Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - SZENNTKUTHY MIKLÓS 75 ÉVES - Szentkuthy Miklós: Villanovai Tamás (1487-1555) (A Szent Orpheus breviáriuma IV., Véres Szamár című kötetének bevezető szentéletrajza)
SZENTKUTHY MIKLÓS Villanovai Tamás (1487-1555) SZENT ORPHEUSZ BREVIÁRIUMA IV., VÉRES SZAMÁR C. KÖTETÉNEK BEVEZETŐ SZENTÉLETRAJZA Tamás előkelő és gazdag család sarja volt, feudális artériák pirosa, nagypolgári vénák azuledo, azúr-ezüst új-patakja tarkállott bőre alatt, születvén nagy szent Spanyolországban, Fueilana városában. Volt a családnak kisebb palotája a városban, nagyobb palotája a várostól néhány liiérföldnyire, francia mértan-parkkal, angol vaderdővel, „nagymodorú” (imanierista ...) labirdntoval, ájtatos kereszt-úttal, meleg- mohás Vénusz-barlangokkal. A Parkban se vége, se hossza az ünnepi ebédeknek, lampionos vacsoráknak, a házi kápolnában mise nyílik miséből, mint az eget kutató lencsék Kopernikusz teleszkópjában, — a város és a környék szegényeinek „nagyszerű dolguk” vala (gondolták, gondolták a festivo és solemne házigazdák...), elhalmozták őket alamizsnával; ez! ez! ez volt a gyermek Tamás legnagyobb öröme: látni a koldusok mosolyát, háláját, — ő maga — titokban — mindig ráadást adott, összevissza lopkodott mindent a nagyúri házból és rohant az eltávozott pobrék és necesitadók után. A jószívű szülők nem bánták. Történt, hogy a család nagy rokona, Orgaz gróf, életéhez szépen rímelő ájtatos- sággal, elhagyta ezt az árnyék-világot, — a család világraszóló hidalgó pompával óhajtott hódolni a gróf páratlan puritanizmusának örök emlékére. Tamás szülei (ez volt Espana szent szokása „évezredek” óta...) szinte farsangi maskarába öltöztek, erre borítottak fekete bársony, selyem, szatén, taft gyász-köpenyeket és sirató-talá- rokat, — ugyanis ? A temetés után (következett a pagano-catholico halotti tor. A fekete denevér-klepetusokait levetették és a halotti (lakomán már messzire világítottak a hölgyek dekoltázsának cifra-csipkés, balzsam-habos rámái közül a felső mellek tüzes-márvány lejtői, és rózsaszín vagy Indiana blue púderek buja dere, darája keveredett a finomított izzadtság cseppjeivel. A tíz-tizenkét éves Tamást is díszbe öltöztették, ugrándozó szöcske-szabóik hadonásztak rőfjeik csápjával a gyermek körül, hófehér malomkő-gallér sem hiányzott. Elöl, külön hintóbán mentek a szülők Orgaz gróf griego (vagy greco?) stílusú kastély-kápolnájába, ravatalhoz, rekviemre, —, a gyermek a másik kocsiban követte őket. Kocsijában két régi dadája, pajzán hölgyikék, soha pikánsabb majálisokat nem éltek át, mint udvari gyászok idején; — kaparásztak, a ruganyos, hintaként libegő-lebbenő hintóbán hancuroztak, egymással és a kisfiúval is enyelegtek. A mókák halál és szerelem körül röpködtek, de Tamás szerelemről és halálról akkor még mit sem tudott, — avagy? avagy? Gyermeki tudatlanságának sötétjében emberi sorsunk e két, mindent ütő kártyájáról, kőrjérőf és kárójáról, sakkjáról és mattjáról már misztikus sejtelmei voltak; olyan büvó-buja és k-ripto-kripta álmai, melyek tán méltóbbak szerelem és halál örvényeihez, mint az „okos” felnőttek hígabb mártásai e nobilis téma körül. Tamás és a két rekviem-nimfa hintója nagy zökkenéssel hirtelen megállt, a három „bennlakó” feje összekoccant, virtuóz vagy véletlen billiárd-fdgura. Tamás elsőnek ugrott ki és látta, hallotta: a kocsis nagyban tárgyal egy Tamás által túlontúl jólismert szegény-haddal, koldus-sereggel. A szegények „vezére” panaszkodik: 873
