Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - SZENNTKUTHY MIKLÓS 75 ÉVES - Szentkuthy Miklós: Villanovai Tamás (1487-1555) (A Szent Orpheus breviáriuma IV., Véres Szamár című kötetének bevezető szentéletrajza)
Zuhogott az árverésen a pénz, Danaé sóher kódis-rüfke maradt ilyen tételek mellett; — és? Egyes korabeli szenttörténet-írók szerint ez a Tamás-féle árverezés szentül szimbolikus vala, amennyiben — az egész világhistória, minden évezredek és minden világrészek finális kiárusítása, zsibvására, végeladása volt! a História mérlegének mindkét serpenyője, ronda állatok még rondább ürülékeként, a pokolba poty- nyant. Utoljára került árverezésre (szórakozottságból? céltudatosan?... e kétféle dolog viszonylagosságáról az Atyaúristen is értesül magától, magában, önvizsgálatai alkalmával), utoljára tehát az a mázsás bíbor bársonyfüggöny várta Tamás licitáltató kalapácsát, mely a díszterem egyik falát fedte, a püspöki trónus háta megett, a bojtos baldachin alatt. Ezerféle hímes címer lévén rajta, mesebeli áron persze ez is elkelt és mikor a helyéről leszedték (Bertalan apostolról a bőrt...), a csupasz, sálétromstráfos falon egy feszület óriási körvonalad váltak láthatóvá. A döbbenet egyetemes, általános, bénító és hosszan tartó volt. E néma nézőközönség (Károly püspökválasztó követsége és a toborzott vásárlók a pietás-pikáns aukción) szemeláttára Tamás a palota szolgálattevő papjaival a kereszt-kútba gyűlt mérhetetlen pénzeket egy hatalmas hollandus szekrénybe hor- datta, Szent András X-alakú keresztjére emlékeztető szalagokkal a szekrény két ajtószárnyát leragasztotta; — füstölgő, habzó, kövérnyálú pecsét is került a lezárt ajtókra (vagina satanissae?) és Tamás kijelentette császári és toborzott hallgatóságának és nézőközönségének: ez a szekrény Thesaurus Petri! a következő év pünkösdjén ő maga fogja kinyitni, a pénzeket a szegények között kiosztani, mivelhogy a Veni Sancte Spiritus- ban a legelső szentléleki szenttulajdonság a szegények szeretete és legtevékenyebb segítsége: veni, pater pauperum! Tamás a nagyszínházi (Welttheater) dobraverés végeztével a püspöki palota privatissima kápolnájába sietett, ott ismét a Szendétekhez imádkozott: faggatva az Urat, miért? miért? miért akarta, hogy az általa teremtett világban a butaság és a gonoszság, a betegség (és a szenvedés kifogyhatatlan milljó válfaja), a nyomor, a szegénység és éhhalál legyen, sátánnál sátániabban, marquis de Sade-nál szadiszti- kusabban teljhatalmú úr? Miért? És ő, Tamás, mint Valencia püspöke mit tehet ez ellen? ö, Tamás, nyomorult senki, ő legyein jobb az Istennél? Miközben (leendő szent) Tamás így töprengett — ágostoni Hamlet, aquinói Hiób —, a díszteremben gazdátlanul maradt publikum zúgolódni kezdett, morgott, vitatkozott, pletykázott, misztikusan imádkozott vagy kánonkodva inkvi-káromko- dott; — de ez a háborgó erjedés újból elcsendesült, mikor Tamás visszajött kápolnájából és szinte ironikusain, parfüm-szuggesztív házigazdaként, egy udvari ember könnyedségével, angelika gavallériával felszólította őket- no, mit várakoztok? mehetünk, mehetünk vígan püspökké szentelésemre! A legdíszesebb menet Tamás vezetésével el is indult kifelé a díszteremből, lefelé egy széles lépcső-lejtőn (recés vízesés). Ütjük a püspöki palotával egyberagasztott főtemplom felé vezetett, de az első pihenőnél, lépcső-fordulónál, balfelől szerény szürke kis ajtó nyílott: a szentpalota szolgáinak kaszárnyája (étkezdéje, hálóterme, „álom-raktára”) felé; szűk, kanyargós, félhomályos lépcső küszöbe volt ez. A püspökavató menet természetesen ment volna tovább a monumentális lépcsősoron, már- vány-meander kő-cimbalmon, tovább, tovább, „egyenesen” a főtemplom felé, de Tamás — Szent Pál jelképes és valóságos kardjának erejével és élével rendelkező, „dirigáló” próféta hangjával a nagy díszmenetet leállította, a Szentlélek legszigorúbb zsilipjével megfékezte, sőt sőt visszafelé fordította! A páváskodó ornátusok, habos szakrátumok figurális árvizét, dagályát a szolgák lépcsőházába terelte és — tetszik? nem tetszik? nem kaptak -mást! — Tamás a szolgák büdös kaszárnyájában (kis házioltárok hogyne lettek volna ott is, minden sarokban, keresztúttól latrináig, — és az, az, az a blaszfém, aki nem érti ennek a rendnek a Teremtéskor eleve elrendelt szentségét), Tamás a szolgák büdös kaszárnyájában szenteltette püspökké magát. A felszentelők némán morogtak, zártajakkal zúgolódtak, — ha valaki arra a szobor- 884
