Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XXX. (életrajzi esszé)

tagjai és ukrán milicisták a magyar hadsereg tábori munkás századaihoz tartozó zsidókat elfogják, elhurcolják”, s hogy az „egyesével vagy kettesével menő magyar honvédektől német katonák erőszakkal elveszik a fegyvert”. Persze, „távol áll még a gondolata is annak, hogy a fenti atrocitások a német vezetés tudtával történnének”; de — mondja — a „jogos és kötelességszerű” magyar fegyverhasználatért az ilyen esetekben a felelősséget „a kezdeményező német szervekre” kell hárítani.

Ezzel egyidőben parancsot ad az ellenállásra „idegen hadseregbeliek erőszakoskodásaival szemben”. A szöveg utolsó mondata: „Aki ilyen esetben elmulasztja fegy-4 vérét használni, azt én lövetem főbe.”

Február 23-án Szmolenszkbe röpül, a Heeresgruppe Mitte törzsszállására. Amíg ő új parancsnokával, von Kluge tábornaggyal tárgyal, azalatt a két vezérkari főnök külön megbeszélést tart. Kovács — nyilván Jány utasításait követve — kijelenti, hogy a 2. hadsereg maradványai jelenleg önvédelmen kívül másra nem képesek. A továbbiakban így számol be a beszélgetés lényegéről: „Ezután igen erélyes és félre nem érthető szavakban bélyegeztem meg azt az elbánást, amelyben a magyar hadsereget nemcsak a német csapatok, hanem a magasabb vezetés is részesítette és részesíti... Közöltem, hogy számtalan felháborító tényről van konkrét tudomásunk, és soha életemben nem hittem, hogy egy szövetséges hadsereggel, amely halottakban és vérben annyit áldozott és becsülettel megállta a helyét, ilyen lealázó módon lehet bánni. Kijelentéseimet von Wöhle altábornagy vérpiros arccal hallgatta végig. Egyetlen megjegyzése az volt, hogy szinte hihetetlen. Erre azt válaszoltam, szükség esetén szívesen szolgálunk írásbeli dokumentumokkal.”

Hogy mindez hogyan hatott a németekre, arról a följegyzés egy mondata árulkodik: a tárgyalások végén von Kluge tábornagy közli Jányékkal, hogy „másnap a Führerhez kell repülnie és ezért a mai délutánt és estét előkészületekkel kell el- töltenie; ez az oka, hogy a vacsorán nem leszünk együtt.”

A válasz tehát: pofon.

Képzelhetni, hogy ízlett Jány Gusztávnak az aznapi vacsora a szmolemszki törzsszálláson.

Ha eddig nem tudta volna, most már tudhatja, mekkora hiba volt a január 24-iki hadparancs. Mert az — mint Dálnoki Veress utólag megállapítja — „egyrészt a német vezetésnek adott ütőkártyát a kezébe, amely azt bizonyítékul ki is használta, másrészt a hadsereg kebelén belül is rossz vért szült, az otthoni hangulatot felkavarta és a suttogó propagandának adott tág teret”. Dehát: ami megtörtént, azon már nem változtathat. Vagy mégis?

Március 12-én kibocsát egy másik hadparancsot: ez helyenként az igazságot rögzíti, bizonyos pontokban nagyotmondó, de mindenképpen fonákja a január 24- ikinek:

„A m. kir. 2. honvéd hadsereg a Don mentén mélység nélküli, gyéren megszállt nagy kiterjedésű védőállásban a januári nagy orosz támadás elleni küzdelemben becsülettel állta a harcot. A hadsereg színe-java ott veszett a nagy túlerővel szemben vívott csatáiban, de elérte azt, hogy ellensége is felmorzsolódott, mit bizonyít, hogy hatalmas gyalogsági és harckocsi tömegeinek nem volt ereje a visszavetett részeket üldözni... Hódolattal álljunk meg hősi halottainik, sebesültjeiink ezrei előtt, dicsőség nevüknek, hála és elismerés illesse őket, de azokat is, akiket a Mindenható becsülettel végzett, hű kötelességteljesítés után visszavezetett... Az átszervezett egységek minden parancsnoka és tagja érezze át, hogy a doni hősök példája kötelez arra, hogy hozzájuk hasonlóak legyünk ...”

Már-már úgy látszik, a parancsnok alázattal megköveti holt és élő katonáit. Dálnoki Veress azt írja, ez az újabb hadparancs Jány „őszinteségét és valódi énjét tükrözi”, „emberi és katonai értékéről hű képet ad”.

A „prókátornak” ez egyszer igaza van. Hallgassuk tovább a parancs szövegét:

„Aki eddig nem értette meg, hogy miért szállt a hadsereg harcba messze túl a Kárpátokon, azt a sok száz kilométeres út felvilágosíthatta. Rombadőlt városok, földdel egyenlővé tett falvak, odúkban, pincékben megbújva nyomorgó lakosok in040