat szívott... Visszatérve Berettyóújfa­luhoz, ott mi tréfálkozva arról beszélget­tünk, hogy átvertük a világot... Te át­verted a világot azzal, hogy filmrendező vagy, nekem meg elhiszik, hogy író va­gyok ... Iránén akarok visszakanyarodni a gyermekkorához és a fiatalkorához. Ez a világ nekünk állandóan valamilyen ál­arcát mutatta — így aztán olyasféle ka­paszkodóink, mint a stabil társadalmi rendszerekben élő embereknek, nekünk nem voltak. Innen van aztán az, amiről ma divatos szóval nagyon szereltnek be­szélni: az „identitás hiánya”. Vagyishogy az ember én-azonossága hiányzik. Zoli­nak pontosan az én-azonossága volt meg, ez volt, amit őrzött. Egy csalóka világ­ban, ahol Horthymak is megcsinálták zsírból a szobrát, meg Rákosinak is ... Akkoriban elégszer láthattam a kirakat­ban ... És itt állandóan úgy folyt a mi életünk, hogy ami ma igaz, az holnap nem igaz: holnap hazugság. Egy idő után összegeződnek az emberben az ilyen jel­legű tapasztalatok; vagy az van, hogy ez az én-azonosság elvész, és akkor teljesen átadja magát a hullámzó világnak, egyik nap azt mondja, amit azon a napon kell, másik nap „önkritikát gyakorol”, elárul­ja apját-anyját-testvérét... ez sajnos a mi életünkben nem szólam, hogy „elárul­ja apját-anyját-testvérét”... Vagy egy­szerűen fél a szavaktól. Fél kimondani dolgokat. Tehát az egyik lehetőség: hogy az ember lemond önmagáról ebben a fur­csa, változó világban. A másik, ami Zoli­ban megvolt: hogy függetleníteni próbál­ja magát mindenfajta körülménytől... a szavaktól is ... Valóban úgy volt, hogy evés-ivás-ciga­030

Next

/
Thumbnails
Contents