Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - SZENNTKUTHY MIKLÓS 75 ÉVES - Szentkuthy Miklós: Villanovai Tamás (1487-1555) (A Szent Orpheus breviáriuma IV., Véres Szamár című kötetének bevezető szentéletrajza)
Tóbiás kísérte az Angyalt és az úton — a kolostor és Ophélia otthona között — gyümölcsös, árnyas, virágos bokor „Blumen-Brueghel” barlangjában egymásé lettek. A „bokor” után Ofélia és Fray Nicolas elbúcsúztak, Ofélia hazament szülei házába, Nicolas vissza sarutlan kolostorába. De előtte a Fray megeskette, életre-ha- láflra, üdvösségre, kárhozatra a lányt, nehogy egy árva szót is szóljon otthon (és itt a Fray édesen mosolygott) fookor-búvó, bokor-ugró lelkigyakorlatukról. Ugyanerre a napra rásötétedő éjiszakán, a kolostor kapus testvére felzörgette cellájában Nicolast, aki aztán igazán nem aludt, mint Péter, János és Jakab az Olajfák Hegyén. A portás jelentette Nicolásnak, hogy egy fantasztikus öltözetű leányzó zörgetett, dörömbölt a kolostor kapuján és hol alázatosan, hol tiramndkusan bebocsátást kért: Fray Nicolas-szal kell beszélnie, haldokló szentségénél, utolsó kenetnél fontosabb „lelki ügyben”. Nicolas hisztériásán ordított a kapus testvérnek: „Rúgd ki! Menjen a pokolba, fekete fenébe! A kolostor nem kupleráj! Ez a szent ház nem kóbor kurvák, ál-Mag- doflnák menhelye! Húzhatsz is egyet rá a derék-szíjaddal, talán kijózanodik a szélhámos holdkóros ringyója!” Oféliával a szentház küszöbén az történt, amit Fray Nicolas „erkölcsi felháborodásában” parancsolt. Ofélia hátsó utcákon, hátsó kapun, hátsó folyosókon jutott vissza a szülői házba és ott szobájába bezárkózott. Egy-két napig a nagyúri háztartásban nem vettek észre semmit, de harmadnapra Ofélia szobájából kócosán, ingben jött ki, össze-vissza beszélt, hol gyertyákat gyújtott a szentképek előtt, hol a földre verte és összetaposta őket. özvegy édesanyja (és annak vénasszony rokonai, barátnői) bezárták a házat a külvilág elől, egyelőre titkolni kellett Ofélia megőrülósét. Ötödnapon az édesanya meg merte kérdezni leányát: ne hozzon-e papot a sarutlan karmeliták kolostorából. Erre Ofélia megint kitört: Rikácsolva, hörögve, magáról a ruhát letépve, epilepsziában és hisztériában, meztelenkedő viitustáncban és obszcén haláltáncban elmondott (mondott? ... hallgassátok Gesualdo utolsó madrigáljait! Az egyetlen, ami Ofélia szavaihoz hasonlít!) — mindent! mindent! Édesanyja és rokonai rémületükben még jobban bereteszeltek ajtót, ablakot, kaput, kéményt is szinte befalaztak, hogy a szomszédok ne hallják Ofélia lelki-bele, nemi-bele kifordítását. Miután jól 'bezárták Oüéliát, „anyák és banyák” az udvaron máglyát raktak (egyelőre gyújtartlanul), hogy azon elégessék Fray Nicolas Finisterrót; — sakálok és hiénák módjára rohantak a sarutlan karmeliták kolostora elé, követelték Fray Nicolas „kiadatását” (... Versailles-ben az asszonyok XVI. Lajos királyt?...). A kolostor főkapuja kinyílt, a Főapátúr, feszülettel jobbkezében, megjelent, békességet parancsolt a „boszorkányégető boszorkányok”-ra, türelmet kért (már ahogy Jehova „kérni” szokott az Ószövetségben....), bezáratta a kolostor minden ajtaját és felment Fray Nicolas Finisterre cellájába. Nicolast az ágy alatt, elbújva találta, nyomorék gnómként összetekeredve, nyüszítve és kuporogva, nyafogva és vacogva, a legpiszkosabb gyávaság szinte öngyilkos gilisztája, bőgő takonyba fűlt mea-kulpái a Sátán fingjánál büdösebbek és nevetségesebbek. Az apátúr Nicolast szerzetes-csuhájának öv-kötelével ráncigálta ki az ágy alól, lerugdosta a kolostor főkapujához, megmutatta az őrjöngő, bosszúért lihegő asszonyoknak és 'kinyilatkoztatta: nem ők, nem az asszonyok ítélkeznek, süssenek ízes kenyeret férjeiknek a máglyán! Ez ügyben egyetlen egy a bíró: Valencia püspöke, Villanovai Tamás! Nicolas álig állt a lábán, az apátúr kerített valahonnan egy koszos, penészes, molyrágta gyaloghintót, abba belegyömöszölte a szerencsétlent, négy szerzetes cipelte, kettő elöl, kettő hátul, — az .apátúr fehér öszvéren —, így érkeztek Villanovai Tamáshoz, Valencia püspöki palotájába. Nicolást az apátúr „lerakta” a püspök úr első titkárának szobájában, szelíden szólt hozzá; ő is meg az első titkár is szép po- kálból szeretettel erős borral kínálták. Ezután az apátúr audiencián jelentkezett Tamás püspöknél (a nép körében már 896
