Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - SZENNTKUTHY MIKLÓS 75 ÉVES - Szentkuthy Miklós: Villanovai Tamás (1487-1555) (A Szent Orpheus breviáriuma IV., Véres Szamár című kötetének bevezető szentéletrajza)
könyv) írnak. Egyik: fehér gipsz-álarcról beszél. Másik: papagály tarkára festett halotti álarcról. Harmadik: szoborról, — negyedik: ereklyetartó hermáról. Ugyanezek a genetikus, pozitivista, ultramodern történetírók különbözőképpen beszélik el a „maszk” elszállítását V. Károly palotájából avagy a szarkofágos sírtemplomból, budoárból vagy kriptából. Egyik megírja: V. Károly viharos éjszakán, széltépte fekete köpenye alatt (ő maga is karneváli álarcban) vitte a Mama Maszkját Tamás püspöknek. Másik (szuper és hiperfilológiai) könyvben gyertyás, apácás, Holdfényes, énekes körmenetről olvasunk, — így jutott a zálog Valenciába. Van olyan (megbízhatóságához a leghalványabb kétség sem férhet) abszolút dokumentumunk, melyben csak egy apácáról van szó, egy őrizőjéről a szent maszknak (szobornak? relikviának?), az apáca afféle mystica lesbica, nekrofiliás holdkóros lett volna. Hermano Exclamación szerint — minden szótagját esküttevő szemtanúk igazolják — Tamás püspök erőszakkal rabolta el a Janka-Objektumot, zsaroló zálogul, szinte túsz-képpen. Nagyszerda reggelén megjelent Tamás püspök valenciai palotájában, a líriai sarutlan karmelita apátság öt szerzetesének kíséretében egy „világhírhedten bűnös” pap; — bűneiért őt Líriában (nem esik messze Valenciától) anyák és banyák máglyára akarták dobni, de a karmelita apát ezt a hisztériás és önkényes „istenítéletet” a legerélyesebben megakadályozta, a bosszúért lihegő (távolról sem morális) vén szatyrokat és tyúkokat hazazaviarta és a bűnös papot „Az Illetékes”-hez, Tamás püspökhöz küldte öt szerzetese kíséretében. A „bűnös pap” élete, a következőkben leírt sorsa, Villanovai Tamással való kapcsolata egyrészt: legjellemzőbb Tamás jellemére, másrészt: (ez aztán nem genetikus és pragmatikus -és pozdtiviikus ;és oknyomozó történelem, hanem „pletykázó” népmese) kísértetiesen hasonlít (azonos?) Szent Orpheus ifjúkori, húsz-huszonötéves életéhez. Pater Nicolas Finisterre már szinte gyermek, theológus (korában „eretnek” hírében állt, noha ezzel — sokak számára bosszantó — párhuzamban: ájtatosabb, li- turgikusabb, szelídehb hallgató nem akadt az egyetemen. Eretneksége abban állt, hogy nagy-nagy költői képzeletével és nagy-nagy filozófiai tájékozottságával a keresztény, a mohamedán, a zsidó, a máya-azték vallás közös nevezőjét, közös gyökerét kereste, firtatta; — minden mitológiában a Földön elhagyatott ember („existenzielle Geworfenhedt”) kétségbeesett törekvését látta a Megismerhetetlen ösok (vagy Evidens Öscéltalanság?) megközelítésére, érthetően emberformájú és figurális kifejezésére. A tizenöt-tizenhét éves „összehasonlító vallástörténész” theológus, (bölcselet és költészet mellett a mindenféle szerelmek Pandora-szelenoéje, kísérteteket kifüstölgő palackja, belzebubi bőségszaruja) összeismerkedett az arábus Ibn Abdallah Ibn Si- ná-val, aki orvos, jogász, bittudós, Bacchus és Dionysos, világkurva orgigás, gyöngyházgyöngéd, harmat-szent, mimóza-szent misztikus, író, politikus, enervált ökölvívó, szépfiú és könyvmoly vala. Finisterre mindenképpen meg akarta ismerni az arabok filozófiáját, vallását, költészetét, szerelmi életét: Ibn Sinával kiheréltette magát (gyerekjáték: szamár-heréket visszaoperálni!); — Ibn Sina révén megismerkedett a művészeteket és filozófiákat, sakkjátékot és Istenjátékot kedvelő, arany kígyóbőrben flangáló, Mazarrón- ban élő sejkkel, ennek legjobb barátja lett (Páter vagy akkor talán még Fráter Nicolas dehogy lett hittagadó!). A sejk háremőre is .lett, — legédesebb 'kabaré volt (kacagás, idill, obszcenitás, rokokó balett), mikor a sejk ellenőrizte Fráter Nicolas kasztráltságát. A fráter, a hölgyek őre, trubadúrja, gitárosa: az éjszakákat háztetőkön, függőkertes ternaszokon töltötte Arábia „legnevesebb” ? bölcselőivel és hittudósaival, — a fogyó vagy teliholdat mintha ők akasztották volna a hispán-mór Egekre, vihar vagy békelámpa Kolumbusz árboc-csúcsára. A fráter halálosan szerelmes lett az egyik odaliszkba, két részből álló, arab verses levelet írt Ibn Sina-nak. Első rész: a hölgy bájainak a francia „blasan”889