Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XXX. (életrajzi esszé)

tisztában van akaratával. Mindez még igaz is, hisz bármely hadsereg „üzemképességének” alapja a függelmi rendszer és a parancsteljesítés. Csakhogy Jány az axiómákat görcsösen alkalmazza, magára és másokra egyaránt. Dálnoki Veress úgy védelmezi, hogy akaratlanul is vádbeszédet mond fölötte:

„Számos dokumentum bizonyítja, hogy a hadsereg parancsnoka tisztában volt hadserege elégtelen erejével s mégis vállalta a feladatot. Pedig ha csak három egymás után kinevezett parancsnok mond le és adja vissza a megbízatását, úgy a német hadvezetésen keresztül lehetett volna olyan nyomást gyakorolni a német politikai és katonai vezetésre, melyek a dolgok rendezésére vezethettek volna... Ez a szemrehányás a német felső vezetőknek Hitlerrel szembeni puha magatartására is vonatkozik... Ilyen drasztikus pozitív lépésnek elmulasztása miatt a német vezetés nemcsak saját erőit tudta tehermentesíteni, hanem a felelősséget is a magyar vezetésre tudta áthárítani. Mi mindig csak kértünk és megelégedtünk azzal, hogy kéréseinket a .szövetséges’ megfontolás tárgyává tegye... Nem volt elég a panasz és nem volt elég a jajkiáltás, hogy a kormányt erőteljesebb lépések megtételére szorítsa.”

Nem rokonszenves és nem is célszerű módszer az, amelyet főként „populáris”, ismeretterjesztő munkák írói alkalmaznak a „ha már lúd, legyen kövér” elve alapján: a negatív figura legyen még negatívabb, és lehetőleg minden emberi vonásában. Pedig a valótlanság, a „könnyed” sematizmus, a tényként tálalt feltételezés nemcsak torzít és szimpMfikál, de visszájára fordítja a suta didaktikus szándékot is: nem megerősíti, de hitelétől fosztja meg az igazságot. Jány Gusztávról olvasható volt már, hogy „náci érzelmű sváb” lévén, „a Führer nevében osztogatta parancsait”; másutt meg az, hogy hadiszállásán „nagy kényelemben és 'biztonságban éldegélt”, s ahelyett, hogy az első vonalakat látogatta volna, ő és törzsének beosztottjai „inkább a kantint keresték fel, ahol nemcsak jófajta hazai pálinka”, de — hála a német nagylelkűségnek — „igazi francia pezsgő is korlátlanul állt rendelkezésükre”.

Arra talán kár szót vesztegetni, hogy egy parancsnoki törzs — álljon bármilyen háborús cél szolgálatában — nemigen ér rá hadműveletek idején „kényelemben és biztonságban éldegélni”. De arról már kell beszélni — mert hozzátartozik a jellemképhez —, hogy az antialkoholista, „általános emberi gyöngeségek iránt sem megértő” Jány hadiszállása a Dontól 30 kilométerre fekvő Alekszejevka községben — az odalátogató nagybaczoni Nagy Vilmos tanúságtétele szerint is — „egyszerű és puritán volt, sehol semmi cicoma, kényelem”, az étkezés pedig „nem különbözött a legénységi konyhától”. Dálnoki Veress Lajos emlékezésében viszont szerepel a pezsgő, s némi utalás arra, hogy alsóbb parancsnoki szinteken nem volt kizárt a nagyobb kényelem lehetősége: „A német hadsereg- és hadseregcsoport-parancsnoiksá- gok a napóleoni idők hadtestparancsnokai fényes udvartartására emlékeztettek, hol kesztyűs inasok szolgálták fel az ételt-italt, hol a francia pezsgő sem ment ritkaságszámba. Ezt a francia zsákmányanyag megengedte. Ezzel szemben a magyar 2. hadsereg tiszti étkezdéje, parancsnoka kívánságára, puritánságával és spártai egyszerűségével még a seregtestek tiszti étkezdéjénél is szűkebb mértékben volt kielégítve.” Az talán „költői” túlzás — nem nagyon ésszerű ilyesmi egy hadseregparancsnoktól —, hogy „Korotojaknál maga állt a visszamaradt 12. könnyű hadosztály élére és az első vonalban húzta vörös lampasszával világítva maga után a csapatot”; de Dálnoki Veress másik állításának igazságáról már a hadműveleti naplók is tanúskodnak: „A légből maga derített fel a harcterület felett nyüzsgő ellenséges gépek között, ha gyors és személyes tájékozódást akart a harchelyzetről.”

Basta generálisról, az Erdélyt feldúló osztrák martalócsereg vezéréről jegyezték föl, hogy zene- és irodalomkedvelő, igazi szépléle’k volt; az aradi vértanú Vé- csey tábornokról pedig megírták, hogy 1849-ben valóságos bordéllyá tette a Temesvárt ostromló honvédtábort. A háborús bűnös Bárdossy László bátran, sőt kihívóan halt meg, Szálasi hadügyminisztere, Beregfy viszont összecsinálta magát, amikor kilépett a hazaszállító repülőgépből. Jány Gusztáv se zülött, se gyáva ,nem volt, de

830