Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - SZENNTKUTHY MIKLÓS 75 ÉVES - Szentkuthy Miklós: Villanovai Tamás (1487-1555) (A Szent Orpheus breviáriuma IV., Véres Szamár című kötetének bevezető szentéletrajza)
régóta szentként tisztelték), elmondta a Fray Nicolas körül történteket és alázattal vévén Tamás áldását, eltávozott. Tamás a püspöki palota kápolnájában íogadta Fray Nicolást. A kápolna főoltára felett az óriási olajfestmény Krisztus Ostoroztatását ábrázolta, a főoltár lecke-oldalán imazsámoly, könyöklő párnáján .keresztbe fektetve igazi szöges ustor. Mikor Nicolas az ustort meglátta, könyörgő szemmel Tamás püspökre nézett (most már nem volt a poltronság bűnös és beteg törpéje), mintha (bocsánatot vagy engedélyt kért rvolna és? — kezébe vette a bizony elég véres flagelláló korbácsot, térdre borulva imagát akarta a Krisztusi Kép előtt alázattal büntetni. Tamás püspök ezt a legnagyobb gyöngédséggel megakadályozta, a korbácsot Fray Nicolas kezéből kivette, majd Jézus-eohós hangon mondá Nicolasnak, hogy ő, ő, Tamás a bűnös, meijt nem volt lelkipásztora Nicolasnak, rossz és kötelességmulasztó püspöknek érzi magát! ö, ő, Tamás fogja most megostorozni magát, a Szentlélek és az Űr Jézus tanácsa és sugalmazása szerint azonban csak jelképesen: az ő püspöki mulasztásának vétkét Fray Nicolásnak fogja meggyónni és Fray Nicolástól fog fel- oldozást kérni. Azzal Nicolást szeretettel karonfogta, a kápolna gyóntatószékéhez vezette (még játékosan ki-kiigazította lépteit, ne lépjen Tamás jobbal, mikor Nicolas ballal lép egyet előre), ott leültette és a püspök, a kissé nyikorgó falépcsőn (térdelve — gyónt az ő egyházmegyéje legbűnösebb papjának, skolasztikus bölcselettel és karmelita misztikával határozottan és pontosan úgy vélekedvén, hogy — ez a kereszténység. Fray Nicolas adta a feloldozást püspökének, Tamás szent theológiai kívánságára. Nem kellenek ide koitnyeles'kedő historikusok és még kotkodácsolóbb pszichológusok, hogy Fray Nicolas lelkiállapotáról a gyóntatószék szent kalickájában beszámoljanak. A gyónás után Tamás püspök megkérte Nicolást: mondjon misét és ő, Nicolas áldoztassa meg Tamást, Valencia „szent” püspökét. Nicolas misézett, zöld miscuhá- ban, a Minden Reménység desperáció-rámás smaragd tüzében, megáldoztatta kely- héből térdeplő püspökét, de mikor az lehajtott fővel az Úr testét lenyelte, Fray Nicolast szédület fogta el, a kelyhet térdeplő püspökének kezébe adta, „most szólít magához az Űr!” — suttogta és bocsánatot kiérve a szer.tartástani etikett és protokoll- sértésért, halálos végkimerültségében szelíden, szépen, hosszában lefeküdt az oltár előtti széles lépcsők egyikére. Tamás püspök adta fel neki a nagybetegek szentségéjt, mintha az Irgalmas Szamaritánus lett volna („odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire és bekötözte”, — Lukács 10, 34). Koporsóját kát püspök között helyezték el a valenciai székesegyház kriptájában. Villanovai Tamás szentéletének lényege, mindene, közepe és vége, alfája és ómegája a szegények segítése, a mennyei mannánál gazdagabb adakozás, szinte szédülten pazarló alamizsnálkodás volt. Három épületes példát szemelt ki — ezer és ezer közül — a história, Novelas Ejemplares. Az első, nagyon sok részletében hasonlít -az evangéliumi Tékozló Fiú történetéhez (Lukács 15, 11—32). Egy dúsgazdag ifjú herceg (családja: Hispánia történelmének fele) minden vagyonát, örökségét, hozományát elpazarolta, szakadatlan kéjnek, táncnak, lakomáknak, veszett fényűzésnek, ékszeres ruháknak élt, — míg egy szép napon utolsó fillére is elfogyott. Csillogó (Városban élt a „világ legszebb és legbujább hetérája”, éjszakáit miilljókért árulta. A herceg persze hogy elme-háborodásig megkívánta. Lukas petákja sem volt, csak hercegi fényes ruhája és tarsolyában hercegi koronája, — ezekhez babonásan ragaszkodott. Zeus nem közeledett volna olirn- puszibb fényekben a hetérához, mint a herceg. Az örömhölgy is a hetedik mennyországban érezte magát, királyi fenség, a világ minden kincse, a mágikus efébosz szépsége és ereje hullámozta körül ígéretesen ágyát, Déli Tenger Vénusz gerezdes kagylóját. De mikor hajnalban fizetésre ikerült a sor és a hercegről kiderült, hogy koldus, a ihetéra az eféboszt tűsarkú cipőjével össze-rvissza rugdosta, korbáccsal verte végig a lépcsőházban, tarisznyáját szétszaggatta, — kiderült, hogy a hercegi korona 897
