Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - EMLÉKEZÉS HUSZÁRIK ZOLTÁNRA - "A mű megszüli az életet..." Ágh István és Császár István beszélgetése 1983. augusztus 18-án Huszárik Zoltánról (Lejegyezte Pete György)
retta — még a szerelem is olyan volt számára, amit ezért határolt el magától. Szinte tréningezett: bizonyította magának, hogy meg -tud ő lenni alkar szerelem nélküli, akár cigaretta nélkül, akár ivás nélkül, evés nélkül... Ez is annak volt a jele, hogy nincsen „identitászavara”. Eitréfálkoztunk azon, hogy nem is filmrendező, semmi ő, ő csak egy Huszá- rik Zoltán — semmi több. Ö nem apa, ő nem gyermeke anyjának: ő egyszerűen Huszárilk Zoltán. Nem volt igaz egyik sem — de annak a jelle volt, hogy erre az egy valamire vigyázott — ez volt számára az egyetlen szentség: s ez legteljesebben a filmrendezéseiben valósult meg ... Tudta, egy valamit nem engedhet meg magának: hogy rossz filmet csináljon — tehát hogy abban ne legyen igaz ember. Nála ez volt az „én-azonosság”, a megtartott én-azonosság — egy olyan korban, amikor én-azonosságról szinte kár is beszélni, kár róla vitákat rendezni, kár írogatni. Ma az én-azonosság felesleges luxus. Illetve hogyha nyomorogni akarsz, hát őrizd csak meg az önmagaddal való azonosságodat! Mindennap, ma is — és nem kell ehhez háborús idő, meg Rákosi-korszak — pont azt kívánják tőled, hogy játsszd el azt a szerepet, amit a mindenkori helyzet megkövetel ... Zoli tényleg nem élt „filmrendezői életet”, nem is tudták róla sokan, hogy az ... Csakugyan megrendítő volt abban a presszóban, Zoli halála után beszélgetni. A pincémé kérdezősködött felőle, merthogy régen járt ott, és mondtuk, hogy meghalt... és ahogy meghallották, teljesen ledöbbentek, úgy döbbentek le, mintha egy rokonuk halt volna meg: és tényleg rokonuk halt meg, emberi rokonuk — akihez minden rokonnál több közük van. Egészen csodálatos volt, hogy elkezdenek sírni. Halálhíreket naponta hall az ember rádióban, tévében, újságban olvassa — déhát én nem hiszem, hogy ezek a presszósnők bármelyik magyar filmrendező halálhírére elkezdenének sírni, még akkor sem, ha az a bizonyos filmrendező néhányszor előkelőén kivágta volna az amerikai cigarettáját az asztalra ugyanabban a presz- szóban. A. I.: Amit most kifejtettél, abban van tragédiájának az oka is. Ment ebbe belerokkanhat az ember — ha az, ami ő maga; nem pedig az, amit képzelnek róla. Állandóan figyelgattem a szinte napi megalázásait az életben — és mindig azt várták tőle, hogy Olyan legyen, amilyennek ők szeretnék. Ez állandóan gyötörte: nem mintha úgy érezte volna, hogy ő valami rosszat csinál, hanem hogy hátha 931
