Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 9. szám - Zalán Tibor: Külföldi magyar könyvek (Kemenes Géfin László: Fehérlófia második könyve, Balázs Attila: Világ, én ma felébredtem!, Újváry Sándor: "Magasfeszültség!")

Balázs Attila új könyve, a tündöklő című világ, én ma felébredtem! is az ilyen típusú objektivációk közé tartozik.

Pár esztendővel ezelőtt, amikor a magyar irodalom nem is éppen csak konzervatív bástyáit megrengető Esterházy-Termelési regény napvilágot látott, a rendszeresen rövidlátó és öntelt hazai irodalomkritika nem vett tudomást egy másik regényről, mely Esterházyéval egyidőben készült, sőt, megjelenésében néhány hónappal meg is előzte azt. (Előbbi megjegyzés azért fontos, mert a kritika hajlandó mindenkit az egyébként valóban nagyhatású Esterházy Péter köpenye alól kibújtatni!)

Cuniculus volt a könyv címe és Balázs Attila az elkövetője. Sajnos, nagy hátrányára a megismertetésben: Újvidéken hagyta el a nyomdagépeket.

Annál szerencsétlenebb ez a farkasvakság, mert Balázs helyenként túlment Esterházy kísérletein, s a szöveget egészen a konkrét költészet határáig utaztatta.

Meddő és fölösleges dolog lenne most összevetni a két szerzőt, a két munkát. Mindössze annyit kell megjegyeznünk: ha kritikusaink, irodalomtörténészeink idejében felfedezték Grendel Lajos kitűnő műveit — az Esterházy-centrikusság jegyében, legalább utólagosan pótolják hiányosságaikat Balázs Attilából. Ha előzőeket bizonyos prózatípus megteremtőjeként tartják számon, e teremtői címet bátran adományozzák csak oda nevezett szerzőnknek is.

Kinek új könyve kronologikus szövegfüzér, megjelent 700 (!) példányban. Bosz- szantó, de a könyvheti sátrakban véletlenül sem bukkanhatott az érdeklődő a Mauri ts-borí tóval ellátott, igénytelen kiadású könyvre: piros fejű, sárga térdű kisfiú kuporog egy lavór vízben. Bögyörőjét szemérmesen eltakarja a kezével, s aki jobban megnézi, felismerni véli a nagyfejű csemetében a könyv írójának még meggyötretlen vonásait.

(Mert egy struktúra van: az állandó visszatérés és azon túl!) ezzel a tételmondattal fejeződik be a könyv, s a megfogalmazás valóban jellemző magára a műre.

Az egyes novellák indító energiája az emlékezés (állandó visszatérés), szerkezetüket pedig az egyes emlékmozzanatokból kiinduló asszociációsorokra építi rá (azon túl).

Ügy, hogy szinte mindvégig kívülről szemléli a történéseket. A világ megtörténik tehát Balázs munkáiban, s mindenfajta cselekvésben szinte ugyanolyan értékkel. Ezért nem zavaró, hogy keverednek az életrajzi elemekkel átszőtt novellák-álnovel- lák, útleírások, tárlatbemutatások ...

Mivel a cselekvésnek/cselekvéseknek nem súlya van, hanem helyiértéke ebben a világban, a legfontosabbá, a moduláció igazi eszközévé az írói reflexió válik. Az író jelenléte, az írói jelenlét.

Balázs ki- s bejárkál novelláinak a világába/ból, leleplez, kifiguráz, viszonyít mostani önmagához, „mert ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy felülről nézve erre az egészre birtokba vegyed mindezt.”

(86. old.)

Nyúlfankakmak nevezi ezeket az írásokat, így is utalva a Cuniculusra. Ezért azután nincs kezdetük, ugyanakkor mindig van végük; mert kezdetük, történet-testük egy előző regényben kereshető vissza.

A könyv legkitűnőbb írása minden bizonnyal a pornográfia határát súroló közjáték irmával. Ebben az írásban — s talán még az a fatökű dulits és 7 gyermeke címűben — nem érződik a nyúlfark-jelleg. Mint az eddigiekből is sejthető: nem tartom olyan jelentőségű könyvnek a mostanit, mint amilyen a Cuniculus volt.

Pedig sem eszközeiben, sem témáiban nem esik vissza benne Balázs Attila. „Mindössze” a munka arányai, szerkesztésbeli nagyvonalúsága, kísérletező kedve és eredményessége maradnak el — az anyag jellegéből adódóan — az előző művében megeső dáliáiktól.

Így is, ezzel együtt is figyelmet érdemlő, sőt, követelő könyv jelent meg ismét Újvidéken.

861