Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - SZENNTKUTHY MIKLÓS 75 ÉVES - Szentkuthy Miklós: Villanovai Tamás (1487-1555) (A Szent Orpheus breviáriuma IV., Véres Szamár című kötetének bevezető szentéletrajza)
szobrai ölelgették: Turibius Peru püspöke volt, de őt is ustorral kellett avató kriz- mák szentlélek-balzsama alá hajtani, csak midőn értesült, hogy „Űj-Indiá”-ban bri- ganti hidalgók halálra kínozzák, rabszolga rabmunkás sorban tartják a bennszülötteket, akkor szállt hajóra, hogy segítsen rajtuk. Holta után sírját az indiánok fantasztikus orchideákkal, papagáj- és paradicsomimadár-tolilakkal díszítették, ezek a tollak most az oltáron üveg ereklyetartókban voltak láthatók; az ott mondott szentmise idején, szentáldozás után, hatéves gyermekek „turibio” nevű furulyákon a „keresztény” kolibrik hangját utánozták. (Manuscrito misterioso: Kleio. Europa Minor). Keresztes szent János oltárához nem sirályszárnyú gályán, nem g-moll gondolán vonultam: gyalog mentünk, mintha Tamást egészen mély meghatódás, suttogva végtelenkedő áhitat, igézet és csodálat kerítette volna hatalmába. Az oltár felett öt fülkés ikonosztáz emelkedett, mintha nyitott ajtajú színházi öltözők lettek volna, négyben színes viiaszbábúk. Látható volt a Keresztes a salamancai Egyetem tántorgó könyvtornyai között, — aztán Dávid királynál mámorosabban, lanttal kezében, költők királya, voluptuosidad consonante, — a harmadik ikon-kabinettben a halálos beteg, részeg felcserek által halálra kínzott, szabdalt János volt látható, csont, vér, félrelapozott bőr, váladék szivárványos kocsonyája, — és (igen! igen! igen! itt, ebiben a templomban!) amint ördögfejű inkvizitorok, kínvallatók, kardinál Kaifások harapják harapófogókkal torma-szár karjait, — majd Ávila Terézével kettesben, kettejük között arany piramisként a Palesztinái Kármel Hegye, az Ávilai és a Keresztes mintha bújócskát játszanának, huncutul leskelődnek egymásra jobb és balfelől, közös kezükben közös pergamenszalagot tartanak,' rajta írott idézet Jeremiás prófétától: „De Izraélt visszavezetem legelőire, hogy legelésszen a Kármelen...(50, 19). Az utolsó kagylóban? Magános orgona, mely önmagától szól „kezdettől fogva mindörökké”, zengve és lamentoso doliente, egy soprano az Énekek Énekét dalolja, Keresztes szent János legkedvesebb vallásos költeményét, „Már levetettem a ruhám, hogy vegyem fel újra?... A szerelembe belebetegedtem” (5, 3—8). Keresztes szent János oltáránál, mise közben, sose olvastak fel szentleckét: a leokeoldal könyvtámasztójának helyén János keze csontjának terpeszujjú ereklyéje állt, az evangélium-oldalon lába csontja. Felolvasás helyett a miséző pap mindig ezeket csókolta, elmélkedésbe merültem Tamás és én is most ugyanezt cselekedtük, a lábcsontra (Lábmosás! Lábmosás!) szenteltvizet harmatozva. Legédesabb, legkönnyezőbb devóciónk után Tamás prédikált tovább: János egyszer egyetemi diáktársaival folyó mellett labdázott, a labda vízbe repült, János azonnal utána vetette magát, de a folyó hinéros volt, lába belegabalyodott, pillanatok alatt megfulladt volna. Ekkor hófehér női kéz nyúlt le hozzá a mennyekből, Szűz Mária jobbja: hüvelykje hófehér koráll, mutató ujja remegő fehér iránytű, a középső: gyémánt dérrel lepett fűzfaágacska, a gyűrűsujj pengőpengetett halcsont, a kisujj az első áprilisi rügy az Élet Fáján. János oly szépnek, szentségesnek és tisztának érezte a kezet, hogy maszatos markával nem akarta megragadni, inkább megfulladt volna, trubadúr költőként óprovánszi, újbarokk himnuszba kezdett, közben sirályként, tolla-tapsoló szárnyakkal a partra ért. Prédikátor Viilanova is himnuszba kezdett, dicsőítette a Marino által végső tökélyre jutott manierista-marinista irodalmi stílust: minden szót a Natura legmik- roszkopikusabb, legtudósabb és legérzékenyebb megfigyelése teszi tapintható, látható valósággá, tombol a fantázia, az álom, mákfej tökökkel hizlalt szivárványka- varás, minden mondat-pillanatban, szótag-félhang billentyűben örökké jelen és együtt van a Teremtés minden kristálya, virága, állata, álló és bolygó csillagok, a végtelenséget spanyolfalazó behavazó csillagködök, mindez a karnevál, mindezek a csóktól habos üstökösök: a legszigorúbb logika és matematikai ráció kerekein és csigasorain futnak, de a kerekeket atom-hasító paradoxonok szórják százezer szilánkká és cinikus Nonsens mutogatja lárva-lágyékát a nihil kábítószerétől feltar- tózhatatlan exhibicionizmusában; — minden amit szeretet, szerelem nyújthat testben és lélekben, édes rendben és még édesebb ál-rendetlenségben vágyaink húsevő növényeinek és kielégüléseink őrjöngő, vakító és süketítő káprázatának, ott bizse878